Jobs

Több ezren jelentkeztek a Jobs film castingjára

Több ezren jelentkeztek a Jobs film castingjára

Valamivel több, mint egy hónap telt el az idei évből, de arányaiban már sokkal több hírt kaptunk a közelgő Jobs filmről, mint az előző évben, amikor csak úgy özönlöttek róla a pletykák. A tegnapi nap például már láthattunk pár képet a forgatásról, előtte pedig kiderült, hogy a stáb meglátogatta mind a Flint Centert és Jobs [...]

HusztiD 2015.02.04. Apple, Egyéb, Steve Jobs 0 db 157

Képek a Jobs film forgatásáról

Képek a Jobs film forgatásáról

Az elmúlt évben hihetetlenül sokat hallhattunk a hivatalos Jobs film kapcsán, hiszen amíg a Sony kezében voltak annak a jogai, addig nem haladtak egyről a kettőre. Az elmúlt év végéhez közeledve azonban a Universal Pictures megvásárolta a film jogait a Sonytól, majd ezek után újra hallhattunk róla. Január közepén adtuk a hírt, hogy a stáb [...]

HusztiD 2015.02.03. Apple, Egyéb, Steve Jobs 2 hozzászólás 269

A Flint Centerben folytatódik a forgatás

A Flint Centerben folytatódik a forgatás

Lassan két hete annak, hogy a Universal Pictures megkezdte a hivatalos Jobs film forgatását az egykori vezérigazgató gyerekkori házában. Fontos részt játszott ez Jobs életében, hiszen innen indult el az egész Apple, ami mára már korunk legnagyobb számítástechnikai vállalatává nőtte ki magát. Kérdéses volt eddig az emberek számára, hogy hol folytatják majd a forgatást, azonban [...]

HusztiD 2015.01.30. Apple, Egyéb, Steve Jobs 0 db 167

Gyengén kezdett a Jobs film: csupán 6,7 millió dollár a nyitóhétvégén

Gyengén kezdett a Jobs film: csupán 6,7 millió dollár a nyitóhétvégén

Asthon Kutcher főszereplésével készült Steve Jobs életrajzi film, a Jobs, kiábrándítóan rosszul teljesített az amerikai mozipénztáraknál a nyitóhétvégén. Csupán 6,7 millió dollárt sikerült összekaparnia, mellyel a box office toplistán csak a hetedik pozíciót tudta megszerezni. A Jobs-ot, a korábbi Apple dolgozók is kritizálták, mert szerintük egyes részek nem igazán úgy jelentek meg a mozivásznon, mint [...]

Helme 2013.08.19. Steve Jobs 32 hozzászólás 1 103

Jobs film – Megérkezett a második bemutató videó

Jobs film – Megérkezett a második bemutató videó

Megérkezett végre a második hivatalos bemutató videó is az augusztus 16-án mozikba kerülő Jobs című filmből. Az elsőt erre találjátok. Az új bemutatóban Steve Jobs szerepét játszó Ashton Kutcher még jobban beindul, akinek láthatóan kifejezetten jól áll a szerep. A második trailer alapján még inkább várós lett a film, bár nem túl biztató jel, hogy állítólag [...]

KeleMan 2013.08.06. Apple, Steve Jobs 1 db 931

Instagramon a Jobs film előzetese

Instagramon a Jobs film előzetese

Mióta már az Instagramra is lehet videót feltölteni, azóta a lelkes felhasználók próbálják ezt a funkciót is teljes mértékben kihasználni. A Facebook tulajdonában lévő Instagram e funkciója igazából nem sokkal a Vine alkalmazás után debütált, de mivel az Instagram felhasználói tábora jelentősen nagyobb, így a Twitter által fejlesztett és működtetett alkalmazás mondhatni halálra van ítélve. Az Instagram [...]

Tian 2013.07.16. Apple, Steve Jobs 0 db 333

JOBS – Új hivatalos plakát és magyar feliratos előzetes érkezett!

