Google Play

Ilyen nagy szakadék még sosem mutatkozott az App Store és a Google Play között

Ilyen nagy szakadék még sosem mutatkozott az App Store és a Google Play között

Nem titok, ha azt mondjuk, hogy a kevesebb alkalmazás ellenére nagyobb bevételt generál az App Store, mint a Google Play. Legalábbis ezen adatokat támasztották alá az eddigi felmérések, s most a Sensor Tower által készített harmadik negyedéves statisztika szintén erre enged következtetni. A legújabb adatok alapján az App Store közel 93 százalékkal több bevételt termelt, [...]

HusztiD 2018.10.16. App Store, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 122

Kevesebb letöltés ellenére továbbra is kétszer annyi bevételt produkál az App Store, mint a Google Play

Kevesebb letöltés ellenére továbbra is kétszer annyi bevételt produkál az App Store, mint a Google Play

Most, hogy túl vagyunk a 2018-as év első felén, a Sensor Tower csapata egy új statisztikát adott ki, hogy milyenek voltak a globális alkalmazásletöltések és az abból generált bevételek. Komolyabb meglepetés ezúttal sem ért minket, ugyanis mint eddig mindig, úgy jelenleg is az App Store generált több bevételt. Ha az összesített letöltéseket nézzük az első [...]

HusztiD 2018.07.19. App Store, Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 2 db 73

Továbbra is jövedelmezőbb App Store fejlesztőnek lenni

Továbbra is jövedelmezőbb App Store fejlesztőnek lenni

Nem olyan régen arról számoltunk be, hogy pont az Apple-nek köszönhetően esett vissza az App Store, hiszen a legutóbbi vizsgált időszakban kevesebb alkalmazás volt benne megtalálható, mint egy évvel korábban. Ezúttal viszont az App Annie legújabb felméréséről kell beszámoljunk, mely ismételten rámutat a tényre, hogy továbbra is az Apple mobilrendszerére éri meg a leginkább fejleszteni. A [...]

HusztiD 2018.04.13. App Store, Apple 0 db 60

Iszonyatos mennyiségű bevételt termelt tavaly az App Store és a Google Play párosa

Iszonyatos mennyiségű bevételt termelt tavaly az App Store és a Google Play párosa

Évről évre egyre jobban növekszik az olyan digitális áruházak forgalma, mint az App Store vagy a Google Play. Ebből kifolyólag elmondhatjuk, hogy egyre inkább megéri fejlesztőnek menni, hiszen az okostelefon felhasználók egyre többet költenek eme virtuális áruházakban. A 2017-es év sem képez kivételt a Sensor Tower szakértői szerint, ugyanis a felhasználók összesen 58,6 milliárd dollárt [...]

HusztiD 2018.01.09. App Store, Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 0 db 86

Kisebb forgalom ellenére még mindig az App Store a jövedelmezőbb a Google Play-jel szemben

Kisebb forgalom ellenére még mindig az App Store a jövedelmezőbb a Google Play-jel szemben

Az App Annie csapatát már jól ismerhetjük, hiszen mindig előrukkolnak valamilyen érdekes felméréssel. Ezúttal például azt nézték, hogy mi volt a helyzet az előző év folyamán az App Store-t és a Google Play áruházat illetően. A beszámoló szerint a felhasználók összesen 90 milliárd letöltést produkáltak 2016 folyamán, ami 13 milliárddal több, mint az ezt megelőző [...]

HusztiD 2017.01.24. App Store, iOS, Kiemelt hírek 0 db 78

App Store vs Google Play – a kevesebb néha több

App Store vs Google Play – a kevesebb néha több

Az App Annie csapata készült egy új felméréssel, amiből kiderült, hogy a Google Play áruházban ugyan kétszer annyi letöltést könyvelnek el, mint az App Store-ban, azonban az utóbbi mégis jövedelmezőbb. Évek óta hasonlóak a statisztikai adatok, azonban az utóbbi időben a Google sem panaszkodhat. Három évvel ezelőtt az App Store vezetett minden versenyszámban: ekkor még [...]

HusztiD 2016.04.20. Apple, iOS, Kiemelt hírek 2 db 520

Több alkalmazást töltöttek Androidra, mégis az iOS profitált jobban

Több alkalmazást töltöttek Androidra, mégis az iOS profitált jobban

Az App Annie jóvoltából készült egy új felmérés, amelyből érdekes adatok derültek ki az Android kontra iOS témában. A vizsgálat során a tavalyi évet nézték és nagyon érdekes dolgokat tudhattunk meg belőle. Például – amint részben a cím is felfed -, az előző év folyamán 60 százalékkal több alkalmazást töltöttek le a droidosok, mint az almás felhasználók, [...]

HusztiD 2015.01.29. Apple, Egyéb, iOS 0 db 263

Ígéretéhez híven a fejlesztő törölte a Flappy Bird-öt

Ígéretéhez híven a fejlesztő törölte a Flappy Bird-öt

Sajnos rossz hírrel kell kezdenünk a hétfő reggelt, ugyanis az elmúlt hetekben elterjedt játékot törölte a fejlesztő az App Store-ból és a Google Play-ből egyaránt. Dong Nguyen, az alkalmazás atyja szerint már elege volt, hiszen csak egy nyűg volt neki a Flappy Bird, mivel emberek ezrei zaklatták őt emiatt. A hétvége folyamán pedig Twitteren leírta [...]

HusztiD 2014.02.10. Apple, Egyéb, Rövidhírek 14 db 2,949

A Google Play az iOS-t is meghódítaná

A Google Play az iOS-t is meghódítaná

Az előző hét végén tartott San Franciscó-i játékfejlesztői előadás végén elhangzott egy igen fontos bejelentés: a Google hivatalosan is elindította a Google Play játékszolgáltatást, egy keretrendszert, amely a játékok szociális aspektusait, felhő-alapú adattárolását, a játékmentéseket és a multiplayert teszi egyszerűbbé – hasonlóan a már jól ismert Game Centerhez és az OpenFeint-hez. De az, ami minket [...]

Kacor 2013.05.19. Apple, Játékok 5 db 917

Az iOS alkalmazásokból háromszor nagyobb a bevétel, mint az Androidos társaikból

Az iOS alkalmazásokból háromszor nagyobb a bevétel, mint az Androidos társaikból

Egy mobil alkalmazásokat elemző cég, az App Annie nemrég kiadott egy gyorsjelentést a 2012-es utolsó negyedévről, melyből kiderült, hogy az Apple toronymagasan vezeti a mobil alkalmazások eladásából származó bevételeket. A jelentésből kiderül, hogy az Apple iOS eszközein értékesített fizetős alkalmazások majdnem három és félszer profitálóbbak, mint az Androidos mobiltelefonokon és táblagépeken. Fontos kiemelni, hogy az [...]

KeleMan 2013.02.20. Apple, Egyéb 18 db 1,010