frissítés

Az Apple kiadta az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 negyedik bétáját

Az Apple kiadta az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 negyedik bétáját

Két héttel ezelőtt érkeztek meg a harmadik béta verziók, de tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 negyedik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a harmadik bétákat a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik az almások. [...]

HusztiD 2018.07.18. iOS, macOS, tvOS, watchOS 0 db 223

Tesztek alapján közel tízszer gyorsabb SSD-vel rendelkezik a 2018-as MBP, mint vetélytársai

Tesztek alapján közel tízszer gyorsabb SSD-vel rendelkezik a 2018-as MBP, mint vetélytársai

Majdhogynem minden alkalommal elmondhatjuk, mikor az Apple frissíti a MacBook vonalát, hogy van valamilyen szegmens, amiben igencsak kimagaslóan teljesítenek. A napokban frissített MacBook Pro termékcsaládról tesztet készített a jól ismert Laptop Mag, akik egy 13 colos modellhez jutottak hozzá, mely egy 4 magos, 2,7 GHz-es, 8. generációs Core i7 processzorral van felszerelve, ami mellett 16 [...]

HusztiD 2018.07.16. Apple, Kiemelt hírek, Mac 0 db 1 148

Csendben, de megérkeztek a 2018-as MacBook Pro modellek

Csendben, de megérkeztek a 2018-as MacBook Pro modellek

Mindenféle előjel nélkül, az Apple a mai nap folyamán piacra dobta a 2018-as MacBook Pro modelljeit. Mindezt pont megelőzte Ming-Chi Kuo, ki pont mostanában osztotta meg, hogy milyen új termékfrissítéseket várhatunk az idei évben a kaliforniai vállalattól. Az új MacBook Pro modelleknél végre elérhetőek az Intel nyolcadik generációs Core i5/7/9 processzorai. A 13 colos modellt [...]

HusztiD 2018.07.12. Kiemelt hírek, Mac 0 db 443

Ming-Chi Kuo: ezeket a termékeket várhatjuk az idei év hátralévő részében az Apple-től

Ming-Chi Kuo: ezeket a termékeket várhatjuk az idei év hátralévő részében az Apple-től

Most, hogy immáron a 2018-as év második felét tapossuk, Ming-Chi Kuo kiadott egy új jegyzetet arról, hogy mit várhatunk az idei év hátralévő részében az Apple-től. Természetesen a legtöbb termékről már olvashattunk az elmúlt hónapok folyamán, azonban a szakember most egy csokorba szedte, hogy mi mindent várhatunk kedvenc vállalatunktól. iPhone: Három darab telefont tervez piacra [...]

HusztiD 2018.07.12. Apple Watch, iPad, iPhone, Kiemelt hírek, Mac 0 db 515

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1-es szoftverfrissítéseket

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1-es szoftverfrissítéseket

Viszonylag hosszas idő és több béta verzió után az Apple tegnap este folyamán kiadta a iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1 szoftverfrissítéseket. Ahogyan várható, csupán kisebb hibajavításokat eszközölt a kaliforniai vállalat, de ettől függetlenül mindenkinek érdemes lehet telepítenie. Az iOS 11.4.1 a következő újdonságokat tartalmazza az Apple szerint: Kijavít egy hibát, amely [...]

HusztiD 2018.07.10. iOS, macOS, tvOS, watchOS 1 db 420

Az Apple kiadta az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 harmadik bétáját

Az Apple kiadta az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 harmadik bétáját

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az Apple a kéthetes frissítési ciklusra tért át, ugyanis kereken két héttel ezelőtt adta ki a szóban forgó, iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 második bétáját. A legutóbbi, harmadik rendszerek természetesen továbbra is csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a [...]

HusztiD 2018.07.04. iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS 0 db 247

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1 és a macOS 10.13.6 ötödik bétáját

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1 és a macOS 10.13.6 ötödik bétáját

Tegnap esti órákban tette elérhetővé regisztrált fejlesztők számára a legújabb béta szoftvereit az Apple, név szerint az iOS 11.4.1 és a macOS 10.13.6 ötödik bétáját. Sajnos ezúttal nem érkezett sem watchOS, sem pedig tvOS, így egyelőre csak az említett két szoftvert tölthetik a jogosultak. Ahogyan lenni szokott, bővebb leírást nem mellékelt az Apple, így csupán kisebb hibajavításokra [...]

HusztiD 2018.07.03. iPhone 0 db 170

A macOS Mojave legelső nyilvános bétája is megérkezett

A macOS Mojave legelső nyilvános bétája is megérkezett

Az Apple hétfő este folyamán tette elérhetővé az iOS 12 első nyilvános bétáját, majd egy napra rá megérkezett a macOS Mojave szintén első kiadása. Akárcsak az iOS-nél, úgy itt is az első verziót adta ki az Apple a végfelhasználók számára, s az elkövetkezendő hetek folyamán érkeznek az újabb kiadások. Tegnap már összeszedtük, hogy hogyan telepíthetitek [...]

HusztiD 2018.06.27. Mac, macOS 0 db 180

Az Apple kiadta az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 második bétáját

Az Apple kiadta az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 második bétáját

Két héttel a WWDC ’18-as bejelentést követően, az Apple elérhetővé tette a iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 második bétáját, melyek számos újdonságot kaptak az előző kiadáshoz képest. Ahogyan lenni szokott, az új főrendszerek legújabb kiadásait egyelőre a fejlesztők érhetik el, s hamarosan a publikum számára egyaránt elérhetőek lesznek a szoftverek legelső [...]

