áremelés

25 százalékkal emelte árait Törökországban az Apple

25 százalékkal emelte árait Törökországban az Apple

Az előző hét folyamán számoltunk be egy nagyon érdekes hírről, mely szerint az Apple befagyasztotta törökországi forgalmazását. Ennek oka, hogy a török líra napok alatt hatalmasat esett, amivel gazdasági válságot okozott. Azóta teltek a napok, az Apple pedig egy érdekeset lépett: ahelyett, hogy továbbra is szüneteltetné az értékesítést, 25 százalékot emelt minden termék árán – [...]

HusztiD 2021.11.29. Apple 0 db 238

Kuo: az Apple benyeli a plusz adót, nem fog árat emelni

Kuo: az Apple benyeli a plusz adót, nem fog árat emelni

A napokban jött a hír, hogy Donald Trump ismételten egy olyan új adót vezetett be, amivel csak a nagyvállalatokat szívatják meg, amennyiben nagy mennyiségben, Kínából importálnak. Azóta teltek a napok, végül pedig egyik kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo is elmondta véleményét. Kuo szerint hiába fognak többet adózni az almások, nem fognak árakat emelni, hiszen nem akarnak [...]

HusztiD 2019.08.06. Apple, Egyéb 0 db 191

Eddigi legnagyobb áremelés következik. Kapzsiság lesz a Netflix veszte?

Eddigi legnagyobb áremelés következik. Kapzsiság lesz a Netflix veszte?

Csak úgy jönnek a különféle hírek a Netflix-ről, ugyanis nem olyan régen arról számoltunk be, hogy hiába a Netflix a legnépszerűbb iOS alkalmazás, a Google után az Apple-nek is beintenek. Ennek köszönhetően pedig 30 százalékot spórolnak meg előfizetésenként, ami már szép kis summának nevezhető, de úgy tűnik, hogy ez sem elég az óriás számára, ugyanis [...]

HusztiD 2019.01.21. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 597

100 dollárral drágulhat az iPhone

100 dollárral drágulhat az iPhone

Korábban már felmerült a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha az Apple ténylegesen bevezeti a nagyobb telefonokat a piacra. Vajon drágábbak lesznek, vagy ugyanannyiért vehetjük meg? Merülhet fel a kérdés, ugyanis az eddigi pletykák szerint nem csak hogy nagyobb lesz és két méretben érkezik, de bizonyos hírek szerint akár zafírt is kaphat, amely jócskán megdobhatja [...]

HusztiD 2014.04.15. Apple, iPhone 17 hozzászólás 2 085

5-10 ezer forinttal emelkedtek az iPhone készülék árai a T-Mobile-nál

5-10 ezer forinttal emelkedtek az iPhone készülék árai a T-Mobile-nál

Javában zajlik a Telekom új nagyszabású rendszerének bevezetése, de persze a készülék árlista ettől függetlenül frissült és változott. A szolgáltató kínálatában lévő szinte összes mobilkészülék ára emelkedett, így az Apple iPhone készülékeit sem kerülhette el az átlagosan 5-10 ezer forintos áremelés. Az alábbiakban közöljük az új árakat, melyeknél változás történt, zárójelben a változás mértékével. Apple [...]

KeleMan 2013.04.17. Apple, Egyéb, iPhone 17 hozzászólás 1 873