Stick Stunt Biker 2

Tian 2013.05.02. 09:51 0 db 1,565
Stick Stunt Biker 2

A Djinnworks csapata mondhatni a pálcikaemberes játékok királya, hiszen több olyan produktum is származik tőlük (mint például a Line Runner vagy a Rope’n’Fly sorozat), melyben a különböző feladatra szánt pálcikaemberük újabb és újabb kalandjait ismerhetjük meg. A játékok nagyszerűségét egyben az egyszerűségük is adja, hiszen ezekben a letisztult fizika alapú játékokban a felhasználók ügyességén múlik minden.

A legújabb dobásuk a Stick Stunt Biker 2, mely a 2010-es eredeti verzió folytatása. A második részben szakítottak a kockás füzet és a rajzolt stílussal és egy vadonatúj sziluettes dizájnnal dobták fel a második részt, mely hasonlít a nemrég debütált Badland játékhoz. A változó helyszíneknek és a sziluett stílusnak köszönhetően valóban vagányabbra és profibbra sikeredett, mint az első verzió.

A játékmenet hasonló, mint az első részben, azaz ugrass, bukfencezz és hajts végig a motoroddal a pályán úgy, hogy legyőzve a különböző akadályokat épségben érj a célba. Jobb oldalra érintve adhatsz gázt, bal oldalra érintve pedig fékezhetsz, közben pedig figyelj arra is, hogy nehogy fejjel érkezz a földre. Az iOS készüléked döntögetésével irányíthatod a motorodat a levegőben.

A legklasszabb újdonság a Stick Stunt Biker 2-ben, hogy lehetőségünk van olyan motorokkal száguldani, mint például chopper, robogó, rendőrségi-, versenymotor és még számos típus, amiket a játék során oldhatunk fel. Mindegyik járműnek egyedi fizikája van, így az egyes pályákon más élmény velük játszani, máshogy reagálnak a gyorsulásra, fékezésre, rugózásra és törésre.

A játék fejlesztői a többjátékos módra is figyeltek, így akár valós időben a barátainkkal is játszhatunk, illetve a Game Center támogatásnak köszönhetően a ranglistát is folyamatosan követhetjük. Lehetőségünk van továbbá a játékmenetet rögzíteni, amit rögtön meg is oszthatunk a közösségi portálokon.

Stick Stunt Biker 2 (AppStore Link) Stick Stunt Biker 2
Fejlesztő: Djinnworks GmbH
Besorolás: 4+5

Ár: Free Letöltés

Stick Stunt Biker 2
Stick Stunt Biker 2
Összesen
5

Grafika

Hang/Zene

Irányíthatóság

Szavatosság

Játékélmény

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

Szólj hozzá Te is!