HusztiD 2018.06.20. iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS 2 hozzászólás 399

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1 és a tvOS 11.4.1 harmadik bétáját

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1 és a tvOS 11.4.1 harmadik bétáját

Tegnap esti órákban tette elérhetővé regisztrált fejlesztők számára a legújabb béta szoftvereit az Apple, név szerint az iOS 11.4.1 és a tvOS 11.4.1 harmadik bétáját. Sajnos ezúttal nem érkezett sem watchOS, sem pedig macOS, így egyelőre csak az említett két szoftvert tölthetik a jogosultak. Ahogyan lenni szokott, bővebb leírást nem mellékelt az Apple, így csupán [...]

HusztiD 2018.06.19. iOS, tvOS 0 db 179

Magyar nyelvi támogatással frissült a hivatalos Apple Support alkalmazás

Magyar nyelvi támogatással frissült a hivatalos Apple Support alkalmazás

Mint derült égből a villámcsapás, úgy frissítette az Apple a hivatalos Support alkalmazását iOS-en. Ennek alkalmával számos európai nyelvi támogatást kapott az alkalmazás, mint a cseh, dán, finn vagy a norvég, s a jó hír számunkra, hogy közte ott van a magyar egyaránt. Akinek telepítve volt az Apple Support alkalmazás, az ne ijedjen meg, ugyanis [...]

HusztiD 2018.06.14. App Store, Apple 0 db 641

Újabb bétacsokor az Apple-től, közte a törölt watchOS 5 első bétája

Újabb bétacsokor az Apple-től, közte a törölt watchOS 5 első bétája

Mondhatni elég kacifántos volt az egy héttel ezelőtt kiadott watchOS 5 első bétájának szereplése, ugyanis nem sokkal a hivatalos megjelenést követően az Apple törölte a szoftvert, mivel nem várt hibajelenséget produkált. Eltelt egy hét, elviekben javították a problémákat, így mostantól újra elérhető a rendszer a fejlesztők számára. Természetesen ezen felül még egy rakás egyéb szoftver is [...]

HusztiD 2018.06.12. iOS, macOS, tvOS, watchOS 0 db 169

Megjelent a macOS 10.13.5!

Megjelent a macOS 10.13.5!

Ahogyan arról beszámoltunk, az Apple kedd este tette elérhetővé a legújabb rendszereket, melyek között ott volt az iOS 11.4, watchOS 4.3.1 és a tvOS 11.4. Sajnos a macOS 10.13.5 váratott magára kicsit, ugyanis csak napokkal később, péntek este adták ki a végfelhasználói rendszert az almások. Az Apple a következő újdonságokat pakolta a legújabb frissítésbe: A macOS High [...]

HusztiD 2018.06.02. macOS 2 hozzászólás 322

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1 első bétáit

Az Apple kiadta az iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1 első bétáit

Csak úgy pörögnek az események az Apple háza-táján, ugyanis kedd este tették elérhetővé a macOS 10.13.5 kivételével az új szoftverfrissítéseket, most pedig a legelső bétáit is kiadták a soron következő új szoftvereknek. Név szerint ezúttal az iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1 bétáit tették elérhetővé a fejlesztők számára. Sajnos a kaliforniaiak nem mellékeltek [...]

HusztiD 2018.05.31. iOS, macOS, tvOS, watchOS 3 hozzászólás 307

Megjelent az iOS 11.4!

Megjelent az iOS 11.4!

A várakozásoknak megfelelően, az Apple pár perce tette elérhetővé a régóta várt iOS 11.4 végfelhasználói változatát. Mivel jövő hét hétfőn lesz megtartva a 2018-as WWDC konferencia, így várható volt, hogy egy héttel előtte érkezik. Nos, lássuk, hogy milyen újdonságokat kapott a legújabb szoftver. Az iOS 11.4 tartalmazza az AirPlay 2 több helyiségben történő hanglejátszást, támogatja [...]

HusztiD 2018.05.29. iOS 6 hozzászólás 1 531

Biztatóak az előjelek, új MacBook Pro modellek érkezhetnek a WWDC ’18 után

Biztatóak az előjelek, új MacBook Pro modellek érkezhetnek a WWDC ’18 után

Az Apple minden évben, a WWDC konferencia berkein belül mutatja be a legújabb szoftvereket, ám elvétve meglepetésszerűen új hardverfrissítéseket is kapunk. Ezúttal a Mac Observer csapata volt szemfüles, melyből arra következtethetünk, hogy kis szerencsével új MacBook Pro modelleket dobnak piacra az elkövetkezendő hetek folyamán az almások. Az oldal beszámolója szerint több 13 colos modellnél bő [...]

HusztiD 2018.05.28. Mac 0 db 253

Megérkezett az iOS 11.4 hatodik bétája

Megérkezett az iOS 11.4 hatodik bétája

Egyre közelebb kerülünk az iOS 11.4-es rendszer végleges kiadásához, ugyanis hétfő este folyamán adták ki az almások az ötödik fejlesztői bétáját, míg tegnap este már a hatodikat. Ahogyan lenni szokott, a rendszer egyelőre a fejlesztők számára érhető el a megszokott módon, de hamarosan a publikus béta programban résztvevők is telepíthetik. Sajnos az Apple továbbra sem [...]

HusztiD 2018.05.18. iOS 2 hozzászólás 340