CarPlay

A 2016-os Volkswagen modelljeiben is elérhető lesz a CarPlay

A 2016-os Volkswagen modelljeiben is elérhető lesz a CarPlay

Az év elején megjelent iOS 7.1 sok újdonságot hozott a felhasználók számára, ám ezek közül talán a CarPlay volt az egyik legérdekesebb. Az új funkció által lényegében otthonosabbá tehetjük a személygépkocsinkat, már amennyiben az támogatja ezt a szolgáltatást. Navigálhatunk, zenét hallgathatunk, hangvezérelhetünk a Siri által és miegymás egyéb érdekességet hajthatunk általa végre. Több nagyobb autógyártó [...]

HusztiD 2014.07.17. Apple, iOS 3 hozzászólás 280

Így működik menet közben a CarPlay a Hyundai Sonata-ban

Így működik menet közben a CarPlay a Hyundai Sonata-ban

A tavalyi WWDC folyamán mutatta be az Apple az iOS 7-et, ahol kiderült, hogy egy későbbi frissítés alkalmával érkezik egy új funkció, a CarPlay. Az idén megjelent 7.1-gyes rendszer elhozta az ígéreteket, ezek után pedig több gyártó is bejelentette az iOS támogatottságú gépjárművét. Elsők között részt vett a Hyundai is, akiknek már teszt alá vetették [...]

HusztiD 2014.07.10. Apple, iOS 2 hozzászólás 554

Újabb 9 CarPlay partnert jelentett be az Apple

Újabb 9 CarPlay partnert jelentett be az Apple

Egy hete már beszámoltunk arról, hogy az Audi is csatlakozik a CarPlay támogatottságú gyártókhoz, hiszen a német gyártó sem szeretne lemaradni az Apple-lel való együttműködésről. Most a legújabb hírek szerint a kaliforniai cég újabb partnereket jelentett be, kiknek a következő modelljei már úgyszint támogatni fogják a CarPlay funkciót. A 2014-es partnerlista a következő gyártókkal bővült: [...]

HusztiD 2014.07.02. Apple, Egyéb 0 db 404

A tévé, az autó és a karóra

A tévé, az autó és a karóra

Ez az a három terület, ahol most a legélesebb a verseny az Apple és örök nemezise, a Google között. Mindketten vázolták saját elképzelésüket, de vajon ki áll közelebb a megvalósításhoz és a sikerhez? – teszi fel a kérdést a USA Today. Nem árt összegezni, hogy mi történt eddig és mi várható a közeljövőben. Viselhetők A [...]

Skarp 2014.06.29. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 753

Jövőre érkeznek a CarPlay támogatottságú Audi modellek

Jövőre érkeznek a CarPlay támogatottságú Audi modellek

A tavalyi WWDC folyamán esett szó elsőnek az iOS in the Car funkcióról, amely által az autónkban otthonosabban érezhetjük magunkat. Az ezt követő hónapok folyamán megjelent az iOS 7.1, melyben végre bemutatkozott az új fícsör, azonban azt már CarPlay néven ismerhettük meg. Viszonylag nagynak nevezhető az ezt a funkciót támogató autógyártók listája, ami most egy [...]

HusztiD 2014.06.28. Apple, Egyéb, iOS 5 hozzászólás 295

Google I/O 2014 Összefoglaló

Google I/O 2014 Összefoglaló

Két dolog miatt íródott meg ez a poszt: egyrészről hallgattassék meg a másik fél is, másrészről sosem árt, ha teljesebb képet látunk a piacról aminek természetesen a Google fejlesztői konferenciája is számottevő mértékben meghatározó tényezője. Összeszedtük a legfontosabb bejelentéseket, újdonságokat. Android Wear A San Francisco-i esemény egyik nagy bejelentése az Android Wear eszközök mai forgalomba [...]

Skarp 2014.06.26. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 479

Hamarosan jön a Pioneer féle CarPlay frissítés

Hamarosan jön a Pioneer féle CarPlay frissítés

A márciusban megjelent iOS 7.1-et sokan várták, hiszen viszonylag temérdeknyi új funkciót hozott a javításon kívül. A legtöbben már csak az akkoriban még iOS in the Car néven emlegetett alkalmazás miatt várták, hiszen ennek segítségével az ezt támogató autókba elvihettük a telefonunk tartalmát, nem mellesleg a térképszolgáltatás segítségével tájékozódhattunk utunk során. Az amerikai Macworldnek alkalma [...]

HusztiD 2014.05.19. Egyéb, iPhone 1 db 414

Az Apple így védené meg a vezetés közben smsezőket saját maguktól

Az Apple így védené meg a vezetés közben smsezőket saját maguktól

Az Apple egy ideje az autóipar felé kacsintgat, ez nem titok – ezt a CarPlay is csak megerősítette. Többször felröppent annak a híre is, hogy esetleg a Tesla is képbe kerülhet valamilyen formában, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy nem beszélhetünk ilyesmiről. A következő irány bizonyítékaira az AppleInsider bukkant rá – észrevették, hogy a cég új [...]

Skarp 2014.04.23. Apple, iPhone 4 hozzászólás 774

Nyáron jön a Hyundai CarPlay támogatottságú Sonata modellje

Nyáron jön a Hyundai CarPlay támogatottságú Sonata modellje

A New York-i International Auto Show keretein mutatta be az ázsiai autógyártó a legújabb modelljét, a 2015-ös Sonata-t. Azért lehet érdekes ez számunkra, mert ez lesz a cég első olyan gépjárműve, amely támogatja az iOS 7.1-ben elérhetővé vált funkciót, a CarPlay-t, aminek segítségével az autónkban tájékozódhatunk a térképszolgáltatás segítségével, zenét hallgathatunk, megnézhetjük az üzeneteinket vagy [...]

