kártérítés

LTE szabadalomsértésekért fizet súlyos dollármilliókat az Apple

LTE szabadalomsértésekért fizet súlyos dollármilliókat az Apple

Az utóbbi időben mintha kicsit vissza vettek volna a pereskedésekből a különféle gyártók, azonban nem olyan rég a Texas-i bíróság 506 millió dollárnyi kártérítésre kötelezte az Apple-t. A PanOptis még korábban ment szembe a kaliforniai vállalattal, aki szerint LTE szabadalmakat sértettek. A Law360 beszámolója alapján az Apple nem igazán tudta cáfolni a sértett fél vádjait, így [...]

HusztiD 2020.08.17. Apple, Egyéb 0 db 229

Közel egymilliárd dollárnyi kártérítést fizet az Apple a Samsungnak, mert kevés OLED kijelzőt rendelt be

Közel egymilliárd dollárnyi kártérítést fizet az Apple a Samsungnak, mert kevés OLED kijelzőt rendelt be

Tudjuk jól, hogy az Apple eredetileg a 2017-ben megjelent iPhone X-nél vezette be az OLED kijelzőt. Azóta teltek az évek, a felsőbb kategóriás telefonjaik mindegyike megkapta az OLED kijelzőt, amelyet az egyik legnagyobb rivális, a Samsung gyártott le a kaliforniaiak részére. A Display Supply Chain Consultants beszámolója szerint az Apple nem tudta teljesíteni a szerződésben [...]

HusztiD 2020.07.15. Apple 0 db 690

Kevesebb kártérítést kell az Apple-nek a Qualcomm részére megfizetnie

Kevesebb kártérítést kell az Apple-nek a Qualcomm részére megfizetnie

Pont a napokban számoltunk be arról, hogy 6 milliárd dollárt fizetett az Apple a Qualcomm számára a pereskedés véget vetéséért. Ezúttal viszont újabb hírekkel szolgált az Axios, mely értesülések szerint kicsivel kevesebbet fizet a kaliforniai vállalat. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem 6 milliárdról beszélhetünk, hanem csupán 4,5-4,7 milliárd dollárról. Természetesen ezt sem nevezhetjük [...]

HusztiD 2019.05.06. Apple 0 db 95

Több, mint félmilliárd dollár kártérítésre kötelezték a Samsungot

Több, mint félmilliárd dollár kártérítésre kötelezték a Samsungot

Ha visszautazunk egy pár évet az időben, akkor tudhatjuk, hogy hatalmas csatákat vívott az Apple a Samsunggal, hiszen a Dél-koreai gyártó a kezdetekben az almás készülékeket erőteljesen másolta. Ebből kifolyólag évek óta tartanak a pereskedések, hogy ki másolt kit, illetve kinek mennyit kellene fizetnie. Újabb állomáshoz érkezett a persorozat, s jelenleg az a döntés született, [...]

HusztiD 2018.05.28. Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 514

Vaskos kártérítésre jogosultak az angliai iPhone felhasználók a Google csíntevése miatt

Vaskos kártérítésre jogosultak az angliai iPhone felhasználók a Google csíntevése miatt

Britek milliói kaphatnak vaskos kártérítést a Google-től, akik 2011 június és 2012 februárja között használtak iOS készülékeket. Az óriás csúnyán megkerülte a Safari beállításait az adott intervallumban. Miután kitudódott az ügy, egy csoport kiállt a felhasználók mellett, így azon britek, akik érintettek voltak a dologban 500 angolt fontot, vagyis közel 180 ezer forintnyi kártérítést kaphatnak. [...]

HusztiD 2017.12.04. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 334

64 milliárd forintot fizethet a WARF számára az Apple

64 milliárd forintot fizethet a WARF számára az Apple

Az előző hét folyamán számoltunk be, hogy az Apple közel 250 milliárd forintnak megfelelő kártérítésre számíthat, ugyanis megszegték a Wisconsini Egyetem egyik szabadalmát. Az A7, A8 és A8X processzorokban alkalmazott technológiát jogosulatlanul használták, amiért a Wisconsin Alumni Research Foundation beperelte őket. Jelenleg úgy tűnik, hogy a vártnál sokkal kevesebbet kell az Apple-nek fizetnie. A Reuters legfrissebb [...]

HusztiD 2015.10.19. Apple, Egyéb, iPhone 1 db 263

Itt a vége: 290 millió dollárt fizet a Samsung az Apple-nek

Itt a vége: 290 millió dollárt fizet a Samsung az Apple-nek

Lezárult az Apple és a Samsung között zajló szabadalmi-háború legújabb epizódja. A dél-koreaiak veszítettek, míg a cupertino-iak nyertek, ráadásul nem is keveset. A korábbi 380 millió dollárral ellentétben, végül „csak” 290 millió dollárnyi kártérítést ítélt az Apple részére az amerikai bíróság a legújabb Samsung-Apple szabadalmi ügyben. Mint ismeretes, az Apple állítása szerint a dél-koreaiak korábban [...]

Dan 2013.11.22. Apple, Egyéb 11 hozzászólás 1 601

53 millió dolláros kártérítést fizet az Apple a beázott készülékek után

53 millió dolláros kártérítést fizet az Apple a beázott készülékek után

Az Apple elfogadta azt a bírósági döntést, mely szerint 53 millió dollárnyi kártérítést kell kifizessen a megkárosított iPhone és iPod touch felhasználóinak – adta hírül a Wired. Mint ismeretes az Apple az iOS készülékekbe úgynevezett nedvesség indikátorokat épített, melyek amennyiben a készüléket víz éri, elszíneződnek. Ebben az esetben pedig a szervizes szakemberek látják, hogy a [...]

KeleMan 2013.04.12. Apple, iPhone 10 hozzászólás 1 924