Mac Mini

Ilyen az új Mac Pro ihlette Mac Mini Pro koncepció

Ilyen az új Mac Pro ihlette Mac Mini Pro koncepció

Egy Kevin Noki névre hallgató dizájner álmodozott kicsit, hogy milyen lenne az, ha az Apple a következő évben bemutatna egy moduláris Mac Mini Prót. Nem kell messze mennünk, hiszen az ihletet a nem olyan rég megjelent Mac Pro adta, melyben könnyedén bővíthetőek a perifériák. Lényegében adott egy olyan Mac Mini, melynek az első rácsa inkább a Mac [...]

HusztiD 2020.04.07. Mac, Videók 0 db 151

Itt az új iPad Pro, MacBook Air és Mac Mini az Apple-től!

Itt az új iPad Pro, MacBook Air és Mac Mini az Apple-től!

Pont a napokban merült fel, hogy az Apple a hét folyamán frissíti majd a MacBook Air modelljeit, azonban ennél több terméket kaptunk. Mivel a márciusi eventről nagyon hallgattak, valamint a járvány miatt amúgy is elnapolnak minden rendezvényt, így feltehetően ezen termékekről is szó esett volna a március végi eventen, melyeket végül most frissítettek. Először is [...]

HusztiD 2020.03.18. iPad, Kiemelt hírek, Mac 0 db 1 178

Bizonyos szempontból csökkent a MacBook Air és a Mac Mini árszabása

Bizonyos szempontból csökkent a MacBook Air és a Mac Mini árszabása

A napokban adott egy érdekes interjút Tim Cook, melyben elmondta, hogy szeretnék csökkenteni a MacBook Air modellek árát. Mint tudjuk, a hét folyamán számos új Apple termék frissült, hiszen kaptunk új iPad-etket, majd iMac-eket, azonban a szemfülesek észrevették, hogy bizonyos szempontból az almások csökkentették a MacBook Air és a Mac Mini árszabását. Igazából akkor mondhatjuk, [...]

HusztiD 2019.03.21. Mac 0 db 497

Könnyedén szerelhető a 2018-as Mac Mini

Könnyedén szerelhető a 2018-as Mac Mini

Nem olyan rég kapta darabjaira az új MacBook Air-t és iPad Prót az iFixit csapata, de mivel most, a napokban jelent meg a legutóbbi Mac Mini egyaránt, így azt is gyorsan szétkapták. Mint tudjuk, az Apple az utóbbi években igazán megnehezítette a szerelési folyamatokat, azonban a 2018-as Mac Minivel kicsit felhasználóbarátibbak voltak. Miután felnyitották a [...]

HusztiD 2018.11.15. Kiemelt hírek, Mac 0 db 280

A T2 chip által akadályozza meg a third-party szervizeléseket az Apple

A T2 chip által akadályozza meg a third-party szervizeléseket az Apple

Előző hónap folyamán szivárgott ki egy belső dokumentáció az Apple-től, melyben arról írtak, hogy a T2 segédchip által akadályozzák meg a nem hivatalos szervizeléseket az almások. Most, hogy telt az idő, az almások a Verge számára erősítették meg a hírt, mely szerint ez valóban így van. Röviden a lényeg, hogy szervizelés után minden hivatalos Apple [...]

HusztiD 2018.11.15. Apple, Mac 1 db 131

Nézd vissza 9 perc alatt az októberi médiaeseményt, plusz a hangulatos bemutató videókat

Nézd vissza 9 perc alatt az októberi médiaeseményt, plusz a hangulatos bemutató videókat

Ahogyan az összefoglalónkból kiderült, tegnap három új terméket mutatott be az Apple a New Yorkban megrendezett médiaeseményen. Ilyenkor már-már szokássá vált, hogy az egész előadásról készül egy rövidített összefoglaló, így percek alatt pótolhatjuk az eseményt, ha tegnap lemaradtunk volna róla. Ezúttal a Verge csapatáé az érdem, kik egy 9 perces videó összeállítást készítettek a tegnapi [...]

HusztiD 2018.10.31. Apple, iPad, Mac, Videók 0 db 158

Kedves Apple… Ugye csak viccelsz? – októberi médiaesemény kibeszélő

Kedves Apple… Ugye csak viccelsz? – októberi médiaesemény kibeszélő

Az Apple a tegnapi nap rendezte meg az idei év (vélhetően) legutolsó médiaeseményét, ahol összesen három új terméket mutattak be: az új MacBook Air-t, a Mac Minit és az iPad Pro modelleket. Az eventet követően nem sokkal arról is beszámoltunk, hogy hogyan alakultak a hivatalos magyar árak, s most úgy gondoltuk, hogy itt az ideje [...]

HusztiD 2018.10.31. Apple, iPad, Kiemelt hírek, Mac 3 hozzászólás 789

Itt vannak a 2018-as MacBook Air, Mac Mini és iPad Pro hivatalos magyar árai

Itt vannak a 2018-as MacBook Air, Mac Mini és iPad Pro hivatalos magyar árai

Az Apple nem olyan régen, délután 15 órakor rendezte meg legújabb médiaeseményét, ahol három új terméket mutattak be: az új MacBook Air, Mac Mini és iPad Pro modelleket. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, hiszen az Apple honlapján immáron elérhetőek a hivatalos magyar árak. Sajnos a forint továbbra is gyengén alakul a dollárhoz képest, így a [...]

