Kategória - Egyéb

Az egyetemisták 40 százalékát érinti az okostelefon-függőség

Az egyetemisták 40 százalékát érinti az okostelefon-függőség

Folyamatosan készülnek érdekes kimutatások, s a legutóbbival a Guardian állt elő, melyből megtudhattuk, hogy igen komoly téma az okostelefon-függőség az egyetemisták körében. Statisztika alapján a tanulók 40 százalékánál jelentkezik a probléma, mely alapján képtelenek a telefonjaik nélkül élni. A felmérésben viszonylag kevesen, 1 043-an vettek részt 18 és 30 közötti egyetemi tanulók. A tanulók 38,9 százalékánál [...]

HusztiD 2021.03.04. Egyéb 0 db 98

Az Apple-nél már a 6G-n dolgoznak

Az Apple-nél már a 6G-n dolgoznak

Az Apple még csak tavaly ősszel adta ki az első 5G-képes telefonjait, az iPhone 12 szériát, azonban már a hírek az ezt követő nagy dobásról szólnak. Sőt, mondhatjuk azt is, hogy nagyon koraiak a hírek, hiszen egyelőre még kevés városban érhető el a jelenleg legfejlettebb technológia. A Bloomberg szúrta ki az Apple álláshirdetései között, hogy [...]

HusztiD 2021.02.23. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 201

Koncepcióképeken láthatjuk, hogy milyen lehet az Apple első AR headset-je

Koncepcióképeken láthatjuk, hogy milyen lehet az Apple első AR headset-je

Nem túlzás kijelenteni, hogy az utóbbi hónapok folyamán egyre felkapottabb lett a téma, mely szerint az Apple hamarosan bemutathatja az első kiterjesztett valóságra építkező headset-jét, majd kicsivel később az okosszemüvegét egyaránt. A korábbi szóbeszédek alapján a headset-et akár már az idei év folyamán is megvillanthatják az almások. Egy Antonio De Rosa névre hallgató dizájner pedig türelmetlen [...]

HusztiD 2021.02.15. Egyéb 0 db 173

Ezek voltak a 2020-as év legjövedelmezőbb előfizetéses modellen alapuló alkalmazásai

Ezek voltak a 2020-as év legjövedelmezőbb előfizetéses modellen alapuló alkalmazásai

Az utóbbi hetekben több érdekes kimutatásról olvashattunk, melyekben sorra derültek ki, hogy mik voltak a terndek az előző év folyamán. A Sensor Tower csapata ezúttal egy kicsit másabb szemszögből közelítette meg a dolgokat, hiszen arra voltak kíváncsiak, hogy melyek voltak iOS-en a legjövedelmezőbb alkalmazások. Fontos megjegyezni, hogy az alábbi statisztikában a legjövedelmezőbb előfizetéses modellen alapuló [...]

HusztiD 2021.02.15. Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 0 db 169

90 százalékkal nőtt a vezeték nélküli fülesek piaca 2020-ban

90 százalékkal nőtt a vezeték nélküli fülesek piaca 2020-ban

A Strategy Analytics csapata egy új felméréssel állt elő, melyben a vezeték nélküli fülhallgatók piacát vizsgálták. A cím árulkodó volt, hiszen az előző év folyamán közel dupláját szállították le annak a gyártók, mint amit egy évvel korábban, tehát 2019-ben. Ahogyan eddig is, úgy most szintén az Apple végzett az első helyen, hiszen az összesített eladásoknak [...]

HusztiD 2021.02.04. AirPods, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 79

A fikázások ellenére a Samsung és a Xiaomi sem csomagol mostantól töltőadaptert csúcskészülékeikhez

A fikázások ellenére a Samsung és a Xiaomi sem csomagol mostantól töltőadaptert csúcskészülékeikhez

Amikor az Apple október folyamán bemutatta az iPhone 12 szériát, akkor mondhatni elég nagy balhét csaptak azzal, hogy elárulták, mostantól nem lesznek töltőadapterek a telefonjaik mellett. Ez voltaképp azért is van, mert az almások állítása szerint a felhasználók több ilyen kiegészítővel rendelkeznek, illetve ezzel próbálnak kicsit környezettudatosabbak lenni. Amint bejelentette mindezt a kaliforniai vállalat, mondhatjuk, [...]

