eladás

Hatalmas visszaeséssel számolhat Q1-re az Apple?

Hatalmas visszaeséssel számolhat Q1-re az Apple?

Mint minden pénzügyi negyedév előtt, úgy az elemzők most is megkezdték számításaikat, s a Reuters beszámolója alapján, a Citi Research 50-ről 45 millióra csökkentette jóslatát a tavaly októbertől decemberig tartó időszakra. Szakértők szerint ez az ötmilliós csökkenés jóformán az iPhone Xs Maxnak köszönhető, hiszen jóval kevesebbet értékesítettek belőle az almások. Ha pontosak akarunk lenni, akkor [...]

HusztiD 2019.01.04. iPhone 0 db 271

Kuo: jelentős visszaesés várható az iPhone eladások terén

Kuo: jelentős visszaesés várható az iPhone eladások terén

Az utóbbi hónapok folyamán szinte csak arról olvashattunk, hogy nem igazán pörögnek úgy az iPhone eladások, ahogy kellene. Ezúttal a jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo hallatott magáról, ki számolgatott kicsit, melyből kiderül, hogy jelentős visszaeséssel számolhat az Apple. A következő negyedévben, tehát a januártól márciusig tartó időszakban nagyjából 38-42 millió iPhone-t adhatnak el a kaliforniaiak. [...]

HusztiD 2018.12.18. iPhone, Kiemelt hírek 1 db 168

A hét folyamán érkezik az új iOS frissítés, ami megakadályozza, hogy kitiltsák Kínából az Apple telefonjait

A hét folyamán érkezik az új iOS frissítés, ami megakadályozza, hogy kitiltsák Kínából az Apple telefonjait

Nagyon érdekes eseményeknek lehetünk tanúi, ugyanis ahogyan az elmúlt hét folyamán beszámoltunk, Kína számos iPhone modellt kitiltott, amelyre az Apple hamar reagált. Most, pár nap elteltével a Reuters arról számolt be, hogy az elkövetkezendő napokban az Apple kiad egy új frissítést a kínai felhasználók számára. Ugyebár a Qualcomm szerint két szoftverszabadalmat sértenek meg az Apple [...]

HusztiD 2018.12.17. Apple, iOS, iPhone 0 db 505

Egyre jobban pörög az okosóra biznisz

Egyre jobban pörög az okosóra biznisz

Egyre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvendenek az okosórák a felhasználók köreiben – legalábbis erre enged következtetni az IDC legújabb felmérése. A csapat a harmadik negyedéves eladásokat vizsgálta meg, s az előző év ugyanezen időszakához hasonlították. A piac 26,3 milliós eladásról 32 milliósra nőtt, ami éves szinten 21,7 százalékos növekedési rátának felel meg. A legtöbb eladást [...]

HusztiD 2018.12.13. Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 0 db 204

Globális piacon is jól tartja magát telefon-eladásaival az Apple

Globális piacon is jól tartja magát telefon-eladásaival az Apple

A Gartner csapata egy új felméréssel állt elő, melyben azt vizsgálták, hogy milyen eladásokat produkáltak az okostelefon-gyártók a harmadik negyedévben. Összességében elmondhatjuk, hogy a piac 1,4 százalékot növekedett az előző év ugyanezen időszakához képest, hiszen ezúttal 389 millió  telefon talált gazdára világszerte. Nem meglepő, de első helyen továbbra is a Samsung tanyázik, azonban megoszlás alapján 3,4 százalékot [...]

HusztiD 2018.12.06. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 95

Okok, hogy miért csökkennek hetek óta az Apple-részvények

Okok, hogy miért csökkennek hetek óta az Apple-részvények

Hogyan lehet, hogy az Apple bő 6 hét leforgása alatt többet vesztett értékéből, mint amennyit az első 25 éves fennállása alatt elért? Az utóbbi hetekben szinte másról sem olvashatunk, csak arról, hogy folyamatosan csökken az AAPL, s egyelőre nem tudni, hogy hol lesz a telítődési pont. Most viszont összeszedtük a kérdésekre a választ, hogy voltaképp [...]

HusztiD 2018.12.05. Apple, Kiemelt hírek 0 db 232

Tovább csökkenti az iPhone Xs és Xr berendeléseit az Apple

Tovább csökkenti az iPhone Xs és Xr berendeléseit az Apple

Az utóbbi hetekben eléggé érdekes hírekről számoltunk be az Apple-t illetően. Mint tudjuk, az elmúlt időszak viszonylag nehéz volt számukra, ugyanis hat hét alatt drasztikusan csökkent a vállalat értéke, majd arról is jöttek szóbeszédek, hogy nem igazán fogynak úgy az iPhone Xs és Xr modellek, mint ahogyan várták. A Digitimes egyik legújabb beszámolója szerint az [...]

HusztiD 2018.12.05. iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 287

Apple: az iPhone Xr az új bestseller telefon

Apple: az iPhone Xr az új bestseller telefon

Az Apple marketingért felelős vezetője, Greg Joswiak nem olyan régen a CNET számára adott egy rövid interjút, melyben pár szó erejéig kitért az iPhone Xr-re. Mint tudjuk, az Apple idén egy olcsóbb alternatívát is piacra dobott a csúcsmodellek mellett, mellyel remélték, hogy nagyszerű eladásokat produkálnak. A vezető ugyan nem árulta el, hogy pontosan hány millió iPhone [...]

HusztiD 2018.12.04. iPhone 0 db 404

Gyengén muzsikálnak az iPhone Xr eladásai?

Gyengén muzsikálnak az iPhone Xr eladásai?

