Idén is az Apple a legrelevánsabb márka

HusztiD 2021.03.02. 09:55 Apple, Kiemelt hírek 0 db 89

apple-november-event

Méghozzá nem csak idén, hanem immáron hatodik egymást követő alkalommal az Apple a legintimebb márka a Prophet szerint. A cégnek kevés, összesen 13 ezer amerikai felhasználót sikerült megkérdeznie, akik 228 brand közül választották ki a legrelevánsabbakat.

A szakemberek szerint a releváns márkák közé azok tartoznak, akik az emberek szívét célozzák meg és folyamatosan megvaólósítják a lehetetlent. Gyorsan alkalmazkodnak a felhasználói szokásokhoz és elvárásokhoz, valamint mindig őszinték tudnak maradni magukhoz.

Ha kicsit reflektálunk, akkor talán nem mondhatjuk el, hogy az Apple hamar adaptálna dolgokat, technológiákat, hiszen ők pont azt az elvet vallják, hogy sosem az elsők valamiben, hanem a legjobbak. Ide például az 5G képes iPhone-okat említhetjük meg, vagy az első OLED kijelzős okostelefonjaikat.

Azonban ha azt nézzük, akkor az Apple mindig elindít egy-egy olyan folyamatot, amivel a piacon lévő összes rivális őket utánozza. Legutóbb ilyen volt például, mikor bejelentették, hogy mostantól az iPhone-okhoz nem adnak töltőadaptert és fülest, majd a többiek is elkezdték szépen lemásolni.

Ha titeket kérdeznénk, akkor számotokra mely márkák lennének a legrelevánsabbak?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!