alkalmazás

Komoly hibákkal megérkezett iPhone-ra a MobilEst alkalmazás

Komoly hibákkal megérkezett iPhone-ra a MobilEst alkalmazás

Pankotai Csaba, az EST MEDIA Nyrt. vezérigazgatója újságíróknak elmondta, a szolgáltatást azért indítják, mert úgy gondolják, ez a jövő, illetve részben a jelen, és a hagyományos formák mellett egyre inkább a mobiltelefonra terjed át a programkeresés is. Szabó Béla, a Vodafone márkaigazgatója hozzátette, hogy az okostelefonok esetében az első öt használt funkció egyike már ma [...]

Helme 2012.04.09. Apple, iPhone, Programok 1 db 171

Nyerj egy iPhone 4-et: végezd el a harmadik Hi!temptation feladatot és növeld az esélyed

Nyerj egy iPhone 4-et: végezd el a harmadik Hi!temptation feladatot és növeld az esélyed

Korábban már írtunk a Hi!temptation alkalmazásról, mely gyorsan elterjedhet a a fiatalok körében, hiszen olyan innovatív programról beszélünk, ami megkönnyítheti a társkeresést, illetve az új kapcsolatok kialakítását. Új nyereményjátékot indítottunk a Hi!temptation csapatával közösen, ahol a fődíj nem más, mint egy új iPhone 4, melynek színét a végső nyertes választhatja ki. Ez a verseny négy [...]

Helme 2012.01.10. Apple 5 hozzászólás 211

Vírusként terjedhet az új, magyar fejlesztésű iPhone közösségi alkalmazás

Vírusként terjedhet az új, magyar fejlesztésű iPhone közösségi alkalmazás

Biztos előfordult már veletek, hogy kifejezetten azért mentetek le egy szórakozóhelyre, mert úgy gondoltátok: “mire felkel a nap, szeretném, hogy valakinek foghassam a kezét”. Ez azonban nem megy mindig ilyen egyszerűen, hiszen komoly bátorság kell ahhoz, hogy oda tudjunk menni a kiszemelthez. Ráadásul az elutasítást senki nem viseli jól, főleg, ha ez egy buliban történik, [...]

Helme 2012.01.03. iPhone, Kiemelt hírek, Programok 7 hozzászólás 754

Töltsd le az ingyenes Hi!temptation alkalmazást és nyerj egy iPhone 4S-t

Töltsd le az ingyenes Hi!temptation alkalmazást és nyerj egy iPhone 4S-t

A HiTemptation segít megtalálni a közeledben levő barátaidat és érdekes helyszíneket, eseményeket. Vagy ha éppen új ismeretségekre szeretnél szert tenni , akkor segítünk az első lépéseknél, hogy minden akadály elgördüljön előletek. Hi!temptation: közösségi médián alapuló kapcsolatépítő alkalmazás, mely – kihasználva a Facebook és az okostelefonok funkcióit – valós időben képes megjeleníteni a közelünkben levő helyeket [...]

Helme 2011.12.23. iPhone 2 hozzászólás 266

A héten érkezik a pályázatfigyelő iEuro alkalmazás iPhone-ra

A héten érkezik a pályázatfigyelő iEuro alkalmazás iPhone-ra

A kis- és középvállalkozások (kkv-k) döntéshozóinak teszi könnyen kezelhetővé az uniós pályázati kiírásokat a Körics Euroconsulting mobiltelefonos alkalmazása, az iEuro, amely a vállalkozás elhelyezkedése, nagysága, és a tervezett beruházás jellege alapján listázza ki az aktuálisan elérhető pályázatokat – közölte a pályázati tanácsadó iroda az MTI-vel. A cég a közleményben kifejti: a kkv szektor fejlesztési döntéseinek [...]

Helme 2011.12.14. iPhone, Programok 1 db 238

Töltsd le az iHungary-t és nyerj iPod Touch-ot, Shuffle-t és iPhone tokokat

Töltsd le az iHungary-t és nyerj iPod Touch-ot, Shuffle-t és iPhone tokokat

Az összes hivatalos csatornánkon láthattátok, hogy megjelent az iPhone Hungary alkalmazása, mely az iHungary nevet kapta. Úgy gondoljuk, hogy azok örömüket lelhetik benne, akik naponta olvassák az oldalt. Mostantól mindez egyszerűbb lehet az iPhone és iPad tulajdonosoknak. Jelen pillanatban még csak az 1.0-ás változatnál tartunk, sok fejlesztési elképzelésünk van, amit folyamatosan véghez is fogunk vinni, [...]