HusztiD 2021.01.05. Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 642

Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván az iHungary!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván az iHungary!

Már csak pár nap maradt hátra 2020-ból, lassan pedig ismételten elmondhatjuk, hogy eltelt egy újabb év és vele együtt egy nem igazán jó évet zártunk le a pandémiának köszönhetően. Ma szenteste van, holnap és azután karácsony, jövőhét pénteken szilveszter, szombattól pedig egy újabb esztendő veszi kezdetét. Az iHungary csapata ezúton köszöni minden egyes olvasójának, hogy nap mint [...]

HusztiD 2020.12.24. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 100

Egy újabb startup felvásárlásával erősít videós képességein az Apple

Egy újabb startup felvásárlásával erősít videós képességein az Apple

A Bloomberg beszámolója szerint az Apple-nek ismételten sikerült egy kisebb startup-ot felvásárolnia, amivel tovább fejleszthetik termékeiket. A beszámoló alapján az almásoknak ezúttal a Barcelonában található Vilynx-et sikerült 50 millió dollárért bekebelezniük. Ahogyan megszokhattuk, az Apple nem erősítette meg a bekebelezés hírét, annyit viszont megosztottak, hogy folyamatosan vásárolnak fel kisebb vállalatokat, melyekkel a már meglévő technológiáikat [...]

HusztiD 2020.11.24. Apple, Egyéb 0 db 104

A GeForce GTX 1050 Ti és Radeon RX 560-as kártyákkal vetekszik az M1

A GeForce GTX 1050 Ti és Radeon RX 560-as kártyákkal vetekszik az M1

Az Apple az előző héten mutatta be az új MacBook Air, Pro és Mac Mini modelleket, melyekben a vállalat új M1-es chipje is debütált. A jó hír, hogy az új gépek immáron megjelentek, s velük együtt a tesztelések is megindultak, melyek hatalmas bizakodásra adnak okot. A Tom’s Hardware által végzett tesztekből megtudhattuk, hogy az Apple [...]

HusztiD 2020.11.17. Egyéb, Kiemelt hírek, Mac 1 db 695

Iszonyatos pénzeket kap az Apple, hogy a Google legyen az alapértelmezett keresőmotor iOS-en

Iszonyatos pénzeket kap az Apple, hogy a Google legyen az alapértelmezett keresőmotor iOS-en

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tech óriások körül mindig balhé van, ugyanis valamiért mindig folynak ellenük antitröszt vizsgálatok. Most legújabban a Google-t vizsgálják az amerikai hatóságok, s mint kiderült, az óriás éves szinten 8-12 milliárd dollárnak megfelelő pénzösszeget fizet az Apple részére, hogy az ő keresőmotorjuk legyen az alapértelmezett az almás rendszereken. Tudjuk, hogy a kaliforniaiak [...]

HusztiD 2020.11.02. Apple, Egyéb 0 db 335

Olcsóbb lett az EarPods és a 20W-os töltőadapter

Olcsóbb lett az EarPods és a 20W-os töltőadapter

Mint ahogyan az Apple októberi médiaeseményéből megtudhattuk, mostantól nem mellékelnek sem EarPods-ot, sem pedig töltőadaptert a telefonokhoz. A környezetért felelős vezető, Lisa Jackson ezt azzal indokolta, hogyha minden telefonhoz mellékelnek, akkor azzal jelentősen szennyeznék a környezetet, valamint úgyis van mindenkinek otthon ebből is, meg abból is egy-egy darab. Nyilván nem örömhír, mikor egy olyanról számolunk [...]

