Shazam

Mostantól több, mint egymilliárd zenét ismertetnek fel havi szinten a Shazam által

Mostantól több, mint egymilliárd zenét ismertetnek fel havi szinten a Shazam által

A Shazam alkalmazás mára mindenkinek ismerős, hiszen ez az egyik legrégebbi zenefelismerő szolgáltatás, mely még anno, 2002-ben jelent meg. Azóta szép számokat ért el az applikáció, hiszen az elmúlt 19 év folyamán több, mint 50 milliárd zeneszámot ismertettek fel általa az emberek. Az Apple 2018-ban vásárolta fel a vállalatot és vele együtt az alkalmazást, amióta [...]

HusztiD 2021.06.29. iOS 0 db 92

A Shazam mostantól azt is megmondja, mikor kerestél rá először kedvenc zenéidre

A Shazam mostantól azt is megmondja, mikor kerestél rá először kedvenc zenéidre

A napok folyamán frissült a Shazam, mely hasznos új funkciót hozott az iOS felhasználók számára. Ezentúl azt is megmondja a zenefelismerő, hogy mikor ismertettük fel korábban az adott zeneszámot. Természetesen apróbb frissítésről beszélhetünk, de nem érdemes mellette szó nélkül elmenni, ugyanis sokakat érdekelhet. Például nem egyszer jár úgy az ember, hogy újra és újra felismerteti [...]

HusztiD 2019.03.21. Egyéb 0 db 123

Nagyon hasznos újdonsággal frissült a Shazam

Nagyon hasznos újdonsággal frissült a Shazam

A Shazam-ról még december folyamán írtunk legutoljára, mikor hivatalosan kiderült, hogy az Apple felvásárolta az egyik legismertebb zenefelismerő szolgáltatást. Most pedig új frissítés érkezett az alkalmazáshoz, melynek berkein belül hasznos újdonságokat kapunk mi, felhasználók. Nem csak újragondolt kezdőlapot kapunk a Shazam-ban, miután felismertettük általa a zenét, hanem egy hasznos új funkciót. Ez pedig nem más, [...]

HusztiD 2018.02.16. iOS, Programok 1 db 1 418

Hivatalos: az Apple felvásárolta a Shazam-ot

Hivatalos: az Apple felvásárolta a Shazam-ot

Pont a tegnapi nap folyamán számoltunk be arról, hogy a madarak úgy csicsergik, hogy a Shazam lehet az Apple következő áldozata. Nos, úgy tűnik igazak voltak a szóbeszédek, ugyanis most mindez hivatalos lett, s az Apple is kiadott egy rövid közleményt, melyben mindezt megerősítették. A brit szoftver vállalat alkalmazása jóformán a kezdetek óta megtalálható az [...]

HusztiD 2017.12.12. Apple, Apple Music 0 db 214

Shazam lehet az Apple következő áldozata?

Shazam lehet az Apple következő áldozata?

A Shazam-ról remélhetően már mindenki hallott, hiszen anno ez volt és a mai napig mindig az App Store egyik legismertebb zenefelismerő programja. Nem olyan régen pedig alapértelmezetten beépítették az iOS-be, így aki egy-egy zeneszámot szeretne felismertetni, az könnyedén megteheti ezt akár Siri segítségével. Ezen kívül persze a teljes alkalmazás ingyenesen tölthető az App Store-ból. A [...]

HusztiD 2017.12.11. Apple, Apple Music, Egyéb 0 db 195

iOS 8: Shazam integráció és alapértelmzett Yahoo! kereső

iOS 8: Shazam integráció és alapértelmzett Yahoo! kereső

Érdekes hírek bukkantak fel, melyek szerint a híres zenefelismerő kaphat helyet az alapértelmzett programok között a következő iOS-ben, ezen felül pedig a Google mellett eltörpülő Yahoo! lehet az új keresőmotorja az Apple-nek. Egyébként egy pár hete már hírt adtunk, hogy mik lehetnek az iOS 8 újításai, de ekkor ilyenekre még talán senki sem gondolt volna. [...]

HusztiD 2014.04.17. Apple, iOS 6 hozzászólás 787

Remek újdonságokkal frissült a Shazam

Remek újdonságokkal frissült a Shazam

A sok apróbb hibajavítás és teljesítmény optimalizálás mellett számos újdonsággal is bővült napjaink egyik legnépszerűbb zene felismerő szolgáltatása, a Shazam. Több újdonságot is hozott a hivatalosan hétfő este megjelent Shazam-hoz tartozó frissítés, mellyel immár a 6.2.1 verziószámon lelhető fel a népszerű zene identifikáló szolgáltatás az App Store-ban. A hibajavítások és teljesítmény optimalizálás mellett lényegesen javítottak [...]

Dan 2013.09.04. Apple, Programok 5 hozzászólás 1 457

Tőzsdére viszik a zenefelismerő alkalmazást, a Shazam-ot

Tőzsdére viszik a zenefelismerő alkalmazást, a Shazam-ot

A legfrissebb vállalati hírek szerint a Shazam tulajdonosai tőzsdére kívánják vinni a startup céget. Ezt azután döntötték el, hogy a Yahoo korábbi alelnöke került a vezérigazgatói székbe. Ha minden igaz, akkor 1 milliárd részvényt teríthetnek ki a piacon. Egyelőre kétséges, hogy mekkora lesz a siker, ugyanis a Shazam még mindig veszteséges. Az új vezérigazgatónak, Rich [...]

Helme 2013.05.01. Apple, Pletykák, Programok 4 hozzászólás 1 427