Helme 2011.12.13. Apple, iPhone 4 hozzászólás 286

Santa App – Küldj karácsonyi üdvözlőlapokat!

Santa App – Küldj karácsonyi üdvözlőlapokat!

A nap folyamán szerettem volna elküldeni egy-két barátomnak, akikkel személyesen nem mindig tudom tartani a kapcsolatot pár darab üdvözlőlapot Mikulás alkalmából. Az AppStore-ban keresgettem különböző fajta alkalmazásokat, ami erre megfelelő lenne, rengeteg gagyi dolgot töltöttem le, de végül sikerült megtalálnom a számomra megfelelő appot. Az alkalmazáson belül 14 db előkészített levelezőlap áll rendelkezésünkre. Tetszőleges hosszúságú [...]

Fox7Day 2011.12.05. iPhone, Programok 1 db 688

A UPC távrögzítő megkönnyíti az életed

A UPC távrögzítő megkönnyíti az életed

Pár éve még csodálkozva néztük az egyik kereskedelmi csatorna műsorában, hogy a jövőben olyan boxokat szerelnek be a háztartásokba, mely képes felvenni a filmeket, sorozatokat, ráadásul még házi videotéka is rendelkezésre fog állni. Egyszerűen hihetetlennek tűnt, bár a kétezres évek elején se gondoltuk sokan, hogy mostanra iPhone készüléket nyomogathatunk. Vélhetően sokszor előfordult már, hogy úgy [...]

Helme 2011.11.28. Apprító, iPad, iPhone 3 hozzászólás 1 267

Shadowgun – Vadászd le az őrült tudóst!

Shadowgun – Vadászd le az őrült tudóst!

Sokan azt mondják, hogy a Shadowgun az egyik legjobb TPS játék iOS eszközökre és reméljük, hogy az is marad. Eddig nem jelent meg konzolra és PC-re sem egyaránt. Egy zsoldosként kezdjük a játékot, akit Mesterséges Intelligencia segít (S.A.R.A). A feladatunk, hogy levadásszunk egy őrült tudóst egy védett kutatóintézetben. Az út során sok mindennel kell szembeszállni [...]

dugi 2011.11.12. Apple, iPad, iPhone, Játékok, Programok, Videók 4 hozzászólás 1 017

ATV-sek fejlesztették az Orbán app-ot

ATV-sek fejlesztették az Orbán app-ot

Tegnap szembesültem azzal a ténnyel, hogy a toplista elején van egy Orbán Viktor arcával és nevével fémjelzett alkalmazás a magyar AppStore-ban. Először azt hittem, hogy valami játék, de csak mára jutottam el oda, hogy foglalkozzak is vele. Nos nem játék, hanem egy, a Tisztelt Miniszterelnökről szóló alkalmazás, amely bemutatja az életét, idézeteket olvashatunk, sőt még [...]

KeleMan 2011.11.12. Apple, Egyéb, iPhone, Programok 11 hozzászólás 1 160

Apprító – AutoVolume – Automatikus zene hangerő szabályzó

Apprító – AutoVolume – Automatikus zene hangerő szabályzó

Pár napja, 2011. november 3-án egy újabb magyar vonatkozású app jelent meg az Apple online áruházában. Jaro küldte nekünk a sajtóanyagot, valamint egy promo kódot, mellyel az elmúlt pár napban teszteltem is az alkalmazást. Bár nem hallgatok sokszor zenét, de ez a program vélhetően mindezt meg fogja változtatni. Pont azért, mert amit ígér, azt maradéktalanul [...]

KeleMan 2011.11.05. Apprító, iPhone, Programok, Videók 7 hozzászólás 1 059

Rhythm Repeat – Kapd el a ritmust, élvezd a zenét! Magyar fejlesztés a Filpo Games stúdiótól!

