Adapter

A fikázások ellenére a Samsung és a Xiaomi sem csomagol mostantól töltőadaptert csúcskészülékeikhez

A fikázások ellenére a Samsung és a Xiaomi sem csomagol mostantól töltőadaptert csúcskészülékeikhez

Amikor az Apple október folyamán bemutatta az iPhone 12 szériát, akkor mondhatni elég nagy balhét csaptak azzal, hogy elárulták, mostantól nem lesznek töltőadapterek a telefonjaik mellett. Ez voltaképp azért is van, mert az almások állítása szerint a felhasználók több ilyen kiegészítővel rendelkeznek, illetve ezzel próbálnak kicsit környezettudatosabbak lenni. Amint bejelentette mindezt a kaliforniai vállalat, mondhatjuk, [...]

HusztiD 2021.01.05. Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 642

Az Apple után a Samsung is elhagyja telefonjai mellől a töltőadaptereket

Az Apple után a Samsung is elhagyja telefonjai mellől a töltőadaptereket

Tudjuk nagyon jól, hogy az elmúlt évek alatt a Samsung volt az, ki a legjobban fikázta az Apple-t. Amikor a kaliforniaiak elhagyták telefonjaikról a jack csatlakozót, akkor a koreaiak jót röhögtek, majd belátták, hogy jobb, ha ők is ezt teszik a csúcsmodelljeiknél. Mint tudjuk, az almások mostantól kizárólagosan csak egy Lightning kábelt mellékelnek okostelefonjaik mellé, [...]

HusztiD 2020.11.04. Pletykák 1 db 1 244

Eléggé érdekes felmérést végez az iPhone 12 bejelentése előtt az Apple

Eléggé érdekes felmérést végez az iPhone 12 bejelentése előtt az Apple

Ha minden jól megy, akkor az Apple nagyjából két hónap múlva tartja meg következő médiaeseményét, ahol bemutatják az iPhone 12 szériát. Ennek apropóján pedig az elmúlt napokban egy meglehetősen érdekes kutatást végzett a kaliforniai vállalat, hiszen arra keresik a választ, hogy szükségük van-e a felhasználóknak a töltőadapterre. Az utóbbi hetek folyamán többször olvashattunk arról, hogy [...]

HusztiD 2020.07.13. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 4 151

Egyre valószínűbb, hogy csupán egy Lightning kábelt csomagol az iPhone 12 széria mellé az Apple

Egyre valószínűbb, hogy csupán egy Lightning kábelt csomagol az iPhone 12 széria mellé az Apple

Elsőnek még június közepén tudhattuk meg Ming-Chi Kuónak köszönhetően, hogy az Apple nem csomagol sem EarPods-ot, sem pedig töltőadaptert az iPhone 12 szériához. Nem kellett sokat várnunk, hiszen pár napra rá egy újabb elemzőcsapat számolt be ugyanerről a sajnálatos hírről. Az utóbbi hetekben egyre nagyobb visszhangot kapnak a L0vetodream Twitter felhasználó bejegyzései, hiszen korábban több [...]

HusztiD 2020.07.07. iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 1 db 616

Se EarPods, se töltő adapter nem járhat majd az iPhone 12 mellé

Se EarPods, se töltő adapter nem járhat majd az iPhone 12 mellé

Az utóbbi két hónap folyamán voltak olyan elemzői latolgatások, mely szerint az Apple innentől kezdve nem csomagol majd EarPods füleseket az iPhone 12 modellek mellé, azonban most a Barclays csapata erősített rá ugyanerre, illetve azóta Ming-Chi Kuo is beszámolt erről. Mi több, egy fokkal tovább is mentek, s azt állítják, hogy még töltőadaptert sem pakolnak [...]

HusztiD 2020.06.29. iPhone, Pletykák 2 hozzászólás 761

Gyors töltésre képes adapterrel érkezhetnek az iPhone XI modellek

Gyors töltésre képes adapterrel érkezhetnek az iPhone XI modellek

Nem ez az első pletyka, mely azt állítja, hogy az Apple immáron gyors töltésre képes adapterrel szereli legújabb csúcsmodelljeit. Ezúttal a Macotakara állítja meg nem nevezett, de biztos forrásokra hivatkozva, hogy immáron új adaptert csomagol az ősszel érkező telefonjaihoz a kaliforniai vállalat. Amennyiben valósak lesznek a mostani pletykák, akkor az almások egy 18W-os, USB C-s [...]

