Alaposan leteszteltük az iPhone 5s-t

Tian 2013.11.17. 20:10 3 hozzászólás 18 002
Alaposan leteszteltük az iPhone 5s-t

Minden évben az Apple és természetesen a rajongók naptárában talán az egyik legfontosabb esemény az a nap, mikor a cupertinói vállalat leleplezi a legújabb generációs iPhone készülékét a nagyközönség előtt. A kezdetben még inkább nyári esemény kezd egyre eltolódni és inkább szeptemberre esik a választás a telefonos termékbejelentésre.

És hogy miért is várja ezt tűkön ülve minden iPhone fanatikus? Leginkább azért, mert ekkor derül ki, hogy milyen újdonságokkal is kecsegtet a legújabb zászlóshajó, illetve hogy érdemes-e lecserélnie az embereknek a korábbi készüléküket. Bár vannak olyan, akik a megjelenés napján azonnal beszerzik a legújabb készüléket, függetlenül attól, hogy tavaly ugyanígy tettek az eggyel korábbi generációsnál is, de a legtöbben inkább megvárják az egészséges 2 éves ciklust, és kihagyva az “S” verziót, csak a szám szerinti eggyel nagyobbat veszik meg. Vagy fordítva, vannak akik csak az “S” verzióra váltanak, indokolva azzal, hogy ez egy “javított” verzió, ami a dizájn tekintetében változatlan, viszont az alapmodell hibáit kívánja orvosolni.

A 2013. szeptember 10-ei iPhone premieren azonban kaptunk bőven újdonságot, és a történelemben most először mutattak be egyszerre két készüléket is a keynote-on. Az iPhone 5c a korábbi iPhone 5 készülék belsejét megkapta, viszont gyönyörű 5 színben pompázó polikarbonát külsőt kapott. Az iPhone 5s szakítva a ráruházott “S” jelzővel, miszerint ő csak egy processzorban gyorsabb és nagyobb felbontású optikával ellátott készülék, odacsapott a népben az ujjlenyomat-olvasós Home gombbal és az új, 64 bites A7 chippel, amire egyből felfigyelt a nagyközönség és a média is pillanatok alatt felkapta a hírt.

Az új iPhone készülékek népszerűsége a számokban is meglátszott. Ahogyan az várható volt a hivatalos hétvégi megjelenést követően, az Apple közzétette az újabb generációs telefonjaira vonatkozó eladási számokat, mely a tavalyi évhez képest is lényegesen több: idén mintegy 9 millió új iPhone-t értékesítettek a premier utáni három nap alatt.

Az értékesítés első körben szeptember 20-án kezdődött meg az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Japánban, Szingapúrban és az Egyesült Királyságban. Mi 20-án az iPhoneHungary csapatával Münchenbe látogattunk el, ahol közvetítettük az eseményeket, de később rájöttünk mi is, hogy hiba volt, hiszen az összes környező országból (ugye Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) mindenki ide tömörült, hogy a premieren vehesse meg az iPhone készülékek egyikét, így tumultus volt eléggé.

A hazai startról nem lehetett semmit tudni, de a spekulálások október közepére-végére jósolták. Később kiderült aztán, hogy a magyarországi premier október 24-én esedékes, a készülékek forgalmazását pedig a Telekom és Vodafone fogja megkezdeni. Árakat egyik szolgáltató sem közölt, így a sorban állók sem tudták, hogy milyen konstrukciókban lesz elérhető, illetve hogy mennyi készlettel számoljanak. Az iPhoneHungary csapatával a magyarországi premieren az Allee bevásárlóközpontban közvetítettük a Telekomos eseményt.

Időközben a Telekomtól sikerült kölcsönkapnunk egy ezüst 16 GB-os iPhone 5s modellt tesztelésre, amire természetesen rögtön felcsillant a szemünk, így most összeszedve minden információt megosztanánk veletek a tapasztalatokat.

Az iPhone 5s külső paraméterei (magasság, szélesség, mélység) megegyeznek az iPhone 5-ös modellel, a súlya maradt ugyanúgy 112 gramm. Mondjuk elsőre kezembe fogtam mind a két készüléket és játszadoztam, hogy vajon könnyebb lett-e az új modell. Volt is egy sanda gyanúm, hogy ugyanannyi, de aztán megnéztem az adatok között és tényleg maradt a súly. Az újdonságok közé tartozik még, hogy az iPhone 5s a szürke és asztroszürke mellett aranyszínben is kapható. Az aranyszínű modell egyébként a mai napig hiánycikk.

