Meghódította Kínát az Apple

Meghódította Kínát az Apple

Legalábbis erre a megállapodásra juthatunk, ha az előző éves adatokat vesszük figyelembe. A több, mint egy milliárd lakossal rendelkező országban elég nagy potenciál rejlik, így nem hiába célozta meg őket az Apple. Érdekességképp megemlítendő, hogy a 2013-as év elején 380 millió okostelefont és tabletet adtak el a vizsgált piacon, míg az év végére ez 700 [...]

HusztiD 2014.03.17. 12:12 Apple, iPhone 2 hozzászólás 394

iPhone-ra vágynak leginkább az emberek

iPhone-ra vágynak leginkább az emberek

Egy újabb felmérésből ismételten érdekes dolgok derültek ki. Sok embernek, ha több pénze lenne okostelefonra, akkor egy iPhone-t vásárolna, ugyanis nem egészen tetszik nekik a Google féle Androidos megoldás. Sajnálatos módon azonban az Apple által bevezetett iPhone 5C nem váltotta be a reményeket, ugyanis összességében elmondható, hogy kevesebbet tud, mint a fölötte álló 5S, ugyanakkor [...]

HusztiD 2014.03.17. 10:24 Apple, iPhone 4 hozzászólás 658

iOS 8 pletykák – ezek lesznek az újítások?

iOS 8 pletykák – ezek lesznek az újítások?

Még csak egy hete jelent meg az iOS 7.1, de máris a 8. főverzióról csicseregnek a madarak. Korábban egyébként mi már beszámoltunk, hogy hogyan fog kinézni a rendszer egyik új alkalmazása, a Healthbook, továbbá az is kiderült, hogy az Apple Maps hatalmas fejlődésen fog átesni. A mostani információink alapján nem lesz okunk a panaszra – [...]

HusztiD 2014.03.17. 08:43 Apple, iOS 31 hozzászólás 3 570

Mégsem olyan biztos az aftermarket CarPlay eszközök jövője

Mégsem olyan biztos az aftermarket CarPlay eszközök jövője

A minap számoltunk be arról, hogy Mercedes után a Pioneer is szeretné bővíteni a CarPlay-kompatibilis autók listáját aftermarket megoldások fejlesztésével. Bár az MB elég magabiztosnak tűnt és az Apple sem cáfolta a dolog kivitelezhetőségét, a másik két elsőkörös partner, a Ferrari és a Volvo azt sugallja, nem ilyen egyszerű a helyzet. A Volvo közleménye szerint [...]

Skarp 2014.03.16. 20:33 Apple, iOS 0 db 331

Jobs nem akart tévét

Jobs nem akart tévét

Legalábbis Yukari Kane nemsokára megjelenő könyve, a Haunted Empire: Apple After Steve Jobs egy kiemelt részlete alapján – írja a MacRumors. A fejezet szövege alapján az alapító egy felsővezetőknek tartott elvonulós pihenésen közölte ezt a cég dolgozóival. Az esemény utolsó napján Jobs válaszolt bárki kérdésére, valaki pedig az iránt érdeklődött, hogy a következő Apple termék [...]

Skarp 2014.03.16. 19:27 Apple, Steve Jobs 3 hozzászólás 483

Fejlettebb és naprakészebb Siri-n dolgozik az Apple

Fejlettebb és naprakészebb Siri-n dolgozik az Apple

Harmadik fél által készített programokkal is elboldogulna az Apple virtuális asszisztense. Az Apple 2011-ben bemutatott virtuális asszisztense mindeddig kizárólag a gyár által előretelepített applikációkkal boldogult. Ez kétségtelenül jót tesz a stabilitásnak, ám jelentősen behatárolja a szoftver használhatóságát, lévén sokan vagyunk olyanok, akik egy harmadik fél által fejlesztett applikációt naponta több alkalommal is igénybe veszünk. Ezzel [...]

iMann 2014.03.16. 09:17 Apple, Egyéb 0 db 294

Sokkal gyorsabb a telefon a 7.1-gyel – gyorsabban is merül

Sokkal gyorsabb a telefon a 7.1-gyel – gyorsabban is merül

Mindenki úgy várta a hét elején megjelent 7.1-es rendszert, mint a messiást. Azonban a telepítés és a dícséretek után páran panaszkodtak, ahogyan sajnos ti is, hogy nagyon hamar leszívja az új iOS a telefon/tablet üzemidejét. A mostani battery-gate problémával nem csak ti vagyok egyedül, hisz emberek hadai tapasztaltak hasonlókat. A legújabb felmérésben többek között megvizsgálták, [...]

HusztiD 2014.03.14. 18:00 Apple, iOS 65 hozzászólás 4 215

Selfie kategória az App Storeban

Selfie kategória az App Storeban

Az Apple is felugrik a selfie-bandwagonra, továbbgyűrűzik az önarcképes őrület. Cupertino a hullámot egy külön az szelfik megosztására alkalmas appoknak létrehozott kategória kipakolásával lovagolta meg. A Sharing Selfies kategória olyan népszerű alkalmazásokat tartalmaz, mint a Snapchat, a Picr, az Everyday vagy a Frontback. A pokol azután szabadult el, hogy az Oxford Dictionary az év szavának [...]

Skarp 2014.03.14. 17:00 Apple, iTunes 3 hozzászólás 790

CarPlay – és mi a helyzet a Toyota-val?

CarPlay – és mi a helyzet a Toyota-val?

