zene

Ilyen lesz a megújuló Beats Music szolgáltatás

Ilyen lesz a megújuló Beats Music szolgáltatás

A tavaly májusi Beats-akvizíció után kezdődtek meg a találgatások, hogy mégis mire akarja majd felhasználni az újonnan szerzett szürkeállományt a kaliforniai számítástechnikai vállalat. Mint az hamar kiderült, az almásokat leginkább a Beats Music szolgáltatás érdekelte, hiszen százezernél is több előfizetője volt akkoriban, ami kapóra jöhet, ha be szeretnének szállni az on-demand streamingbizniszbe. A 9to5Mac biztos forrásokra hivatkozva állítja, [...]

HusztiD 2015.02.05. Apple, Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 1 db 585

A Semetric felvásárlásával erősíthet a Beats Music-on az Apple

A Semetric felvásárlásával erősíthet a Beats Music-on az Apple

Ahogyan azt már megszokhattuk, bizonyos időközönként az Apple felvásárol kisebb-nagyobb vállalatokat, melyek tapasztalatait a későbbiek folyamán felhasználja. Ezúttal a Semetric-et vásárolták fel az almások a Guardian legfrissebb információi szerint. Az oldal felkeresete az almásokat is, azonban a kaliforniaiak csak a szokásos sablon szöveget adták ki, amely szerint az Apple folyamatosan vásárol fel kisebb vállalkozásokat, amelyről [...]

HusztiD 2015.01.21. Apple, Egyéb 2 hozzászólás 205

15 milliós felhasználói bázissal rendelkezik a Spotify

15 milliós felhasználói bázissal rendelkezik a Spotify

Napjainkban eléggé sokat hallhatunk a Spotifyról és annak társairól, hiszen egyre nagyobb szerepet kap magának a zenestreamingelés. Az utóbbi hónapokban pedig nagyon erős volt a küzdelem a szolgáltatók között, hiszen több akcióval álltak elő, hogy minél több előfizetőt szerezhessenek meg maguknak. A Spotify napjaink legnagyobb streaming szolgáltatója, akik most átlépték a 15 milliós határt. A Spotify [...]

HusztiD 2015.01.15. Apple, Egyéb 0 db 156

Hatalmas változáson esett át 2014-ben a digitális zenepiac

Hatalmas változáson esett át 2014-ben a digitális zenepiac

A Nielsen SoundScan legfrissebb felméréséből megtudhattuk, hogy viszonylag hatalmas változáson esett át tavaly a zenepiac. Mint azt már régóta tudjuk, a fizikális CD eladások nagyon visszaszorultak, hiszen a digitálisan megvásárolható zenék leszorították őket. Az utóbbi időkben viszont ezek szorulnak egyre inkább vissza, ugyanis a különböző zenestreamingelő szolgáltatóknak köszönhetően inkább streamingelnek a felhasználók, minthogy megvásároljanak egy-egy [...]

HusztiD 2015.01.05. Apple, Egyéb, iTunes 7 hozzászólás 287

Streaming szolgáltatáson dolgozhat a Bose

Streaming szolgáltatáson dolgozhat a Bose

Az elmúlt hónapok folyamán meglehetősen sokat hallhattunk a Bose-ról, hiszen elsőnek kiderült, hogy egy megállapodás keretein belül az NFL játékosok nyilvánosan csak a Bose fejhallgatóit használhatják. Nagy visszhangot váltott ki a médiában a dolog, hiszen Iovine szerint ez direkt a Beats ellen irányult, ugyanakkor ezzel csak még nagyobb reklámot csináltak nekik. Ezek után az Apple befejezte [...]

