campus

Trump reformjainak köszönhetően temérdek pénzt visz haza az Apple

Trump reformjainak köszönhetően temérdek pénzt visz haza az Apple

Az Apple új közleményt adott ki hivatalos honlapján arról, hogy miképp lendítik fel az amerikai gazdasági piacot. Az almások a már meglévő és új befektetések által idén 55 milliárd dollárral járulnak hozzá az Egyesült Államok gazdaságához, míg az elkövetkezendő öt évben ennek mértéke 350 milliárdra lesz tehető. Ezen adatok mellett az almások egymilliárdról ötmilliárdra emelik [...]

HusztiD 2018.01.19. Apple, Kiemelt hírek 0 db 197

Minden eddiginél hatalmasabb Campus épülhet San Joséban

Minden eddiginél hatalmasabb Campus épülhet San Joséban

Nem unatkoznak az almások, hiszen a legutóbbi hírek szerint újabb fába vágták a fejszéjüket. Ezúttal Észak San Joséban  kívánnak terjeszkedni, hiszen egy 385 ezer négyzetméternyi építési területet vásároltak. Ha viszonyítani szeretnénk, akkor ez körülbelül egyharmaddal nagyobb, mint a Campus 2 területe, ami szintén hihetetlenül óriásinak számít. Korábban már felmerült, hogy az Apple érdekelt lehet San Joséban [...]

HusztiD 2015.11.05. Apple, Egyéb 1 db 184

Októberi dróntúra a Campus 2 fölött

Októberi dróntúra a Campus 2 fölött

Legutóbb egy  hónapja, szeptember elején kaptuk meg a legutolsó légifelvételeket a Campus 2 építkezéséről. Mint az hónapról-hónapra jól kivehető, óriási tempóval haladnak a munkálatokkal, ami nem csoda, hiszen a tervek szerint a következő év végére már elkészül az új főhadiszállás. Az egykori HP Prunerdige bontását még 2013-ban kezdték el lerombolni, a tényleges munkálatokat pedig 2014 elején [...]

HusztiD 2015.10.06. Apple, Egyéb 0 db 178

Tervben az Apple következő anyahajója

Tervben az Apple következő anyahajója

Anno 2011 nyarán jött a hír, amely szerint az Apple egy teljesen új főhadiszállást épít. Azóta sokat haladtak, ha minden jól megy, akkor a következő év végére befejezik az építési munkálatokat. Annak ellenére, hogy még az első anyahajóval sem készültek el, egy hasonló projektről számolt be a Szilícium-völgyi Business Journal. A hírek alapján az Apple szerződést [...]

HusztiD 2015.10.02. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 297

Így rombolnak az anyahajó érkezése miatt

Így rombolnak az anyahajó érkezése miatt

Még az előző hónapban hírt adtunk, hogy az Apple újonnan érkező anyahajójának elkezdődtek a munkálatai, hiszen már a bontási feladatok befejeződtek, így lassan kezdetét veszik a tényleges kivitelezések. Ennek kapcsán előkerült egy videó a tegnapi nap folyamán, melyben az Apple egy korábbi épületének a pusztítását láthatjuk, hiszen részben ennek a helyére fog érkezni a Campus [...]

HusztiD 2014.03.25. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 669

Elkezdődtek az Apple anyahajójának a munkálatai

Elkezdődtek az Apple anyahajójának a munkálatai

Anno 2011 nyarán, a WWDC másnapján derült fény az Apple új főhadiszállásának a terveire, amikor maga Steve Jobs prezentálta azokat Cupertino városának tanácsa előtt. Az eddigiek alapján a vállalat kampusza 2015-re készül el, ha minden a tervek alapján alakul, illetve nagyobb lesz a pentagonnál és 12 ezer ember befogadására lesz alkalmas az épület. Előző hónapban [...]

HusztiD 2014.02.20. Apple, Egyéb 6 hozzászólás 576

Ilyen lesz az Apple második főhadiszállása

Ilyen lesz az Apple második főhadiszállása

Bár az építkezések még el sem kezdődtek, miniatűr maketten már szemügyre vehetjük milyen is lesz majd az Apple új futurisztikus kaliforniai főhadiszállása. A jelenlegi tervek szerint leghamarabb csak 2015 végére, 2016 elejére épülhet fel az új cupertinoi Apple-székház, amelyet még maga Steve Jobs jelentett be 2011-ben. A több mint 176 hektáros területű új főhadiszállás iparági [...]

Dan 2013.10.13. Apple, Egyéb 7 hozzászólás 1 566

2015-re kész lesz az Apple új főhadiszállása

2015-re kész lesz az Apple új főhadiszállása

A 2011-es WWDC esemény másnapján, Steve Jobs Cupertino városának tanácsa elé járult, ahol egy közel negyedórás prezentációban vázolta az Apple terveit egy új főhadiszállás felépítésére. Mint akkor elmondta, 2015-re tervezik a hatalmas, kör alakú épület felhúzását, mely még a Pentagonnál is nagyobb lesz. A teljes épület hatalmas hajlított üvegborítást kap majd, mind az épületen kívül [...]

KeleMan 2012.09.12. Apple, Egyéb 0 db 1 063

“Let’s talk iPhone” – Hivatalos bemutató: 2011. október 4.

“Let’s talk iPhone” – Hivatalos bemutató: 2011. október 4.

Az Apple tegnap végre hivatalosan is megerősítette a pletykákat. 2011. október 4-én az Apple főhadiszállásán az iPhone készülékekről fognak beszélni. Pontosan egy héttel az esemény előtt a sajtó képviselői részére megérkeztek a meghívók, melyben egy minimalista kép a “Let’s talk iPhone.” mondatot tartalmazta. Az ikonok is jelentőséggel bírnak, ugye október 4. kedd, reggel 10 óra, [...]

KeleMan 2011.09.28. Apple, Egyéb, iPhone 8 hozzászólás 787

Az Apple egy harmadik főhadiszállást, Cupertino városa Steve Jobs szobrot épít!

Az Apple egy harmadik főhadiszállást, Cupertino városa Steve Jobs szobrot épít!

Nos aki még nem hallotta volna, az Apple új főhadiszállásának építkezése, melyet Cupertino városában 2015-re fejeznek be várhatóan, jól halad. A mai nap Cupertino városának polgármestere, Gilbert Wong egy megbeszélést is tartott az építkezésről. Az Infinity Loop alatt található első számú főhadiszállás mellé tervezett új, immár második főhadiszállás, mintegy 12-13 ezer embernek adna munkát. A [...]

KeleMan 2011.09.08. Apple, Egyéb, iPhone, Pletykák 0 db 169

Cupertino városa közzé tette az Apple nagyszabású terveit az új főhadiszállásról

Cupertino városa közzé tette az Apple nagyszabású terveit az új főhadiszállásról

Cupertino városának önkormányzata a mai napon honlapján megjelentette az Apple nagyszabású terveit. Steve Jobs az idei WWDC 2011-es konferencia második napján, június 7-én állt a Cupertino Városi Tanács elé, ahol vázolta elképzeléseit az Apple új főhadiszállásáról. Ez pedig nem volt más, mint egy hatalmas, akkor még 12.000 férőhelyes új Apple Campus, mely mára már 20.000 [...]

KeleMan 2011.08.13. Apple, Egyéb 2 hozzászólás 230