Kategória - Tim Cook

Tim Cook ismét a fogyasztók adatainak védelméért szólalt fel

Tim Cook ismét a fogyasztók adatainak védelméért szólalt fel

Az Electronic Privacy Information Center “Szabadság Bajnokai” elnevezésű hétfői rendezvényén, Tim Cook is szenvedélyes beszédet tartott a köz- és magánszektor adatgyűjtéséről, hangsúlyozva, hogy a fogyasztóknak létfontosságú adataik erős védelme és joguk van a titkosításhoz. Az Apple CEO-ja a szokásos szerepével az adatvédelem szószólójaként és az adatgyűjtés ellen mondott beszédet, a technológiai vállalatok és a kormányzati felügyeleti programok összeborulása ellen kikelve. [...]

UP 2015.06.03. Apple, Egyéb, Tim Cook 1 db 209

Tim Cook ismét bőkezűen adakozik

Tim Cook ismét bőkezűen adakozik

Egy pénteken megjelent SEC közlemény szerint, Tim Cook ötvenezer Apple részvényt – azaz 6,56 millió dollárt –  adományozott egy ismeretlen alapítványnak.  A Form 4  bejelentés szerint, Cook ajándéka közvetlen tulajdonában lévő részvényeiből csütörtökön került átadásra. Az Apple vezérigazgatója köteles nyilvánosságra hozni a tulajdonában álló részvények mozgását, a kedvezményezett nevét azonban nem feltétlenül kell meghatároznia. Mióta Cook kezébe került [...]

Sloan 2015.06.01. Apple, Tim Cook 2 hozzászólás 158

Tim tudományról és oktatásról tárgyalt a kínai miniszterelnök-helyettessel

Tim tudományról és oktatásról tárgyalt a kínai miniszterelnök-helyettessel

Tim Cook  a kínai miniszterelnök-helyettessel találkozott – Liu Yandong kedden Pekingben fogadta az Apple vezérigazgatóját. Cook az utóbbi időben több kínai vezetővel is találkozott, a régió felé való nyitás előmozdításának reményében. A kínai kormány legmagasabb pozícióját elfoglaló Liu, dicsérte az Apple-t “kínai terjeszkedéséért és a kíni tudománnyal, technológiával, oktatással és más területekkel való közreműködéséért”. A Xinhua, kínai [...]

Sloan 2015.05.13. Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 115

Tim Cook Kínában az Apple Pay-ről és a környezetvédelemről beszélt

Tim Cook Kínában az Apple Pay-ről és a környezetvédelemről beszélt

Tim Cook, aki ismét Kínában jár a héten, hogy megvitassák az Apple új környezetvédelmi kezdeményezéseit, az Apple szolgáltatások bővítéséről beszélt a helyimédiának. A Xinhua hírportálnak adott interjújában Cook elmondta, hogy mindenképp el szeretnék indítani az Apple Pay szolgáltatást az országban, illetve szeretnék elérni, hogy minden lakó rendelkezzen okostelefonnal. Az Apple Pay-jel kapcsolatban tehát megerősítette korábbi [...]

UP 2015.05.12. Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 1 db 215

Az Apple dolgozók féláron kapják az Apple Watch-ot

Az Apple dolgozók féláron kapják az Apple Watch-ot

Hétfőn az Apple dolgozóknak küldött levelében, Tim Cook újabb részleteket közölt a Watch április 24-i megjelenéséről, nagy kedvezményeket kínálva a cég alkalmazottai számára az Apple Watch és Apple Watch Sport modellekre.  A köremail a várakozás fokozása mellett arra is jó volt, hogy a CEO közölhesse a dolgozókkal, hogy 50%-os kedvezménnyel juthatnak hozzá a fent említett két modellhez, illetve az arany verziót [...]