HusztiD 2014.12.16. Apple, Egyéb 1 db 230

2014-es toplista az Apple szerint

2014-es toplista az Apple szerint

Ahogyan azt már megszokhattuk az év vége közeledtével, a legtöbb blog, magazin vagy vállalat összeállítja az aktuális évi toplistáját. Így tett ezúttal az Apple is, akik most ismételten összeszedték az idei legjobb alkalmazásaikat, játékaikat, zenéiket és filmjeiket. Az iPhone terén a legjobb alkalmazás díját az Elevate – Brain Training nyerte el, míg játékok terén a [...]

HusztiD 2014.12.09. Apple, iOS 1 db 827

Spotify féle kedvezménnyel állt elő a Rdio

Spotify féle kedvezménnyel állt elő a Rdio

Nagyon pörögnek mostanában a versengés miatt különféle zenestreamingelő szolgáltatók, hiszen elsőnek a Spotify vezetett be egy új akciót, majd ezek után a Beats Music is beállt a sorba. Nem is olyan sokkal kiderült, hogy az iTunes részét alkothatja majd a Beats Music, a napokban pedig arról adtunk hírt, hogy a YouTube is beszáll ebbe a csatába a [...]

HusztiD 2014.11.17. Apple, Egyéb, iTunes 0 db 262

Európában a Spotify a legnépszerűbb

Európában a Spotify a legnépszerűbb

Az elmúlt hetek folyamán már többször is hírt adtunk különféle jelentésekről. Elsőnek megtudhattuk az Apple legutóbbi pénzügyi negyedéves jelentéseit, majd jött egy iPhone-ra és iPad-ra terjedő felmérés. A legutóbbi pedig a zeneszolgáltatókra terjedt ki, azon belül is Európára. Mint a TechCrunch által kiderült, a Spotify már átvette az iTunes vezetését a harmadik negyedévben. A legutóbbi három hónapban [...]

HusztiD 2014.11.07. Apple, Egyéb, iTunes 2 hozzászólás 399

13%-ot csökkent az iTunes zeneeladás

13%-ot csökkent az iTunes zeneeladás

Az iTunes az Apple egyik legsikeresebb szolgáltatása, ugyanis általa több ezer zenét tölthetünk le. Az iTunes Store-t még 2003-ban indította útjának a kaliforniai vállalat, amely a maiaknál sokkal jobb napokat is megélt. Talán nem is hiába történt meg május végén napjaink egyik legnagyobb akvizíciója, amikor az Apple megszerezte a Beats Electronics-szot. A Wall Street Journal [...]

HusztiD 2014.10.27. Apple, Egyéb, iTunes 4 hozzászólás 309

Lefaragja a Beats Music havidíját az Apple

Lefaragja a Beats Music havidíját az Apple

Korábban már felmerültek a pletykák, hogy az Apple az újonnan szerzett Beats áraiból faragna. Most a Re/code értesülései szerint úgy tűnik, hogy hamarosan érdemi lépéseket tesz ennek kapcsán az Apple, ugyanis a hírek szerint ezentúl féláron lesz megvásárolható a havi szolgáltatás. Nyilvánvalóan szerepet játszik az akcióban a Spotify lépése, hiszen nem is olyan régen előálltak [...]

HusztiD 2014.10.21. Apple, Egyéb 7 hozzászólás 453

81 millió emberhez jutott el az U2 új albuma

81 millió emberhez jutott el az U2 új albuma

Aki végig követte élőben a szeptemberi iPhone 6 event-et, az tudja, hogy a U2 kiadta az új albumát, amelyet az Apple jól meg is promózott. A megállapodás szerint az Apple felhasználói ingyenesen letölthetik a Songs of Innocence albumot október 13-ig, ugyanis onnantól kezdve már fizetős lesz. Volt is ebből egy kisebb balhé, hiszen több felhasználó is [...]