HusztiD 2014.04.18. Apple, Egyéb, iOS 1 db 231

Hivatalos: lehetséges az aftermarket CarPlay

Hivatalos: lehetséges az aftermarket CarPlay

Mióta megjelent az iOS 7.1 és vele együtt a régóta várt CarPlay, azóta szinte csak arról hallhatunk. Korábban már felmerült, hogy nem olyan biztos az utángyártott CarPlay eszközök jövője, most azonban úgy néz ki, hogy mégis. Nem is olyan régen az Apple frissítette a hivatalos aloldalát, ahová hozzáadta a támogatók közé az Alpine-t és a [...]

HusztiD 2014.04.17. Apple, iOS 1 db 487

A Pioneer mégis nekifut a CarPlaynek

A Pioneer mégis nekifut a CarPlaynek

Miután az Alpine a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy aftermarket CarPlay-kompatibilis fejegységeket dob piacra ősszel, a Pioneer sajtóközleményt adott ki, amiben öt már meglévő, NEX platformú beépített eszközéhez érkező firmware update-t jelentett be, amikkel azokon is elérhetővá válik az Apple megoldása. A cégről korábban már felreppent a hír, hogy készül aftermarket megoldásuk, ám később visszakoztak. [...]

Skarp 2014.04.16. Apple, iOS 3 hozzászólás 272

Több autóban is elérhető lesz a CarPlay az Alpine segítségével!

Több autóban is elérhető lesz a CarPlay az Alpine segítségével!

Az elmúlt hetek folyamán megjelent az iOS 7.1 melyhez megkaptuk a CarPlay-t, melyet sokan a tavalyi WWDC óta vártak. Elsőnek a Mercedes, Volvo és Ferrari mutatta be az új modelljeit, melyekben az Apple navigál minket, majd kiderült az is, hogy a korábbi Mercedes autókba is integrálható utólagosan a CarPlay. Ezek után jöttek különféle hírek, mely [...]

HusztiD 2014.04.15. iOS, iPhone 3 hozzászólás 456

Hamarosan a Windows is beköltözik a kocsikba

Hamarosan a Windows is beköltözik a kocsikba

A tavalyi WWDC alkalmával mutatták be az iOS 7-et, melyben akkor egy pár mondat erejéig szerepet kapott az iOS in the Car. A 7.1-es frissítés érkezésével az Apple elérhetővé tette az azóta CarPlay néven futó szolgáltatást, melyet már olyan gyártók járműveiben használhatunk, mint a Mercedes, Toyota vagy a Ferrari. Jelen állás szerint úgy néz ki, [...]

HusztiD 2014.04.08. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 292

Mégsem olyan biztos az aftermarket CarPlay eszközök jövője

Mégsem olyan biztos az aftermarket CarPlay eszközök jövője

A minap számoltunk be arról, hogy Mercedes után a Pioneer is szeretné bővíteni a CarPlay-kompatibilis autók listáját aftermarket megoldások fejlesztésével. Bár az MB elég magabiztosnak tűnt és az Apple sem cáfolta a dolog kivitelezhetőségét, a másik két elsőkörös partner, a Ferrari és a Volvo azt sugallja, nem ilyen egyszerű a helyzet. A Volvo közleménye szerint [...]

Skarp 2014.03.16. Apple, iOS 0 db 331

CarPlay – és mi a helyzet a Toyota-val?

CarPlay – és mi a helyzet a Toyota-val?

A hét elején vált elérhetővé a CarPlay, aminek hatására már 3 népszerű gyártó is bemutatta az új modelljeit. Korábban, amikor az Apple bejelentette az akkoriban iOS in the Car néven futó projektet, akkor a támogatott gyártóknál szerepelt a japán gyártó, a Toyota is. Most pedig hatalmas kérdőjel ötvözi az ázsiai gyártót, ugyanis előbb véletlenszerű bejelentést [...]

HusztiD 2014.03.14. Apple, iOS 3 hozzászólás 458

Most kell Apple részvényekbe fektetni?

Most kell Apple részvényekbe fektetni?

Legalábbis több befektetési oldal is erre a következtetésre jutott, mert bár sokan már temetik a vállalatot, az az általános következtetés, hogy az egyre erősödő hype miatt rövid távon komoly profitra tehetünk szert az utóbbi időben gyengélkedő AAPL részvények megvásárlásával. Bár az Apple már közel sincsen a mélyponton részvénypiaci szempontból, még mindig csak a mindenkori csúcs-ár [...]

Skarp 2014.03.14. Apple 1 db 782

A Pioneer aftermarket CarPlay megoldáson dolgozik

A Pioneer aftermarket CarPlay megoldáson dolgozik

Azt már láthattuk, hogy a Ferrari és a Volvo autóiban hogyan fog működni a CarPlay és várhatóan bővülni fog a hivatalos partnerek listája, a Pioneer Electronics azonban olyan megoldáson dolgozik, amivel a funkciót beépíthetné jelenlegi és jövőbeli termékeibe, értesült a MacRumors olvasói forrásból. A hónap elején bejelentett, a telefon vezérlését az autó érintőképernyőjéről lehetővé tevő [...]

Skarp 2014.03.13. Apple, iOS 3 hozzászólás 329