Az iPhone 5s egyik privilégiuma a készülék elején található ujjlenyomat-olvasós Home gomb, melynek közepéről végleg száműzték a lekerekített sarkú négyzetet. Ez viszont olyan szépen teszi a dolgát, hogy még én magam is meglepődtem rajta. Bevallom őszintén, én egy kicsit szkeptikus voltam ezzel a dologgal, hogy mennyire lesz zökkenőmentes a feloldás, hányszor lesz sikertelen próbálkozás, és persze az is érdekelt, hogy színben mennyire tér el az előlap színétől, mert a sajtófotókon mintha kicsit halványban árnyalatban tűnt volna fel.

Hardver tekintetben a legnagyobb újdonság az A7 chip 64 bites architektúrával, amivel az iPhone 5s lett a világ első 64 bites okostelefonja. Az A7 támogatja az OpenGL ES API 3.0-s verzióját, így olyan részletes grafika és összetett vizuális effektusok megjelenítésére képes, ami régen csak a Mac gépeken, PC-ken és játékkonzolokon volt lehetséges. A játékok képzeletbeli világaiban, az élethűbb felületeken és árnyékokon, vagy a vízen tükröződő napfényben is bámulatosan megmutatkozik. Egész egyszerűen valódibbnak érzed, amit látsz.

Az új M7 koprocesszor olyan, mintha az A7 chip szárnysegédje lenne. A gyorsulásmérő, a giroszkóp és az iránytű által továbbított mozgásadatok mérésére fejlesztették. Ez a feladat máskülönben szintén az A7 chipnek jutna, az M7 azonban jóval hatékonyabban hajtja végre. A fizikai aktivitást nyomon követő fitneszalkalmazások (mint például a Nike+ Move) az M7 koprocesszor segítségével úgy férnek hozzá ezekhez az adatokhoz, hogy nem terhelik vele folyamatosan az A7 chipet – és így nem merítik annyira az akkumulátort.

A kamera modul is kapott egy kis ráncfelvarrást. A szenzor bár maradt 8  megapixeles, viszont az új iSight kamera érzékelője 15 százalékkal nőtt. Nagyobbak, 1,5 mikron méretűek a képpontjai. A fényrekesze pedig ƒ/2,2-es, aminek az eredménye, hogy még több fényt tud beengedni, így gyengébb fényviszonyok között is jobb képet tudunk létrehozni, mint az iPhone 5-ös modellel.

Az egyik szemmel is észrevehető dolog a dupla “True Tone” LED vaku, melynél zseblámpa funkcióban csak a felső, fehér LED aktiválódik, fényképezésnél és videózásnál pedig mind a kettő, amiből az alsó sárgásan világít, hogy az ember feje ne úgy nézzen ki mint egy zombi, a felső pedig fehéren.

Az ujjlenyomat-azonosító érzékelő mellett a másik legérdekesebb újdonság, hogy az iPhone 5s készülékkel lehetőség van másodpercenként 120 képkockát rögzítő videofelvételre (720p felbontásban), amivel úgynevezett Slow Motion videókat kreálhatunk, aminek a lényege, hogy az eredeti felvételt 4x lassításban nézhetjük vissza.

Egy apró dolgot is meg lehet még említeni, amit a teszt során fedeztem fel, de erről még nem nagyon olvastam máshol én sem. Gondolom többen megfigyeltétek már, hogy amint kijön egy új iPhone készülék, abban mindig csiszolnak egy kicsit a hangszóró teljesítményén, hangzásán.

Ez leginkább akkor érződik, mikor egy új házat kap a készülék, mivel a kialakításnak köszönhetően megváltozik az akusztikája, például az iPhone 3/3GS és a 4 között vagy az iPhone 4/4S és az 5 között. YouTube-on elindítottam egyszerre egy számot a saját iPhone 5-ös készülékemen és az új 5s-en és azt figyeltem meg, hogy az új készülék szebben szól, kicsit erősebbek a mély hangok, öblösen szól a hangszóróból a zene. Apróság, de mindenesetre érdekes, ennek persze örülünk.

A teszt időszaka alatt teljesen át is költöztem az iPhone 5s-re, hogy a megtapasztaljam a mindennapi feladatokban mennyire bírja a strapát, illetve hogy mennyivel gyorsabb, mint a jelenlegi iPhone 5-ös készülékem. Amint megkaptuk a Telekomtól az új készüléket, rögtön csináltam egy iCloud-os backupot, majd beizzítottam az új modellt és minden adatomat visszatöltve azt vittem magammal mindenhova.