HusztiD 2018.10.30. iPad, Mac 2 hozzászólás 712

Az Apple bemutatta a 2018-as MacBook Air-t, Mac Minit és az iPad Prót

Az Apple bemutatta a 2018-as MacBook Air-t, Mac Minit és az iPad Prót

Ahogyan várható volt, pontban délután 15 órakor kezdetét vette a legutóbbi Apple esemény, ahol Tim és csapata bemutatta a legújabb Mac és iPad Pro modelleket, ami mellett új Apple Pencilt is kaptunk. Rövid, ám tartalmas eventet láthattunk, mely az elkövetkezendő napokban visszanézhető lesz, ám addig nézzük sorban, hogy milyen újdonságokat kaptunk az almásoktól. Tim először [...]

HusztiD 2018.10.30. Apple, iPad, Kiemelt hírek, Mac 1 db 833

A professzionális felhasználókat célozza meg a Mac Mini 2018-as frissítésével az Apple

A professzionális felhasználókat célozza meg a Mac Mini 2018-as frissítésével az Apple

Mondhatni tavaly óta nyílt titok, hogy a 2018-as év a Mac éve lesz – legalábbis ezt mondták 2017 folyamán ezelőtt az Apple vezetői. Azóta eltelt lassan egy év, de nem sok mindent dobtak piacra az almások. A Blommberg egyik jól ismert munkatársa, Mark Gurman úgy hiszi, hogy hamarosan megérkeznek az új Mac Mini modellek, de nem azok, [...]

HusztiD 2018.08.21. Kiemelt hírek 0 db 757

Mit szólnál egy ilyen vagány, teljesen újragondolt Mac Minihez?

Mit szólnál egy ilyen vagány, teljesen újragondolt Mac Minihez?

Az Apple immáron több, mint 3 éve nem frissítette a Mac Mini vonalat. A vállalat CEO-ja Tim Cook nem olyan régen bizakodásra adott okot, hiszen elárulta, hogy nem feledkeztek meg a Miniről. Azóta eltelt egy hónap, de semmit sem újat nem hallottunk, így csak reménykedni tudunk, hogy jövőre frissítik a mini családot a kaliforniaiak. Egy [...]

HusztiD 2017.11.20. Egyéb, Mac 4 hozzászólás 503

Tim megerősítette egy új Mac Mini érkezését

Tim megerősítette egy új Mac Mini érkezését

Az Apple legutoljára három éve frissítette a Mac Mini vonalat, azóta pedig nagy csönd veszi körül a masinát. Az almás felhasználók évek óta várnak egy újabb kiadásra, ami eddig még nem következett be. MacBook és iMac frissítést minden évben kapunk, de ezzel együtt minden alkalommal csalódnak azok, kik egy új Minire várnának. A MacRumors csapata [...]

HusztiD 2017.10.24. Mac, Tim Cook 0 db 539

Decembertől újabb MacBook modellek kapnak elavult besorolást

Decembertől újabb MacBook modellek kapnak elavult besorolást

Az Apple bizonyos időközönként tesz korábbi iPhone, iPad, Mac, iPod és egyéb kiegészítőket úgynevezett elavult (vagy ha szebben akarunk fogalmazni, akkor Vintage) státuszba. Ez annyit jelent, hogy többé nem vehetőek igénybe a szervizszolgáltatások az Apple, illetve hivatalos szervizeik által. Általában a 5-7 éve piacra dobott termékek jelentik az elavultságot a kaliforniai vállalatnál. Decembertől a 2011-es 15 és [...]

HusztiD 2016.11.30. Egyéb, Mac 0 db 480

Újra elérhető a két terabájtos Mac mini

Újra elérhető a két terabájtos Mac mini

Pár hónapos kihagyás után megint elérhető nagy, 2 terabájtos Mac mini az Apple Online Storeból, de ismét csak a legdrágább, 999 dolláros modell egyik feláras opciójaként. A tavaly októberben érkezett legújabb hardverfrissítés után többőtöknek feltűnhetett, hogy az egy terásnál nagyobb tárkapacitású verzió eltűnt a kínálatból. Az update előtt a 2 terabájtos merevlemez a felsőkategóriás Mac mini [...]

Skarp 2015.01.14. Apple, Mac 3 hozzászólás 467

Mac mini: jó és rossz hírek egyformán érkeztek

Mac mini: jó és rossz hírek egyformán érkeztek

Valamivel kevesebb, mint egy hete kiderült, hogy az Apple frissíti a Mac mini vonalat is a Retinás iMac és az új iPad-ek mellett. Mint arról hamar beszámoltunk, nem feltétlen olyan jó ez a frissítés, ugyanis nem lehet bővíteni a készülék memóriáját, így aki egy idő múlva keveslené a RAM-okat, az nem tudja majd bővíteni. Az [...]

HusztiD 2014.10.22. Apple, Mac 0 db 779

A Mac mini már kevésbé vonzó

A Mac mini már kevésbé vonzó

Az egyik legjobb ár-érték arányú Mac egyesek számára némileg kevésbé csábítóvá vált. Bár a csinos, elegáns és minimalista dizájn maradt, számos olyan változás érintette az eszközt, ami miatt picit talán kevesebben szánják rá majd magukat a frissítésre. Jómagam is szerettem volna egyet venni, többek között pont azért, mert bár spéci DDR3L modul kellett hozzá, eddig én is [...]

Skarp 2014.10.18. Apple, Kiemelt hírek, Mac 5 hozzászólás 4 079

Megszünt a Mac Mini Server forgalmazása

Megszünt a Mac Mini Server forgalmazása

Bizonyára sokan követtétek nyomon a tegnap esti iPad event-et, ahol sok újdonságot mutatott be az Apple. Ha lemaradtatok volna, akkor a részletes összefoglalónkból mindent megtudhattok. Ahogyan pedig a címből már kiderült, az almások megszüntették a Mac Mini Server forgalmazását. A Mac Mini szériára már régóta ráfért a frissítés, amit a tegnapi nap folyamán már meglépett [...]

HusztiD 2014.10.17. Apple, Mac 0 db 417