HusztiD 2014.10.10. Apple, Egyéb, iPhone 10 hozzászólás 448

Virágzik a zene-streamingelés, miközben visszaesnek a digitális eladások

Virágzik a zene-streamingelés, miközben visszaesnek a digitális eladások

Még hetekkel ezelőtt röppent fel a szóbeszéd, amely szerint az Apple felvásárolja a Beats Electronicsot, melyre hivatalosan május végén került sor. A hír hallatán egyből megindultak a találgatások, hogy miért lehet jó az Apple számára a felvásárlás, azonban legtöbben a zene-streamingelő szolgáltatás megszerzése miatt találták azt hasznosnak. A Nielsen legújabb felmérése pont erre a témára [...]

HusztiD 2014.07.07. Apple, Egyéb, iTunes 0 db 477

24 bit-es zenék jöhetnek az iTunes Store-ba

24 bit-es zenék jöhetnek az iTunes Store-ba

Úgy tűnik, hogy ez a hét csak az iTunes-ról szól, legalábbis a második fele. Korábban kiderült, hogy teljesen átalakítják majd a virtuális áruházat, utána pedig már bizonyítékot is találtunk rá, hiszen erre a célra keresnek munkatársakat az Apple-nél. A legújabb pletykák alapján pedig meg is van, hogy mi lesz a kaliforniaiak első fő újítása. Mint [...]

HusztiD 2014.04.12. Apple, iTunes 7 hozzászólás 897

Az utolsó nótáját húzza a Guitar Hero

Az utolsó nótáját húzza a Guitar Hero

Sajnálatos bejelentésre szánta el magát az Activison, ugyanis a jobb napokat is megélt Guitar Hero-t március végével törlik az App Store-ból. A 2010-ben iOS-re megjelent játékot utoljára 2012 októberében frissítették, melyet az akkori iOS 6-ra optimalizáltak a fejlesztők. Az Activison csapata ezúton is szeretné megköszönni a játékosoknak a támogatást erre a remek 9 évre visszamenőleg. [...]

HusztiD 2014.03.28. Apple, iOS, Játékok 1 db 593

iPolysix – Mini zenei stúdió iPad táblagépre!

iPolysix – Mini zenei stúdió iPad táblagépre!

Mára már tucatnyi zenei alkalmazás érhető el az App Store-ban, melyek közül nehéz megtalálni számunkra a legmegfelelőbbet, hisz mindegyik program más és más funkciókkal rendelkezik. Rengeteg ingyenes alternatíva is létezik, ám ezeknek is megvan a hátulütője, ugyanis korlátozottan használhatjuk azokat. De mi a helyzet a fizetős alkalmazásokkal? Közülük is tucatnyi gyártó programjait vásárolhatjuk meg néhol [...]

HusztiD 2014.01.21. Apple, Programok 3 hozzászólás 1 163

Az Apple közzétette az iTunes Festival “Moments” videóját

Az Apple közzétette az iTunes Festival “Moments” videóját

Az Apple idén ismételten megrendezte az iTunes Festivalt Londonban. Az almás vállalat minden évben elhozza Nagy-Britanniába a legnagyobb világsztárokat egy-egy estére, összesen 30 napon keresztül. Jegyek egyáltalán nem kaphatóak, sorsolás révén lehetnek ott élőben a szerencsések. Akik pedig nem jutnak be a koncertekre, azok ingyenes alkalmazás segítségével követhetik élőben az előadásokat. Most az Apple közzétett egy [...]

Helme 2013.09.28. Egyéb, Programok 0 db 421

Hallgasd meg az Arctic Monkeys legújabb albumát ingyen

Hallgasd meg az Arctic Monkeys legújabb albumát ingyen

Az Arctic Monkeys legújabb AM című albumát aki szeretné, már most ingyen streamelve meghallgathatja az iTunes-ba! Ehhez csupán kattintsunk ide, vagy a cikk végén lévő képre, ami átirányít az iTunes-ba, majd a “Listen” gombra kattintva már indul is a közel 42 perces hanganyag. Az AM című album egyébként jelenleg még nem érhető el, a premier szeptember [...]

Tian 2013.09.04. Apple, Egyéb, iTunes 7 hozzászólás 535