A hét elején vált elérhetővé a CarPlay, aminek hatására már 3 népszerű gyártó is bemutatta az új modelljeit. Korábban, amikor az Apple bejelentette az akkoriban iOS in the Car néven futó projektet, akkor a támogatott gyártóknál szerepelt a japán gyártó, a Toyota is. Most pedig hatalmas kérdőjel ötvözi az ázsiai gyártót, ugyanis előbb véletlenszerű bejelentést [...]

HusztiD 2014.03.14. 16:05 Apple, iOS 3 hozzászólás 458

Az Apple a fejlődő országok kedvenc mobilmárkája

Az Apple a fejlődő országok kedvenc mobilmárkája

A Bloomberg cikke alapján a feltörekvő piacok legvágyottabb telefongyártója már nem a Samsung, hanem az Apple, legalábbis az Upstream és az Ovum közös kutatása nyomán. Az idei felmérés már Cupertino elsőségét mutatja a koreai óriás ellenében, ami a cég tavalyi listáját vezette. Az egyharmaddal lemaradt Apple hatalmasat lépett előre idén, míg a Samsung némi visszaesést [...]

Skarp 2014.03.14. 15:14 Apple, iPhone 0 db 376

Flappy Bird kontroller – meddig folytatódik még az őrület?

Flappy Bird kontroller – meddig folytatódik még az őrület?

Bizonyára mindenki hallott már a tavaly megjelent, ámde csak idén januárban vált sikeres alkalmazásról, a Flappy Bird-ről. Elsőnek beszámoltunk, hogy a fejlesztő letörli az App Store-ból és a Google Play-ből a játékát, majd jött az újabb hír, melyek szerint naponta több, mint 60 új klón születik, a tegnapi nap folyamán pedig kiderült, hogy a fejlesztő, [...]

HusztiD 2014.03.14. 14:07 Apple, Egyéb 1 db 413

Most kell Apple részvényekbe fektetni?

Most kell Apple részvényekbe fektetni?

Legalábbis több befektetési oldal is erre a következtetésre jutott, mert bár sokan már temetik a vállalatot, az az általános következtetés, hogy az egyre erősödő hype miatt rövid távon komoly profitra tehetünk szert az utóbbi időben gyengélkedő AAPL részvények megvásárlásával. Bár az Apple már közel sincsen a mélyponton részvénypiaci szempontból, még mindig csak a mindenkori csúcs-ár [...]

Skarp 2014.03.14. 13:11 Apple 1 db 782

Google Drive – verhetetlen új árak

Google Drive – verhetetlen új árak

Az elmúlt órák folyamán a Google bejelentette, hogy csökkenni fognak a fizetős Drive szolgáltatás árai. Az új akciónak köszönhetően most már szinte potom árat fizethetünk a felhő alapú tárhely szolgáltatásért. Ha regisztrálunk, akkor alapból kapunk 15 GB-t tárhelyet, viszont ha ezt kevésnek találnánk, akkor havi 2 dollárért (5 helyett) 100 GB-ot, 10-ért (50 helyett) 1 [...]

HusztiD 2014.03.14. 12:15 Egyéb 7 hozzászólás 1 823

Módosult az alkalmazáson belüli vásárlás a 7.1-ben

Módosult az alkalmazáson belüli vásárlás a 7.1-ben

Erről a dologról emeddig nem sok szó született, ám az Apple egy nagyon fontos szabályozást vezetett be a 7.1-es rendszerrel. A hét folyamán megjelent az iOS legújabb verziója, melyben tömérdek újítás található meg, mint például az alkalmazáson belüli vásárlásnak a módosulása. Talán ez lehet az egyik legjobb, leghasznosabb frissítése az Apple-nek, hiszen mostantól nem vásárolhatunk [...]

HusztiD 2014.03.14. 10:59 Apple, Egyéb 6 hozzászólás 884

Kiszivárgott ikon az iOS 8 Healthbook alkalmazásáról

Kiszivárgott ikon az iOS 8 Healthbook alkalmazásáról

Korábban már merültek fel hírek a szóban forgó programról, azonban most kiszivárgott egy pár kép, amely egy kezdeti iOS 8-as rendszert ábrázol, ahol újabb programok is helyt kaptak a régiek mellett. Aki nem tudná, hogy mi az a Healthbook, annak röviden annyit érdemes tudnia róla, hogy az eddigi szóbeszédek alapján egy egészségi szintet mérő program, [...]

HusztiD 2014.03.14. 09:18 Apple, iOS 3 hozzászólás 1 504

Újra iOS-fejlesztői képzéssel jelentkezik a HWSW

Újra iOS-fejlesztői képzéssel jelentkezik a HWSW

A HWSW és az ITFactory ismét közös fejlesztői képzéssel jelentkezik. Idén tavasszal az iOS 7 újdonságaival és mélyebb képességeivel ismerkedhetnek meg a hallgatók.  Az iOS életében fontos változásokat hozott a tavalyi 7-es kiadás, az alapoktól újrarajzolt felhasználói felület mellett számtalan olyan fejlesztői képesség jelent meg, amelynek ismerete ma már alapvető elvárás egy alkalmazás készítőjétől.  A [...]

PRobi 2014.03.13. 21:12 Apple, iOS 0 db 366

Kaphat-e zafírt az iPad?

Kaphat-e zafírt az iPad?

Hónapokat kell várnunk a következő iPhone megjelenéséig, amely elvileg már zafírüveget fog kapni. Legalábbis az eddig kiderült pletykák alapján ez mondható el. És az iPad-del mi a helyzet? A következő tablet még mindig a jól bevált Gorilla Glass-t fogja használni, vagy ez is egy teljesen új kijelzőt kap majd a jövőben? Erre a kérdésre talán [...]

HusztiD 2014.03.13. 18:59 Apple, iPad 3 hozzászólás 496