Sloan 2015.04.07. Apple, Apple Watch, Tim Cook 4 hozzászólás 1 197

Tim is diszkriminatívnak nevezte az új indianai törvényt

Tim is diszkriminatívnak nevezte az új indianai törvényt

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook, egy Twitter posztban adott hangot ellenérzéseinek az új indianai törvénnyel kapcsolatban és egyúttal megkérte az arkansasi kormányzó is, hogy vétózza meg az ottani hasonló törvényjavaslatot. Mindkét törvény a vallásszabadság védelmével kapcsolatos, azonban kritikusai szerint utat enged az ún. LMBT közösség – azaz leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek elleni diszkriminációnak. Az Apple [...]

Sloan 2015.03.30. Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 178

A Fortune szerint Tim Cook a legjobb vezető 2015-ben

A Fortune szerint Tim Cook a legjobb vezető 2015-ben

A gazdasági szaklap szerint a világ 50 legjobb vezetőjét rangsoroló lista élére Tim Cook való. Az ennek kapcsán közölt kimerítő profilcikkükben Tim azokra a dolgokra reflektált, amiket azóta tanult, hogy átvette Steve-től az Apple vezetését. Beszélt arról, hogyan jött rá Steve halálával, hogy mennyire sokat számított az az addig észrevehetetlen pajzs, amit a néhai alapító [...]

Skarp 2015.03.26. Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 2 hozzászólás 458

9,2 millió dollárt keresett tavaly Tim Cook

9,2 millió dollárt keresett tavaly Tim Cook

Mint minden évben szokás, így idén is, az elmúlt napok folyamán az Apple nyilvánosságra hozta, hogy mennyit kerestek a vezetői, beleértve a vezérigazgatót, Tim Cookot is. Valamivel már kevesebb, mint egy hét van hátra, hogy az almások bejelentsék egy konferencia keretein belül a 2015 első pénzügyi negyedéves adatokat, azonban addig érjük be ezzel, hogy hogyan [...]

HusztiD 2015.01.24. Apple, Egyéb, Tim Cook 3 hozzászólás 255

CNN szerint Tim Cook az év CEO-ja

CNN szerint Tim Cook az év CEO-ja

Most, az év végéhez közeledve már nem egyszer hallhattatok az Apple vezérigazgatójáról, Tim Cookról, hiszen elsőnek kiderült, hogy a Fortune őt választotta meg az év második üzletemberének, majd a Financial Timesnál zsebelhette be magának az év embere elismerést. Sőt, még Tim esélyes volt, hogy a Time magazin kapcsán is az év embere címre, hiszen bejutott a döntőbe, [...]

HusztiD 2014.12.24. Apple, Tim Cook 0 db 136

20 milliót adományozott az Apple a (RED) számára

20 milliót adományozott az Apple a (RED) számára

Mint az szinte minden nagyvállalatnál megszokottá vált, az almások vezérigazgatója is emailt küldött a vállalat dolgozói számára, melyben beszámolt az idei évről, említést tett a jövőről és megköszönte a fejlesztésekbe fektetett kemény munkát. A nyilvánosságra hozott levélből olyan dolgok is kiderültek, hogy 2014-ben mennyit adományozott az Apple a (PRODUCT)RED számára. A mailben Tim kiemelte az idén 30 [...]

HusztiD 2014.12.18. Apple, Egyéb, Tim Cook 2 hozzászólás 216

Tim esélyes az “Év embere” elismerésre

Tim esélyes az “Év embere” elismerésre

Mint minden évben, a Time magazin idén is megválasztja az Év emberét. A címből már kiderült, Tim esélyes rá, hiszen bekerült azon 8 ember közé, akik közül egyvalaki elnyerheti ezt a címet. Nem ez az első pozitív megjelenése idén a médiában az Apple vezérigazgatójának, hiszen a Fortune őt rangsorolta az év második üzletemberének. Egészen pontosan [...]

