Összes bejegyzés: Legendd

450 millió dollárral fizethet kevesebbet a Samsung

450 millió dollárral fizethet kevesebbet a Samsung

A MacRumors értesülései szerint 589 millió dollárra redukálódhat a Samsung által fizetendő kártérítési összeg. Mint ismeretes, tavaly augusztusban több, mint egy éven át zajló szabadalmi per végére tett pontot az amerikai esküdtszék azzal, hogy elsőfokú határozatában nagyjából 1,05 milliárd dolláros kártérítési összeget ítélt meg az Apple javára. Ennek ellenére a végeláthatatlannak tűnő persorozat most újabb [...]

Legendd 2013.03.05. Apple, Egyéb 0 db 309

Apple szabadalom, célkeresztben a megvilágított touchpad

Apple szabadalom, célkeresztben a megvilágított touchpad

Újabb Apple szabadalom. Világító billentyűzet. Talán egy olyan dolog, amellyel minden laptopot, klaviatúrát felszerelhetnének, ugyanis az esti írogatáshoz, vagy mások zavartalan alvásának eléréséhez kimondhatatlanul hasznos dolog. A szemnek is könnyedséget jelent, nem kell állandóan erőltetni ahhoz, hogy gyengébb fényviszonyok közepette keresgélnie kelljen az épp leütni kívánt karaktert. A touchpad azonban eddig kikerült ebből a körből. [...]

Legendd 2012.08.21. Apple, Mac 1 db 1 367

Egekben van az Apple tablet részesedése

Egekben van az Apple tablet részesedése

A cég a táblagépek piacán maradandót alkotott, s ismét hihetetlenül magas arányú részesedést ért el. A világon megvásárolt négy táblagépből majdnem három iPad volt az utolsó negyedévben, ezzel az Apple egy újabb hatalmas lépést tett a konkurensektől való nagymértékű ellépés felé. Az egész folyamat köztudottan bő két évvel ezelőtt, 2010-ben kezdődött, amikor az Apple bemutatta [...]

Legendd 2012.08.16. Apple, iPad 0 db 412

Batman – The Dark Knight Rises – Ismét itt a Sötét Lovag

Batman – The Dark Knight Rises – Ismét itt a Sötét Lovag

Az új Batman film játékként iOS-re és Androidra is elkészült, s kiváló grafika, jó játékélmény, bár néha unalmas játékmenet jellemzi. Mostani alkalmazásbemutatónk egy méltán híres filmtrilógia, a Batman harmadik részének a feldolgozása játék formájában. A Sötét Lovag – Felemelkedés címmel megjelenő applikáció a filmben található jelenetek szerint készült, s igyekszik mind a történetet, mind az [...]

Legendd 2012.08.03. Apple, Játékok 2 hozzászólás 1 351

Szigorúan bizalmas régebbi prototípus képek jelentek meg

Szigorúan bizalmas régebbi prototípus képek jelentek meg

Az Appleinsider jelentése szerint szigorúan bizalmas régebbi iPhone és iPad prototípusok jelentek meg egy bírósági tárgyalás során. A bírósági dokumentumok egy a Samsung és az Apple között zajló per során kerültek elő. A képeket elnézve látható, hogy a nagyon korai prototípusok egyes jegyei rendkívüli formai hasonlóságot mutatnak a következő generációs iPhone készülékről eddig kiszivárgott információkkal. [...]

Legendd 2012.07.27. Apple, iPhone, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 3 166

Az iOS 6 térképe részletgazdagabb a Google Earth 3D-nél

Az iOS 6 térképe részletgazdagabb a Google Earth 3D-nél

A Google és az Apple is a közelmúltban mutatta be az új, 3D-s megoldásokat felvonultató térképeit, s ez azonnal adja az összehasonlítás lehetőségét. Az eredmény, ha nem is meglepő, de mindenképpen figyelemreméltó, ugyanis egymás mellé helyezve a két térképet láthatjuk, hogy bizony a Google Earth 3D kevésbé részletesebb képekkel rendelkezik a konkurens megoldásnál, főleg az [...]

