iPad

Végre hivatalos! Jön a magyar nyelv az iPhone-ra!

Végre hivatalos! Jön a magyar nyelv az iPhone-ra!

A tegnapelőtt bejelentett iPhone OS 4.0-ás szoftver bétáját, már letölthették a szoftverfejlesztők. Szerencsére ezt megtették a magyar fejlesztők is. Az SDK alapján kiderült, hogy végre elérhetővé válik a magyar nyelv is az új szoftverrel. Sajnos van jó pár magyartalan kifejezés is, pl. Camera Roll – Fényképtekercsek, Contacts – Kontaktok, a Névjegyzék helyett, stb. Ezeket remélhetően [...]

KeleMan 2010.04.10. Apple, iPad, iPhone 11 db 3,688

Virus Barrier X6 – Víruskereső az iPad-hez

Virus Barrier X6 – Víruskereső az iPad-hez

Noha az Apple iPad csak nemrégen került piacra, az Intego biztonsági cég már be is mutatta az első olyan víruskeresőt, amely a táblaszámítógéppel is kompatibilis. A Mac OS X alapú számítógépek korántsem fenyegetettek olyan mértékben a kártékony programok által, mint a Windows alapú PC-k. Ennek ellenére közbe-közbe azért felbukkannak olyan – elsősorban szűkebb körben – [...]

KeleMan 2010.04.10. Apple, iPad, Programok 6 db 4,071

Elérhető az iPhone OS 4.0-ás Keynote

Elérhető az iPhone OS 4.0-ás Keynote

Az Apple elérhetővé tette a 2010. április 8-án, az iPhone OS 4.0-és szoftverről tartott bemutatóját. A videót itt lehet megtekinteni: Apple Keynote 2010.04.08, vagy akár az iTunes-ból is le lehet tölteni jobb minőségben, természetesen mint már megszokhattuk, teljesen ingyenesen. [...]

KeleMan 2010.04.10. Apple, iPad, iPhone 0 db 41

Tényleg forradalmi az iPad?

Tényleg forradalmi az iPad?

Azt ugye eddig is tudta mindenki, hogy az iPad egy nagyra nőtt iPhone/iPod Touch! Azonban az Apple úgy harangozta be az eszközt, hogy forradalmi megoldásokat használ. Ez részben így is van. DE! Az Apple amikor felvásárolta a PA Semi processzorgyártót, rögtön megindultak a találgatások, hogy egy új központi egységet fog kifejleszteni az eljövendő táblájához. Az [...]

KeleMan 2010.04.07. Apple, iPad, Videók 0 db 29

300.000 db iPad fogyott az első napon!

300.000 db iPad fogyott az első napon!

Anno március 12-én, amikortól is már elő lehetett rendelni az iPad-et, elindultak a találgatások, hogy vajon mennyi készüléket fog eladni az április 3-i megjelenési napon az Apple. Az első nap, már előrendelésben az első két órában közel 45-50 ezer készülék megrendelést tudhatott magáénak az Apple. Ez az első nap végére közel 120 ezer darabra emelkedett. [...]

KeleMan 2010.04.06. Apple, iPad 5 db 44

Videókörkép az Apple háza tájáról #05

Videókörkép az Apple háza tájáról #05

E heti videókörképünkben egy professzionális rajzolóprogramot mutatunk be az új iPad készülékre, megnézhetjük az amerikai PC World stressztesztjét, hogyan is nyúzzák szerencsétlen iPad-et, avagy bemutatják, hogy mit ne csinálj otthon; egy meghökkentően jó izraeli együttes kifejezetten iPhone készülékekkel megvalósított zenés közjátéka is szerepel a repertoárban, valamint szemrevételezhetjük egy 2 fő részvételével elkövetett, Dr. Genyára hajazó [...]

KeleMan 2010.04.06. Apple, iPad, iPhone, Játékok, Videók 0 db 31

Dr. Genya újra támad!

Dr. Genya újra támad!

Dr. Genya, – mert én így hívom – egy aberrált állat. Mindent széttrancsíroz a turmixgépében, ami drága és figyelemfelkeltő! Ezúttal az iPad-et vette célba. Anno az iPhone-al nem volt nehéz dolga, mert belefért a turmixba. Most azonban az iPad kifogott rajta. A videón látható, hogy először széttöri, kettéhajtja és csak után helyezi el a darálóban [...]

KeleMan 2010.04.06. Apple, Egyéb, iPad, Videók 5 db 89

HP Slate – Az iPad kihívó?

HP Slate – Az iPad kihívó?

Lám, lám… Mi közeledik? Egy iPad kihívó! Nos a HP az iPad premierje után már nem tarthatta titokban a Slate nevű Windows 7 alapú tábláját, így óramű pontosan bemutatott egy renderelt videót a masináról. Sajnos a videón nem derül ki, de úgy lehet tudni, hogy a Slate eljövetele júniusra datálható, míg a készülék ára vélhetően [...]

KeleMan 2010.04.06. Apple, Egyéb, iPad, Videók 0 db 44

iCade – Retró mánia közeledik?

iCade – Retró mánia közeledik?