JOBS – Új hivatalos plakát és magyar feliratos előzetes érkezett!

Megérkezett végre az USA-ban 2013. augusztus 16-án mozikba kerülő Ashton Kutcher főszereplésével készült Jobs című film hivatalos plakátja. Az alant található képre kattintva letölthető nagy méretben is. A MoziMánia jóvoltából pedig fent megtekinthető a hivatalos előzetes egy nem hivatalos magyar nyelvű feliratozott változata is. A poszter és a feliratozott változat ismét meghozta a kedvünket, hogy [...]

KeleMan 2013.07.04. Apple, Rövidhírek, Steve Jobs 3 hozzászólás 1 073

Jobs – Befutott az első hivatalos bemutató videó

Jobs – Befutott az első hivatalos bemutató videó

Azt már ugye megtudtuk, hogy Ashton Kutcher főszereplésével rendezett Jobs című film 2013. augusztus 16-án debütál majd a mozikban. Azt is tudjuk, hogy a rendező Joshua Stern lesz, Steve Wozniakot pedig Josh Gad játsza majd, meg elvileg szerepel majd a filmben James Woods és Mathew Modine is. Azt azonban, hogy milyen lesz a film, még senki sem [...]

KeleMan 2013.06.22. Apple, Steve Jobs 6 hozzászólás 902

A Verizon főnöke dumálta rá Jobsot az LTE-re

A Verizon főnöke dumálta rá Jobsot az LTE-re

Múlt hét kedden  Las Vegasban ülésezett a National Association of Broadcasters (műsorszolgáltatók szövetsége). A Verizon (amerikai mobilszolgáltató) CEO-ja, Lowell McAdam hosszasan dicsérte a céget, illetve mesélt arról a befektetésről, melyet az LTE technológia fejlesztésére áldoztak. A befektetésnek meglett a foganatja, ugyanis elképzlehető, hogy a 2014-es SuperBowl-t amerikában már 4G mobilhálózaton streamelni is lehet. Megosztott egy [...]

NZsolt 2013.04.16. Apple, Steve Jobs 1 db 539

Jobs halála óta „fura” az Apple – állítja Art Levinson

Jobs halála óta „fura” az Apple – állítja Art Levinson

Art Levinson, az Apple igazgatói tanácsának jelenlegi elnöke nemrég a Stanfordi Graduate School of Business-en tartott egy előadást. A hallgatók közül valaki feltette neki azt a kérdést, hogy hogyan tudná jellemezni a Jobs halála óta tartó időszakot – Levinson egyetlen szóval válaszolt: „Fura”. A beszédében megjegyezte, hogy „még mindig nem jutottam el arra a pontra, [...]

NZsolt 2013.03.08. Apple, Steve Jobs, Tim Cook 6 hozzászólás 751

Vegyesen fogadták a jOBS filmet a kritikusok

Vegyesen fogadták a jOBS filmet a kritikusok

Ashton Kutcher ijesztőnek nevezte a szerepet, és látszólag nagyon jól felkészült Jobs karakterének megformálására. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a közönség és a kritikusok vegyes véleménnyel vannak az elkészült alkotásról. A TNW dolgozójának Matthew Panzarino-nak tetszett a film, szórakoztatónak, ám pontatlannak találta: “Mindent összevetve a jOBS megállja a helyét. A főszereplők szerethetőek, és látszik rajtuk, [...]

Slemi 2013.02.03. Apple, Steve Jobs 8 hozzászólás 1 385

Exkluzív egyperces jelenet a jOBS-ból

Exkluzív egyperces jelenet a jOBS-ból

Nyilvánosan elérhető lett a Youtube-on az Ashton Kutcher főszereplésével készülő, Steve Jobs életét feldolgozó film egyik jelenete. Az alig egy perces videóban Steve Jobs és Steve Wozniak épp a Hewlett Packard parkolójában beszélgetnek, Jobs ekkor tudja meg, hogy Wozniak egy operációs rendszeren dolgozik, pusztán hobbiból, ez teljesen feltüzeli őt. Szerinte ez a módszer új távlatokat [...]