Legendd 2012.07.27. Apple, iPhone 2 hozzászólás 1 947

Amazon: saját telefonnal az iOS és Android ellen

Amazon: saját telefonnal az iOS és Android ellen

A Bloomberg beszámolója szerint az Amazon egy okostelefon piacra dobását tervezi, és utóbbi abszolút nem rejti véka alá szándékát, hogy ezzel az iOS-t és az Androidot szeretné megszorongatni. A hírek szerint az Amazon a Foxconnal dolgozna együtt a készüléken, amely azért érdekes, mert pont a Foxconn gyárai felelősek az Apple iPhone és iPad összeszereléséért. Természetesen [...]

Legendd 2012.07.06. Apple, iPhone, Pletykák 0 db 543

iCade Mobile: “Old-school” gémerek öröme

iCade Mobile: “Old-school” gémerek öröme

Még manapság is akadnak olyanok, akik csak azért veszik elő a régi “kézikonzolokat”, mert hardveres gombokkal rendelkeznek, így sokkal könnyebb irányítani és valóban érezhetőbb a játékélmény (de a jelenlegi modellek PS Vita, PSP is jó példák erre). Akik így gondolják, azoknak most az iCade Mobile tökéletes megoldást jelenthet iPhone készülékeikhez is. Az ION az iCade [...]

Legendd 2012.07.05. Apple, iPhone 1 db 714

60 millió dollár iPad nevet érhet Kínában az Apple-nek

60 millió dollár iPad nevet érhet Kínában az Apple-nek

Köztudott, hogy az Apple kínos helyzetbe került Kínában, ugyanis az iPad név hivatalosan a Proview vállalathoz tartozik, így elvileg ilyen elnevezéssel nem használhatnák táblagépüket. Az Associated Press szerint a hosszú huzavona talán ez most véget érhet, méghozzá egy 60 millió dolláros egyezséggel. Az összeget a Guangdong Népi Bíróság állapította meg, de a Proview még ennél [...]

Legendd 2012.07.02. Apple, iPad 3 hozzászólás 426

Terry Gou: az iPhone 5 szégyenbe taszítja majd a Samsung Galaxy S3-at

Terry Gou: az iPhone 5 szégyenbe taszítja majd a Samsung Galaxy S3-at

Számos helyi lap szerint Terry Gou, a Foxconn vezérigazgatója hétfőn egy sokkoló nyilatkozatot tett a részvényesek Hon Hai Precision éves gyűlésén. Egyelőre többfajta fordítás látott napvilágot, ám a lényege mindegyiknek ugyanaz, ugyanis Gou a felhasználókat az iPhone 5 kivárására ösztönözte, ami “szégyenbe taszítja majd a Galaxy S III-at”. Gou szerint az egész életét arra tette [...]

Legendd 2012.06.21. Apple, iPhone, Pletykák 5 hozzászólás 770

Chevrolet: Az első autók Siri támogatással

Chevrolet: Az első autók Siri támogatással

Az Apple a WWDC-n jelentette be, hogy a Siri az iOS 6-tal egyidejűleg még okosabbá válik, így képes lesz a “szem nélküli” irányításra is. Ez a funkció lehetővé teszi az autógyártók számára, hogy egy külön gomb beépítésével használhatóvá tegyék a fícsört. mellyel lehetőségünk nyílik vezetés közben is hívás indítására, sms küldésére, emlékeztetők készítésére, telefonon található [...]

Legendd 2012.06.20. Apple, Egyéb 0 db 131

Display Recorder az App Store-ban, az Apple engedett?

Display Recorder az App Store-ban, az Apple engedett?