Ami leginkább tetszett, az természetesen a Touch ID-ként is emlegetett ujjlenyomat-azonosító érzékelő volt. Egyszerűen imádom. Annyira megkönnyíti a hétköznapokat, hogy csak megnyomom a Home gombot és már bent is vagyok a Springboardon. Ugye korábban 2 lépésből lehetett feloldani a készüléket, először megnyomtuk a Home gombot vagy Power gombot és utána húztuk el az ujjunkat a képernyőn, itt viszont 1 lépés az egész procedúra. És akár egy macska tappancsával is feloldhatjuk. Zseniális.

Ami még eszméletlen kényelmes, az az App Store-ban, illetve az iTunes Store-ban történő vásárlás, letöltés. Ugye a feloldás mellett, ez a másik funkció, amire használni lehet a Touch ID-t. Én még szerencsére azok közé tartozom, akik viszonylag hamar regisztráltak Apple ID-t, és a jelszavamnál is elég volt akár 6 karaktert megadni, és ez lehetett csak betű is. Akik viszont most regisztrálnak, azoknál a jelszónak legalább 8 karakternek kell lennie, tartalmaznia kell nagybetűt, kisbetűt, számot is, szóval sok mindent, így ezeket minden egyes letöltésnél – legyen az ingyenes – be kell gépelni. Mondanom sem kell, hogy mennyivel egyszerűbb ezt megoldani úgy, hogy csupán az ujjbegyedet biggyeszted oda.

A Slo-Mo is jópofa, és eszméletlen, hogy mennyire fejlődik a technológia. Emlékszem mikor a tükörreflexes gépek 60 FPS videórögzítésének is hogy örültünk és lassítottuk le a felvételeket, de a 120 FPS még ennél is komolyabb. És amitől végre sok iPhone fotós most ujjong majd egyet, az nem mást, mint hogy végre eltűnt a felvételekről a lilás becsillanás, ami az iPhone 5-ös készülékeknél jelentkezett a zafírkristály objektívvédőjének köszönhetően. Úgy látszik sikerült megoldani ezt a problémát is.

A sebességre természetesen nem volt panasz, szépen tette a készülék a dolgát ahogy kell. Nyilván a menüben való lépegetéskor, meg a webböngészéskor nem volt észveszejtően érezhető, hogy mennyivel gyorsabb az új készülék, mint az iPhone 5, viszont játékoknál megmutatta a foga fehérjét, hogy mit is tud a vas.

Két játékot teszteltem: a Modern Combat 4-et és a N.O.V.A 3-at. Minkét játéknál szemmel láthatóan gördülékenyebben ment a játék, mint az iPhone 5-ön, és ugye itt megjegyezhetjük, hogy ezek a játékok alapból még az iPhone 5-re lettek kimaxolva, de egy füstgránátos résznél míg az iPhone 5 picit beszaggatott, addig az 5s vígan elboldogult vele. Viszont arra kíváncsi leszek, hogy milyen új játékok érkeznek majd a jövőben, ami majd kihasználja az új készülék képességeit. Gondolom a fejlesztők már nagyban optimalizálják a Modern Combat 5-öt az új zászlóshajóra.

Összegezve az eddigieket, ha most iPhone 4/4S készülékem lenne azonnal váltanék, hiszen korunk egyik legnagyszerűbb okostelefonjáról van szó, de az iPhone 5 tulajdonosoknak is ajánlott. A7-es chip 64 bites architektúrával. Ujjlenyomat-azonosító érzékelő. Jobb, gyorsabb kamera. A 64 bites architektúrához fejlesztett operációs rendszer. A felsorolt összetevők közül egy is elég lenne ahhoz egy okostelefonban, hogy a készülék a jövő hírnöke legyen. A felsorolt komponenseket összegezve az iPhone kétségtelenül a jövőt képviseli.

Alaposan leteszteltük az iPhone 5s-t
Alaposan leteszteltük az iPhone 5s-t
Összesen
5

Dizájn

Minőség

Kezelhetőség

Szavatosság

Ár/Érték arány

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

3 hozzászólás

  1. AZ APPLE EGY SZAR !Elmehetnének a fenébe ezzel a szarral ! - 2014.01.16. 20:59

    Mi ez a FOSS GAGYI MŰANYAG SZAR GALACSIN ?

    • zcs - 2014.02.02. 17:22

      Ki vagy te fasztarisznya ezzel a hozzaszolassal?????

  2. Martin - 2014.04.04. 12:18

    Ha annak tartod az Applet akor mér olvasod az iHungary-t??
    És a teszteken is az iPhone nyert a samsung ellen!!!!!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.