Wistron

Indul az iPhone 12 tömeggyártása – 10 ezer új fővel bővül az Apple legnagyobb partnere

Indul az iPhone 12 tömeggyártása – 10 ezer új fővel bővül az Apple legnagyobb partnere

A korábbi évekhez megszokottakkal szemben úgy tűnik, hogy kicsivel később indul az iPhone 12 széria tömeggyártása. Ugyan az Apple pár hete már megerősítette, hogy csúszni fognak az új csúcsmodellek piacra dobásával, de most úgy néz ki, hogy a szokásos július végi toborzást augusztus közepére tették a partnerek. A New Indian Express beszámolója szerint az Apple [...]

HusztiD 2020.08.18. iPhone 0 db 246

Mostantól dupla annyi partnere van az Apple-nek, kik teljesen zöld tevékenységet folytatnak

Mostantól dupla annyi partnere van az Apple-nek, kik teljesen zöld tevékenységet folytatnak

Az Apple bejelentette, hogy immáron megduplázódott azon partnereik száma, kik teljesen zöld tevékenységet folytatnak. Tudjuk jól, hogy a kaliforniaiak nagy hangsúlyt fektetnek a témára, ugyanis tavaly óta minden tevékenységük (beleértve a főhadiszállást, Apple Store-okat és adatközpontokat), 100 százalékosan zöld energiával üzemeltetnek. A hivatalos információk szerint az Apple duplázta azon partnereinek számát, kik elfogadták, hogy 100 [...]

HusztiD 2019.04.15. Apple, Kiemelt hírek 0 db 66

Kisebb gondok adódtak az iPhone 8 Plus modellek gyártásával

Kisebb gondok adódtak az iPhone 8 Plus modellek gyártásával

Az a hír járja, hogy problémák adódtak az iPhone 8 gyártási folyamataival a Wistron egyik kínai gyárában – legalábbis erről számolt be a Digitimes. A jelenleg rendelkezésre álló hírek alapján a gyártó nem az Apple által jóváhagyott alkatrészeket használt a telefon összeszerelésénél, emiatt az Apple vizsgálatot indított és két hétre függesztették a Wistron gyártását. A hír [...]

HusztiD 2018.03.16. iPhone, Pletykák 0 db 308

Hamarosan újabb iPhone gyárat nyit Indiában az Apple egyik partnere

Hamarosan újabb iPhone gyárat nyit Indiában az Apple egyik partnere

Az Apple legutóbbi pénzügyi konferenciáján kiderült, hogy sikerült alaposan bevenniük az indiai piacot, hiszen éves szinten mérve közel megkétszerezték a bevételeiket. Ebből kiindulva úgy tűnik, hogy az Apple egy újabb gyárat hoz létre az ázsiai országban az egyik ismert partnerük, a Wistron által. Legalábbis erről adta a híreket a Bloomberg, kik értesülései szerint jelenleg a [...]

HusztiD 2017.11.21. Apple, Egyéb 0 db 217

Következő év elején érkezik az új iPhone SE frissítés

Következő év elején érkezik az új iPhone SE frissítés

Az utóbbi hónap folyamán párszor már felmerült az iPhone SE neve, hiszen volt olyan szóbeszéd, mely alapján az Apple most szeptemberben, az iPhone 8-cal karöltve mutatta volna be. Újabb ázsiai pletykák szerint leghamarabb csak a következő év első negyedévében mutatkozik be a második generációs SE készülék. Amennyiben helyesek a mostani hírek, akkor magát a telefont [...]

HusztiD 2017.08.10. iPhone, Pletykák 0 db 821

Egyre kevésbé függ a Foxconn-tól az Apple

Egyre kevésbé függ a Foxconn-tól az Apple

Az utóbbi hetek folyamán számos olyan hírünk volt, amely kapcsolatos volt a Foxconn-nal vagy Indiával. Jól tudjuk, hogy az almások hamarosan Indiába is átviszik a gyártási folyamatokat, azonban a legújabb hírek szerint képbe jön a Foxconn másik két riválisa egyaránt. Ha minden igaz, akkor az almások megpróbálják maguk függetleníteni, hiszen ezúttal nem csak a kínai [...]

HusztiD 2017.01.26. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 134

Minden eddiginél jobban odafigyel az Apple az iPhone 7 gyártására

Minden eddiginél jobban odafigyel az Apple az iPhone 7 gyártására

A Digitimes legfrissebb értesülései szerint a Foxconn mellé az Apple bevonta a Pegatront és a Wistron-t a gyártásba. Eddig ugyebár tudhattuk, hogy a Foxconn gyártja le az új telefonok zömét, azonban az új beszámoló alapján a Wistron szintén részt vesz a már egy ideje pletykált iPhone 5se és iPhone 7 telefonok legyártásában – bár egyelőre a [...]

HusztiD 2016.02.18. iPhone 0 db 528

Új gyártót keres az Apple Watch 2 kapcsán az Apple

Új gyártót keres az Apple Watch 2 kapcsán az Apple

Az előző hét folyamán már hallhattunk a második generációs Apple Watchról, hiszen ha igazak a szóbeszédek, akkor hónapokon belül piacra kerülhet. Pár nappal később ismételten felbukkant egy szóbeszéd, amely a belsős kínai ellátási láncból származik. A jelenleg piacon lévő, első generációs okosórákat a Quanta Computer gyártja le az almásoknak. A hírek szerint az Apple jelenleg tárgyalásokat [...]

HusztiD 2015.11.23. Apple, Apple Watch 0 db 367

A Foxconn szállítja le az 5.5, a Wistron pedig a 4 colos megrendeléseket

A Foxconn szállítja le az 5.5, a Wistron pedig a 4 colos megrendeléseket

Korábban már felmerültek a hírek, melyek szerint a Pegatron gyártja le az Apple következő telefonjainak bizonyos részeit. Ezek után pedig az is kiderült, hogy 22%-kal nőtt a bevételük, ugyanis növekedett a feléjük leadott megrendelések száma. Pontos megoszlásokat még nem tudtunk, de most a DigiTimes értesülései alapján a Foxconn gyártja majd le a 4.7 colos iPhone-ok [...]

HusztiD 2014.05.29. Apple, iPhone 9 hozzászólás 1 998