A képernyőt és az ahhoz tartozó műveletek felvételét az Apple nem tette eddig lehetővé, kizárólag a Cydia applikáción belül volt tweakként elérhető. A program a Display Recorder elnevezést kapta, és ahogy a JBN is jelezte, az Apple végre engedélyezte a hivatalos App Store-os megjelenést. A Bugun Software neve alatt futó app lényege, hogy a Youtube-re [...]

Legendd 2012.06.18. Apple, iPhone 3 hozzászólás 1 742

iOS 6-ban immáron felhasználói engedély kell az appoknak, mielőtt hozzáférnek a belső programokhoz!

iOS 6-ban immáron felhasználói engedély kell az appoknak, mielőtt hozzáférnek a belső programokhoz!

Az Apple-nél, mint a többi nagyvállalatnál (így a Goolge, LinkedIn, Path) szintén egyre fontosabb szerepet kap a biztonság kérdése. Az iOS-ben is kiemelt figyelmet fordítottak erre, amely most az iOS 6-ban látszik kiteljesedni. Ettől a szoftvertől kezdve ugyanis az applikációknak felhasználói engedélyre lesz szüksége ahhoz, hogy hozzáférjenek a személyes információinkhoz. Az amerikai kongresszus, jogi szervezetek [...]

Legendd 2012.06.15. Apple, iPad, iPhone, Mac 0 db 208

Xbox irányítása Xbox Live iPhone-on keresztül

Xbox irányítása Xbox Live iPhone-on keresztül

A Microsoft a minap upgrade-elte a My Xbox Live alkalmazását, amellyel már egy külön funkciót kapunk xBoxunk tartalmának  irányítására iPhone-ról is. Az app egyébként eddig lehetőséget biztosított az XBox LIVE-on belül az eredmények böngészésére, barátokkal való kapcsolatfelvételre, 3D-s avatár megváltoztatására, ám most már “csatlakozni, irányítani és felfedezni is tudjuk a tartalmat”. A program lehetőséget biztosít [...]

Legendd 2012.06.14. Apple, iPhone 0 db 210

Új Macbook Pro: első benchmark eredmények!

Új Macbook Pro: első benchmark eredmények!

Az új Macbook vonalról a WWDC-n lehullott a lepel, s igen kecsegtető adatok láttak napvilágot a hardveres fejlődés tekintetében. Az SSD illetve az USB 3.0 sebességét már a tegnapi napon letesztelték és valóban szignifikáns különbség mutatkozik az előd modellekkel szemben: A mai napon azonban az AnandTech még tovább ment, méghozzá egy jóval átfogóbb benchmark teszttel. [...]

Legendd 2012.06.13. Apple, Mac 0 db 212

iOS 6 Béta képek, elérhető a Keynote videója!

iOS 6 Béta képek, elérhető a Keynote videója!

Mint bizonyára sokan tudjátok, az Apple tegnap tartotta Keynote-ját, amelyben az új Macbook vonal és a legújabb iOS 6 rendszer is bejelentésre került. A Keynoteról készült videót mától megnézhetitek az Apple honlapján. Az iOS 6 első béta verziója is is feltöltésre került, mely a fejlesztői fiókkal rendelkezők számára elérhetővé vált. A 9to5mac jóvoltából most a [...]

Legendd 2012.06.12. Apple, iPad, iPhone 9 hozzászólás 330

Videón az új iPhone fém hátlapja?

Videón az új iPhone fém hátlapja?

Késő májusban nagy felbontású képek kerültek elő a következő generációs iPhone lehetséges fém hátlapjáról. Ezek egy teljesen új, vékonyabb dizájnt vetítettek elő egy módosított dock csatlakozóval, valamint ezen felül más kialakítású hangszórót és az említett fém hátlapot is sejttettek. Az ETradeSupply – alkatrész viszonteladó – állítólag megkaparintott egy ilyen hátlapot. Természetesen nem is hezitáltak sokáig, [...]

Legendd 2012.06.07. Apple, iPhone, Pletykák 12 hozzászólás 483