HusztiD 2019.05.01. iPhone, Pletykák 2 hozzászólás 259

Egyelőre csak a 2018-as iPhone modellekhez csomagolja a 18W-os USB C adaptert az Apple

Egyelőre csak a 2018-as iPhone modellekhez csomagolja a 18W-os USB C adaptert az Apple

Napokkal ezelőtt jött a hír, hogy az Apple a 2018-as iPhone modelleket immáron egy 18W-os, USB C adapterrel szereli. Most, hogy kicsit közelebb kerültünk a szeptemberi iPhone bemutatóhoz, a japán Macotakara egy új hírről számolt be, mely alapján a szóban forgó adapter egészen limitált lesz. Ha helyesek az oldal értesülései, akkor az új 18W-os USB [...]

HusztiD 2018.07.25. Egyéb, iPhone 0 db 408

Elviekben ezzel az új, gyors töltésre képes USB C adapterrel érkeznek a 2018-as iPhone modellek

Elviekben ezzel az új, gyors töltésre képes USB C adapterrel érkeznek a 2018-as iPhone modellek

A jól ismert japán Macotakara legutóbbi beszámolója szerint az Apple immáron 18W-os USB C adaptereket mellékel az új iPhone modelljeihez. Legalábbis ezt erősítik meg az alább látható képekkel, hiszen elviekben sikerült idő előtt kiszivárogtatni a szeptemberben bemutatásra kerülő telefonok egyik újdonságát. Nem ez az első olyan hír, mely azt állítaná, hogy az eddig hagyományosnak mondott [...]

HusztiD 2018.07.04. Egyéb, Pletykák 2 hozzászólás 245

Ilyen lehet mostantól az új iPhone-okhoz járó gyors töltésre képes adapter

Ilyen lehet mostantól az új iPhone-okhoz járó gyors töltésre képes adapter

Bő egy héttel ezelőtt jött a jó hír, hogy ha minden jól megy, akkor az idén megjelenő iPhone modellek már egy teljesen új adaptert fognak maguk mellett rejteni a csomagolásban. Az Apple a kezdetek óta az 5W-os kiegészítőt használja, de közben a telefonjaik elkezdték támogatni a gyors töltés funkciót, így kénytelenek lesznek a kiegészítővel is [...]

HusztiD 2018.05.18. Egyéb, iPhone 0 db 260

Gyors töltést támogató, 18W-s USB C adapter járhat a 2018-as iPhone modellekhez

Gyors töltést támogató, 18W-s USB C adapter járhat a 2018-as iPhone modellekhez

Az idén szeptemberre várt új iPhone modelleknél fontos változás következhet be, ugyanis ha minden jól megy, akkor innentől kezdve immáron 18W-s USB C típusú adaptert mellékel hozzájuk az Apple. Mindezen információ a jól ismert kínai közösségi oldalra, a Weibóra került fel, így ebből kifolyólag érdemes kellő óvatossággal kezelni. A legújabb szóbeszédek alapján az Apple egy [...]

HusztiD 2018.05.07. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 257

Még az iPhone 8-hoz is járni fog a Lightning – Jack adapter

Még az iPhone 8-hoz is járni fog a Lightning – Jack adapter

A tavaly ősszel megjelent iPhone 7 modellek szakítottak a korábbi hagyományokkal, hiszen teljesen kinyírták a jack csatlakozót. Emiatt csupán egyetlen egy Lightning port volt megtalálható magán a telefonon, azonban az Apple a készülékek mellé csomagolt egy Lightning – jack átalakítót egyaránt. Ezúttal az ismert Barclays elemzői hallattak magukról, akik az ellátási láncból való infókra támaszkodnak. [...]