HusztiD 2014.12.10. Apple, Egyéb, Tim Cook 4 hozzászólás 259

Tim Cook az év második üzletembere a Fortune szerint

Tim Cook az év második üzletembere a Fortune szerint

A júniusi WWDC rendezvény után nem olyan sokkal kiderült, hogy a Fortune immáron az 5. helyre rangsorolja az Apple-t. Most ismételten elkészült a legújabb összesítésük, ahol a 2014-es év üzletembereit rangsorolták. Mint a címből már megtudhattátok, Tim a második helyen végezte, akit Larry Page, a Google társalapítója és egyben vezérigazgatója előzött meg. A Fortune szerint példaértékű [...]

HusztiD 2014.11.14. Apple, Tim Cook 0 db 137

Cook szerint az Apple anyahajója lesz az eddigi legzöldebb épület

Cook szerint az Apple anyahajója lesz az eddigi legzöldebb épület

Ha valamire nagyon odafigyel az Apple, akkor az a környezet. Ezelőtt már nem egyszer beszámoltunk az ilyen irányú kezdeményezéseikről, legutóbb pl. arról, hogy újabb napkollektor-farmot építenek. Nem is olyan régen pedig az Apple vezérigazgatója, Tim Cook adott egy interjút a Climate Week NYC-nek, amelyben érdekes dolgok hangzottak el. Tim úgy gondolja, hogy a Campus 2-vel [...]

HusztiD 2014.09.24. Apple, Egyéb, Tim Cook 0 db 346

Tim Cook: Biztonsági javításokat kap az iCloud

Tim Cook: Biztonsági javításokat kap az iCloud

A héten nagy port vert fel a botrány, amiben sajnos az iCloud is szerepet kapott. Az Apple vezérigazgatója is bedobta magát és a Wall Street Journal-nak adott egy interjút, amelyben bővebben is beszélt az ügyről. Tim szerint a hírességek iCloud fiókcímeit adathalász módszerekkel szerezték meg, majd a biztonsági kérdésekre helyesen válaszolva jutottak be és hozzá [...]

HusztiD 2014.09.05. Apple, Egyéb, Tim Cook 1 db 276

Tim Cook: világszerte 13 millió iPad jeleskedik az oktatásban

Tim Cook: világszerte 13 millió iPad jeleskedik az oktatásban

Magyar idő szerint, tegnap késő este került sor a legutóbbi pénzügyi konferenciára, melyből kiderült, hogy ismételten rekord negyedévet zárt az Apple. Ennek kapcsán a vezérigazgatónak, Tim Cook-nak is volt egy-két hozzáfűznivalója a témát illetően, ahol szintén nagyon érdekes dolgokra derült fény. Leginkább az oktatásról és az iPad kapcsolatáról beszélt. Kiderült, hogy mára már 13 millió [...]

HusztiD 2014.07.23. Apple, iPad, Tim Cook 3 hozzászólás 350

Tim szeretné, ha minél több vállalkozásban lenne elérhető az iPad

Tim szeretné, ha minél több vállalkozásban lenne elérhető az iPad

Legalábbis az Apple vezérigazgatója 80-90 százalékban használja az iPad-et a munkája során, amelyre még két éve derült fény. Szerinte hozzá hasonlóan, több ember is simán elvégezhetné a munkahelyi feladatait az almás táblagépeken. Ha pedig megnézzük a vállalat reklámjait, akkor kiderül, hogy milyen sokféleképpen használhatjuk az immáron 4 éve útjának eresztett táblagépeket. A napokban már beszámoltunk [...]

HusztiD 2014.07.21. Apple, iPad, Tim Cook 1 db 213

WSJ: Tim irányítása alatt fókuszát vesztheti az Apple

WSJ: Tim irányítása alatt fókuszát vesztheti az Apple

A The Wall Street Journal ismét profilcikket hozott le Timről és az irányítása alatt álló cégről, mi pedig elétek tárjuk a tartalmát, mert jó eséllyel nagy vitákat fog gerjeszteni. A cég nem sokkal ezelőttig nem sok változást mutatott ahhoz képest, ami Steve halálakor Cook kezébe került. Mostanában azonban sorra születnek a cikkek arról, hogy Tim [...]

Skarp 2014.07.08. Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs, Tim Cook 6 hozzászólás 427