Az elmúlt napokban megtudhattuk, hogy mennyire nagyszerű az iPhone Xr, ugyanis elsőnek egy sebességteszt videót láthattunk, ahol egy Galaxy Note 9-cel mérették össze, majd megérkeztek a Geekbench tesztek egyaránt. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy az Apple egy igazán kiemelkedő telefont rakott össze, melynek ereje vetekszik a csúcsmodellével, azonban a jelenlegi pletykák kicsit mást mutatnak. A legutóbbi [...]

HusztiD 2018.11.15. iPhone, Pletykák 0 db 228

Hatalmas fellendülés előtt áll az Apple Watch biznisz

Hatalmas fellendülés előtt áll az Apple Watch biznisz

Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple valamilyen okból kifolyólag sosem osztja meg, hogy hogyan alakultak az Apple Watch eladások. Ebből kifolyólag folyamatosan csak a különféle elemzésekről olvashatunk, hogy a szakértők szerint hogyan teljesítettek az okosórák. Ezúttal az UBS elemzői árulták el, hogy mire számíthatunk az elkövetkezendő évben. Amennyiben helyesek a hozzáértők számításai, akkor az almások [...]

HusztiD 2018.11.15. Apple Watch 0 db 216

Szinglik napján is rekordot döntött az Apple

Szinglik napján is rekordot döntött az Apple

A CNBC beszámolója szerint, a november 11-én megrendezett szinglik napjaként elhíresült vásárlási eseményen tarolt az Apple. Az Alibaba által megrendezett akció hasonló a fekete péntekhez, melynek gyökerei az USA-ból származnak, azonban a szinglik napja amolyan keleti fekete péntek alternatívaként emlegethető. Az Alibaba hivatalos számokat nem osztott meg az eladásokról, azonban annyit igen, hogy a gyártók [...]

HusztiD 2018.11.13. iPhone 0 db 168

2018 Q4: stagnáló eladások ellenére újabb rekordok születtek

2018 Q4: stagnáló eladások ellenére újabb rekordok születtek

A várakozásoknak megfelelően, magyar idő szerint tegnap késő este tartotta meg az Apple a legutóbbi, 2018 Q4-es pénzügyi konferenciáját. Sokan várták, hogy mit jelentenek be a kaliforniaiak, hiszen erősen kérdéses volt, hogy mégis hogyan teljesítettek az iPhone Xs modellek piacra dobásával. Sajnos az Xr modellek nincsenek a statisztikában, így azok teljesítése egyelőre erősen kérdéses. No, [...]

HusztiD 2018.11.02. Apple, iPad, iPhone, Kiemelt hírek, Mac 0 db 217

Őrületes eladásokat generál az Apple az idei év utolsó három hónapjában

Őrületes eladásokat generál az Apple az idei év utolsó három hónapjában

Mint tudjuk, minden nagyvállalatnál az adott év legutolsó három hónapja a legjobb, hiszen a karácsonyi forgatag csak úgy emeli az eladásokat. Nem kivétel ez alól az Apple sem, s a Horace Dediu névre hallgató iparágelemző új számítást adott ki, melyben igen pozitívan látja az elkövetkezendő időszakot. Tavaly nagyon jól muzsikált az Apple, ugyanis a 2017-es [...]

HusztiD 2018.10.31. Apple, iPhone 0 db 114

Kuo: újabb rekord negyedév elé néz az Apple

Kuo: újabb rekord negyedév elé néz az Apple

Pont az elmúlt napok folyamán adott hangot számításainak a jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo, ki szerint egészen jól fog fogyni az iPhone Xr. Most, hogy eltelt pár nap, a szakértő kiegészítette számításait, s úgy hiszi, hogy legutóbb kicsit alul számolta magát. Kuo szerint az Apple a negyedik negyedévben egészen jól teljesít majd az iPhone Xr-nek [...]

HusztiD 2018.10.17. iPhone, Kiemelt hírek 0 db 80

Kuo: Kínában az iPhone Xr lesz a nyerő

Kuo: Kínában az iPhone Xr lesz a nyerő

Kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo ismételten hallatott magáról, s egészen jó hírekről számolt be. Először leszögezte, hogy Kínában október első hete ünnepnap volt, de sajnálatos módon az előző évhez képest a kínai gyártók 10 százalékkal teljesítettek rosszabbul, s egyedül csak a Huawei volt az, ki növelni tudta eladásait. Másik legfontosabb dolog már az Apple-t illeti, hiszen [...]

HusztiD 2018.10.15. iPhone 0 db 186

November elsején kiderül, hány millió iPhone Xs-t adott el az Apple

November elsején kiderül, hány millió iPhone Xs-t adott el az Apple

Szeptember végével hivatalosan is véget ért az idei év harmadik negyedéve, ami pénzügyi szempontból már a negyediket jelenti. A kaliforniai vállalat pedig nem olyan régen bejelentette, hogy mikor tartják meg a szokásos pénzügyi konferenciájukat, melyből kiderül, hogy hogyan teljesítettek a legutóbbi három hónapban. Lényegében egy szűk hónapot kell még várnunk, ugyanis az Apple november elsején, [...]

HusztiD 2018.10.03. Apple, iPhone 0 db 155

A 256GB-os iPhone Xs Max lesz a következő bestseller okostelefon?

A 256GB-os iPhone Xs Max lesz a következő bestseller okostelefon?

Az Apple idei évi felhozatala eléggé megoszlatta a felhasználókat, hiszen nem csak, hogy bevezette az olcsóbb, iPhone Xr vonalat, de jóval túllépte az ezer dolláros indulóárat az iPhone Xs Max okostelefonjával. Ennek ellenére az egyik legismertebb tech elemző, Ming-Chi Kuo úgy hiszi, hogy az iPhone Xs Max lehet a következő bestseller okostelefon, azon belül is [...]

HusztiD 2018.09.27. iPhone, Kiemelt hírek 0 db 178