HusztiD 2017.04.20. iPhone 4 hozzászólás 359

USB C kábel nélkül árulja az új MacBook Pro töltőjét az Apple

USB C kábel nélkül árulja az új MacBook Pro töltőjét az Apple

Hatalmas vitát váltott ki a felhasználók körében a nem olyan régen bemutatott 2016-os MacBook Pro család. Sokan nem tetszésüket fejezték ki, ugyanis az Apple csupán egy frissített MacBook-ot mutatott be, hiszen kizárólag USB C szabványt kapott, valamint sebességre sem sokat fejlődött az előző generációhoz képest. Ehhez kapcsolódóan még egy hosszabb összefoglalót is írtunk. Újabb hab [...]

HusztiD 2016.11.14. Egyéb, Mac 4 hozzászólás 751

Jelentősen csökkentette az USB C adapterek árát az Apple

Jelentősen csökkentette az USB C adapterek árát az Apple

A hétvége folyamán meglehetősen érdekes lépésre szánták el magukat a kaliforniaiak: csökkentették az USB C adapterek árait. A két hete bemutatott MacBook Pro modellekben csak az USB C szabványú portok kaptak helyet, ami miatt a felhasználók kénytelenek különféle adaptereket alkalmazni. Jó hír, hogy aki az új masina beszerezésén gondolkodik, az mostantól sokkal olcsóbban vásárolhatja meg [...]

HusztiD 2016.11.07. Apple, Egyéb 0 db 550

Apple Watch – Az első nap legizgalmasabb hírei

Apple Watch – Az első nap legizgalmasabb hírei

A mai nap a teljes techsajtó az Apple Watch rajtjával van tele és rengeteg a fehér zaj. Gondoltuk a káoszból összeszedjük a legfontosabb, legérdekesebb értesüléseket, híreket, miegyebeket.  1. Úgy tűnik, a britek örülhetnek, mert új adaptert kaptak, ami a Watch-csal együtt debütál. A műanyag casing picit nagyobb, de alapvetően egészét tekintve kisebb, amit annak köszönhetnek, hogy ilyen [...]

Skarp 2015.04.24. Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 1 db 723

Csereprogramot hirdet az Apple az 5W európai USB hálózati adaptereihez

Csereprogramot hirdet az Apple az 5W európai USB hálózati adaptereihez

Az Apple megállapította, hogy az Apple európai 5 wattos USB-s hálózati adaptere ritka esetben túlmelegedhet, ami veszélyessé válhat. Az adapter a 2009. októbertől 2012. szeptemberig forgalmazott iPhone 3GS, iPhone 4 és iPhone 4s modellek tartozéka volt az alábbi listában olvasható országokban. Az adapter önálló tartozékként is kapható volt. A vásárlók biztonsága az egyik legfontosabb szempont [...]

iMann 2014.06.13. Apple, Egyéb 11 hozzászólás 2 332

Az Apple hazánkban is elindította a töltőadapterekre vonatkozó csereakciós programját

Az Apple hazánkban is elindította a töltőadapterekre vonatkozó csereakciós programját

Még augusztus 20-án írtuk meg, hogy az Apple Magyarországon is elindítja a töltőadaptereire vonatkozó csereakciós programját. Időközben megérkeztek a részletek is, így egy rövid tájékoztatást adnánk, hogy hogyan és mi módon is lehet a nem eredeti töltőadaptereket leadva gyárilag újakhoz jutni. A csereprogramban az összes utángyártott USB-s iPhone, iPod és iPad készülékekhez tartozó fali töltő [...]

KeleMan 2013.09.03. Apple, Egyéb 10 hozzászólás 3 753

Az Apple Magyarországon is elindítja adapter-csere programját!

Az Apple Magyarországon is elindítja adapter-csere programját!

Bár a Nemzeti ünnep lévén a hazai üzletektől egyelőre még nem érkezett megerősítés, egyre biztosabb, hogy az Apple hazánkra is kiterjeszti adapter-csere akcióját. Még augusztus első hetében hirdette meg nem mindennapi csereprogramját a cupertinoi nagyvállalat, melynek értelmében a nem hivatalos gyártótól származó USB töltőket begyűjtik, majd megsemmisítik, a leadott eszközökért cserébe plusz némi fizetség ellenében [...]

Dan 2013.08.20. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 19 hozzászólás 3 136