HusztiD 2020.10.16. Egyéb, iPhone 0 db 8 232

Az előzetes végzés alapján továbbra sem lesz elérhető a Fortnite az App Store-ban

Az előzetes végzés alapján továbbra sem lesz elérhető a Fortnite az App Store-ban

Az Epic Games két hónappal ezelőtt támadta meg aljas módon az Apple és a Google párosát, ami után a kaliforniaiak alaposan visszavágtak a fejlesztőnek. Azóta voltak már tárgyalások, s a bírónő is elismerte, hogy cseppet sem becsületes az, amit az Epic csinált. Nem olyan rég volt egy újabb tárgyalás, ahol a Fortnite volt a téma. [...]

HusztiD 2020.10.13. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 221

Egy új EU javaslat megtiltaná, hogy a gyártók előre telepítsék saját alkalmazásaikat készülékeiken

Egy új EU javaslat megtiltaná, hogy a gyártók előre telepítsék saját alkalmazásaikat készülékeiken

Aki folyamatosan nyomon követi a tech híreket, az talán tudja, hogy napjainkban egyre nehezebb megfelelnie egy gyártónak az adott országok szabályzásainak, hiszen mindenhol kitalálnak egy-két érdekességet. Ezúttal az Európai Unió tagországaira lenne érvényben egy új szabályozás. A javaslat megtiltaná, hogy bármely gyártó előre telepítsen bármilyen alkalmazást a készülékeire. Legyen szó akár az Apple eszközeiről és [...]

HusztiD 2020.10.09. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 300

Itt a Google Pixel 5, az olcsó iPhone 12 rivális

Itt a Google Pixel 5, az olcsó iPhone 12 rivális

Az iPhone 12 széria leleplezése előtt mutatta be új okostelefonjait a Google, a Pixel 5-öt és a Pixel 4a-t. Korábban fordítva volt ez, hiszen az Apple mindig szeptemberben leplezte le új csúcskészülékeit, de a vírusnak köszönhetően most a Google villantott hamarabb. A Pixel 5 az aktuális csúcsmodellje a gyártónak, amibe egy 6 colos OLED kijelzőt pakoltak, [...]

HusztiD 2020.10.01. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 2 070

A Facebook szeretné, ha iOS-en alapértelmezett lenne a Messenger

A Facebook szeretné, ha iOS-en alapértelmezett lenne a Messenger

Az iOS 14-ben egy nagyon fontos változást eszközöltek az almások, ami által nyitottabb lett egy fokkal a rendszerük, hisz mostantól lecserélhetjük alapértelmezetten a Safarit egy másik böngészőre, de akár a Mail klienst is, ha kedvünk úgy tartja. Úgy tűnik, hogy nem tetszik ezen lépés a Facebook-nak, hiszen az Information információi alapján a közösségi háló nyíltan [...]

HusztiD 2020.09.29. Egyéb, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 896

A Disney korábbi vezetőjével erősíti csapatát az Apple

A Disney korábbi vezetőjével erősíti csapatát az Apple

Az Apple hivatalosan még előző év márciusában jelentette be, hogy belép a filmstreamingelők piacára az Apple TV+ szolgáltatásával. Fél évvel később elindult az almások újdonsága, amely azóta is töretlenül arat. Legutóbb például arról számoltunk be, hogy több, mint egy tucat Emmy jelölést kaptak a sorozataik. Úgy tűnik, hogy eddig sem tétlenkednek a kaliforniaiak, ugyanis a Telegraph [...]

HusztiD 2020.09.28. Apple TV, Egyéb 0 db 123

A Spotify máris antitröszt üggyel vádolja az Apple-t az Apple One szolgáltatása miatt

A Spotify máris antitröszt üggyel vádolja az Apple-t az Apple One szolgáltatása miatt

Mint tudjuk, az Apple tegnap este mutatta be a legújabb iPad modelleket a hatodik generációs Apple Watch-csal karöltve, ami mellett az Apple One-ról is szó esett. Mint tudjuk, ez az almások úgynevezett mindent-egyben szolgáltatása, melyben az Apple Music, Apple TV+, Apple Arcade és iCloud szolgáltatásuk is benne van, illetve opcionálisan még az Apple News+-t és [...]

HusztiD 2020.09.16. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 1 794