NZsolt 2013.01.24. Apple, Rövidhírek, Steve Jobs 7 hozzászólás 1 099

Hiába próbálta, nem tudta meggyőzni Jobs-ot a Beats-főnök

Hiába próbálta, nem tudta meggyőzni Jobs-ot a Beats-főnök

A Beats Audio elnöke, Jimmy Iovine nemrég elmondta: három éven át próbálta meggyőzni Steve Jobs-ot, hogy az Apple-nek el kéne indítani egy feliratkozás-alapú zeneszolgáltatást, azonban Jobs nem volt hajlandó kockáztatni. Iovine erről abban az interjúban beszélt, aminek fő témája a hamarosan induló szolgáltatásuk, a Daisy volt, melynek kreatív igazgatói székében maga Trent Reznor, a Nine [...]

NZsolt 2013.01.12. Apple, Steve Jobs 11 hozzászólás 1 902

Áprilisban érkezhet meg a mozikba a Steve Jobs film

Áprilisban érkezhet meg a mozikba a Steve Jobs film

Az Open Road Films bejelentette, hogy a Steve Jobs életéről forgatott film áprilistól kerülhet a mozikba. A Joshua Michael Stern által rendezett, Oscar-díjas operatőrrel forgatott jOBS főszerepét Ashton Kutcher játssza. A történet 1971-től indul és végighalad az Apple alapító életének fontosabb állomásain, egészen 2000-ig, illetve az életében fontos szerepet játszó embereket is megismerhetjük közelebbről – [...]

NZsolt 2013.01.06. Apple, Steve Jobs 3 hozzászólás 544

Érkezett pár új kép a készülő Jobs filmből

Érkezett pár új kép a készülő Jobs filmből

Érkezett pár újabb kép az Ashton Kutcher főszereplésével készülő Jobs című filmből. A színész és a stáb jelenleg Los Angeles városában forgat a Loyola Marymount Egyetemen. Az ott élő diákok részeseivé válhatnak a filmnek is, mivel statisztákat is keresnek egyes felvételekhez. Kutchert eddig sokan nem tartották igazi Jobs figurának és kételkednek a teljesítményében is, mindenesetre [...]

KeleMan 2012.07.20. Apple, Egyéb, Rövidhírek, Steve Jobs 0 db 548

A segítség sztárja is leszerződött a független Jobs-filmhez

A segítség sztárja is leszerződött a független Jobs-filmhez

Ahna O’Reilly is leszerződött a Steve Jobsról független produkcióban készülő filmhez. A segítség sztárja az Apple-vezér első nagy szerelmét játssza majd. A Variety című hollywoodi szaklap értesülése szerint O’Reilly Chris-Ann Brennan szerepét kapta, akitől lánya született a “kreatív mágusnak”. Brennan a közelmúltban egy a Rolling Stone magazinban megjelent esszében emlékezett vissza életének a fiatal, romantikus [...]

KeleMan 2012.06.24. Apple, Egyéb 0 db 355

A segítség sztárja is leszerződött a független Jobs-filmhez

A segítség sztárja is leszerződött a független Jobs-filmhez

Ahna O’Reilly is leszerződött a Steve Jobsról független produkcióban készülő filmhez. A segítség sztárja az Apple-vezér első nagy szerelmét játssza. A Variety című hollywoodi szaklap értesülése szerint O’Reilly Chris-Ann Brennan szerepét kapta, akitől lánya született a “kreatív mágusnak”. Brennan a közelmúltban egy a Rolling Stone magazinban megjelent esszében emlékezett vissza életének a fiatal, romantikus Jobsszal [...]

Helme 2012.06.06. Egyéb, Steve Jobs 0 db 91