Az iPad megjelenésével ismét – mint anno az iPhone közeledtével – belendült az USA-ban a piaca azoknak az eszközöknek, amelyek így vagy úgy, de megpróbálják meglovagolni az Apple sikerét. Különböző kiegészítők megjelenése várható tehát, melyek leginkább a készülék védelmét szolgálják, de ezekről már írtam (Happy Owl Studio, Beyzacases, Hard Candy Cases). A most soron következő [...]

KeleMan 2010.04.05. Apple, iPad, Játékok, Kiegészítők 0 db 380

Scrabble!

Scrabble!

Van az USA-ban egy közkedvelt játék, amely nem más, mint a Scrabble! Magyarországon is elérhető ez a társasjáték, amely jó ideje már iPhone-on is bemutatkozott és a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Most, hogy megjelent az iPad, pedig csak tetézte az eladásokat. De vajon miért is? A fenti kép jól illusztrálja, hogy ugyan csak az [...]

KeleMan 2010.04.05. Apple, iPad, iPhone, Játékok 1 db 1,597

Az iPad böngészője a Safari, de vajon jó ez nekünk?

Az iPad böngészője a Safari, de vajon jó ez nekünk?

Handrás mellett Kaprinay Zoltán is New York városában volt a nagy eseményen, ő is szerzett iPad-et. A blogjában Zoltán közzétett pár magyar weboldalt, amelyet már iPad-en tekintett meg. Rövid levelezés alapján kérésemre megnézte az ihungary.hu weboldalt, készített egy “PrintScreen”-t is. A képet el is küldte a részemre, melyet ezúton is újra köszönök neki. Pont a [...]

KeleMan 2010.04.04. Apple, iPad 0 db 394

cnetTV.com – Unboxing iPad

cnetTV.com – Unboxing iPad

A cnetTV készített egy rövid, 4 perces kis videót, mely az Apple iPad készülékét és a hozzá tartozó kiegészítő eszközöket, valamint azok kicsomagolását mutatja be. A legjobban az iPad-hez készített tok tetszik igazán. Azt hittem, hogy bénább, de így a videó alapján jól néz ki benne a tábla, sőt elég masszívan is tartja. Kíváncsi leszek [...]

KeleMan 2010.04.03. Apple, iPad, Videók 0 db 35

Az iPad megérkezett!

Az iPad megérkezett!

Megérkezett az iPad! Az Engadget már ki is tett egy jó hosszú bemutatót az iPad-ről. A fenti kép tanulsága szerint már van, aki haza is ért a boltból és már tolja is fel az alkalmazásokat a táblára. Most egy kicsit irigykedem azokra, akik már tapizhatják, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan Magyarországon is kapható lesz! [...]

KeleMan 2010.04.03. Apple, iPad, Kiemelt hírek 0 db 33

A sorbanállás elkezdődött – Jön az iPad!!!

A sorbanállás elkezdődött – Jön az iPad!!!

A sorbanállás az Apple iPad készülékért tegnap este elkezdődött. New York-ban a 5th Avenue és a Central Park sarkán lévő Apple áruház előtt lassan többszázas tömeg vár a reggel 9-kor (helyi idő szerint délután 15 óra) megnyíló kapukra. Már csak kevesebb, mint egy óra és az iPad hivatalosan is megjelenik. Kevesen hiszik, de úgy vélem [...]

KeleMan 2010.04.03. Apple, iPad, Kiemelt hírek 0 db 52

Az iPad átalakítja a webes trendeket

Az iPad átalakítja a webes trendeket

Az Apple táblagépének megjelenése előtt részben megismétlődik mindaz, ami az iPhone premierjét kísérte: a legnagyobb amerikai tartalomszolgáltatók a készülékre szabott weboldalakat és szolgáltatásokat dolgoznak ki, részben átalakítva saját online megjelenésüket. Az iPad már a megjelenése előtt hatással van a web fejlődésére a Wired elemzése szerint. Az olyan jelentős amerikai kiadványok, mint a New York Times, [...]

KeleMan 2010.04.03. Apple, iPad, iPhone 0 db 35

Mit is rejt a tábla, avagy az iPad belülről!

Mit is rejt a tábla, avagy az iPad belülről!

Az FCC (Federal Communications Commission), az USA szövetségi kommunikációs bizottsága a napokban bevizsgálta az amerikai piacra kerülése előtt az Apple táblagépét. Lenyűgöző képek, most már végre tudjuk, hogy mi van a dobozban. Tisztára, mint egy kvarcjáték, ebből látszik, hogy a 499$ is sok érte. Alapanyagokkal és szereléssel együtt a feléből is kijön. Steve és csapata  [...]

KeleMan 2010.04.03. Apple, iPad 0 db 115

Videókörkép az Apple háza tájáról #04

Videókörkép az Apple háza tájáról #04

Az elmúlt napokban soha nem látott új információ mennyiség jelent meg az Apple csodatáblájáról, az iPad készülékről. Két játékprogramot mutatnék be, az egyik a Linkin Park nevű együttes 8bites játéka, a másik pedig az iPhone-on már nagy sikert aratott Azkend nevű játék iPad-es változata. E mellett megmutatjuk miért is játszik nagy szerepet az iPad az [...]

KeleMan 2010.04.03. iPad, iPhone, Videók 0 db 28