Rhythm Repeat – Kapd el a ritmust, élvezd a zenét! Magyar fejlesztés a Filpo Games stúdiótól!

Tegnapi nap megkeresett bennünket egy új, független magyar játékfejlesztő stúdió, a budapesti székhelyű, nemrég alakult Filpo Games. A kicsi, de lelkes és elszánt csapat elsődleges célterülete a mobil alkalmazások fejlesztése. Állításuk szerint arra törekednek, hogy a játékosok igényeit kielégítve világszerte, ötletes és jól tervezett játékokat készítsenek. Első programjukon mindez meg is látszik, tökéletes prezentáció és [...]

KeleMan 2011.08.29. Apple, Apprító, iPad, iPhone, iPod, Játékok, Kiemelt hírek 0 db 450

WordShot – Fordíts élőben a kamera segítségével

WordShot – Fordíts élőben a kamera segítségével

A Magyar Telekom gondozásában, a T-Mobile támogatásával a beyo GmbH fejlesztésében nemrég megjelent a WordShot nevű alkalmazás. Az iPhone és Android telefonokra egyaránt elérhető eszköz azonnali fordítási lehetőséget kínál a mobiltelefon kamerája segítségével. Az alkalmazáson belül két fajta lehetőség található, az egyik a “Live üzemmód”, amely szavak és rövid szövegek fordítására, míg a “Fotó üzemmód” [...]

KeleMan 2011.08.28. Apple, Egyéb, iPhone, Programok 13 hozzászólás 1 790

Nielsen: Felesleges Androidra a több százezer alkalmazás

Nielsen: Felesleges Androidra a több százezer alkalmazás

Amikor a felhasználók a mobiljukkal nem telefonálnak, akkor általában megnézik a híreket, az időjárást a neten, vagy bekapcsolnak egy applikációt játékra vagy egyéb teendő elvégézésre. A Nielsen végzett egy kutatást, s bár csak Androidra készült el, mégis érdekes lehet az iPhone tulajdonosok számára is. (x)Hirdetés(x)Hirdetés Az USA felhasználókat vizsgálták, melyből kiderült, hogy naponta mindössze 56 [...]

Helme 2011.08.21. Apple, Egyéb 0 db 153

Az Apple zöld utat adott! – Elérhető a Google+

Az Apple zöld utat adott! – Elérhető a Google+

Az utóbbi hetek egyik érdekessége az volt, hogy a Skype és a Google is bejelentette, hogy rövidesen új programok fognak érkezni az AppStore áruházba. Nos az Apple szerint egy-egy program átfutási ideje és kiadása az online áruházba átlagosan nem tart tovább 5-6 napnál. A Google nagyszabású új közösségi szolgáltatásának, a Google+ alkalmazásnak viszont nem volt [...]

KeleMan 2011.07.19. Apple, Egyéb, iPhone, Programok 154 hozzászólás 556

Discovr Apps – Közösségi háló az alkalmazásoknak

Discovr Apps – Közösségi háló az alkalmazásoknak

A Discovr Apps nevű alkalmazás egy olyan érdekes program, mely megmutatja a hasonló típusú alkalmazásokat, így nem kerülheti el a figyelmed például egy újabb remek autós vagy logikai játék, vagy akár a legújabb fotóalkalmazások sem. A Discovr az Apple AppStore-ban található Genius megoldásához képest annyival tud többet, hogy nem csak a meglévő programjaink alapján próbál [...]

KeleMan 2011.06.27. Apple, iPad, iPhone, Programok, Videók 1 db 234

Az Apple végre hivatalosan állásfoglalt a Lodsys ügyben

Az Apple végre hivatalosan állásfoglalt a Lodsys ügyben

Mint nemrég megírtuk, a Lodsys rászállt az Apple alkalmazások fejlesztőire és egy szabadalom jogtalan felhasználásával vádolt meg több programkészítőt is. Az alkalmazáson belüli vásárlás lehetősége (in-app-purchase), és az erre vonatkozó szabadalmak ugyanis a trollkodó ügyvédi iroda, a Lodsys tulajdonában vannak. A fejlesztők persze széttárt karokkal várták, hogy az Apple, hogyan reagál az esetre. Nos az [...]

KeleMan 2011.05.24. Apple, Egyéb 1 db 198