KL Darts iPad és iPhone készülékekre

KeleMan 2010.07.07. 15:27 Apple, iPad, iPhone, Játékok 2 hozzászólás 552

Pár napja az AppStore-ban megjelent egy új Darts program, mely – hasonlóan a Scrabble játékhoz – egyszerre működik iPad és iPhone vagy iPod Touch készülékekkel. Mondhatni azt is, hogy csak így működik. A játék lényege ugyanis, hogy a darts táblát maga az iPad adja, a darts nyilakat pedig az iPhone vagy iPod Touch. Bluetooth-on keresztül kapcsolhatóak ás párosíthatóak össze az eszközök. Az iPad-re letölthető program – maga a tábla – 2,99€-ba kerül, de a hozzá tartozó alap nyilak ingyenesek, de ha szeretnénk felvágni a haverok előtt, akkor van arra is lehetőség, hogy egyedi darts nyilakat vásároljunk, melynek ára 0,79€. Az iPhone vagy iPod Touch készülékeken a nyilakat az iPad felé irányítva, egy apró rázó mozdulattal tudjuk irányítani. Számít, hogy hogyan tartjuk az iPad-hez képest a készülékeket, hiszen mind vízszintesen, mind pedig függőlegesen ez által függ a találat, valamint így tudjuk irányítani a nyilakat. 2 játékos számára is tartalmas szórakozást ígérhet ezen játék, ha hozzávesszük azt is, hogy a visszajelzések alapján tökéletesen működik és az irányítás is megfelelő. Ha pedig azt nézzük, hogy egy rendes Darts tábláért és nyilakért több tízezer forintot is elkérhetnek, akkor azt kell mondjam, hogy nagyon is megéri. Persze előbb mindenki szerezzen be egy iPad-et is! :)

További információk a hivatalos honlapon: Keylime314.com


Letöltöm!


Letöltöm!


Letöltöm!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

  1. Hubert - 2010.10.13. 11:25

    Ez jó, egy munkatársammal kipróbáltam (neki van mindkét készüléke), egy darabig el lehet vele hülyülni, meg szórakozni, de az igazi darts hangulatát nem tudja pótolni… na meg valahogy sehogy sem sikerült normálisan dobnom! De azért pofás eyecandy cucc! :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.