Többen is üzemidőproblémára panaszkodnak az új AirPods Max kapcsán

HusztiD 2021.01.21. 09:55 AirPods, Kiemelt hírek 0 db 74

airpods-max-details

Az Apple tavaly decemberben dobta piacra az AirPods Maxot, melyre mi felhasználók mondhatjuk, hogy már évek óta vártunk. Megérkezett a fejes, az első beszámolók dícsérték, amit az almások alkottak, majd ezt követően beszámoltunk mi is, hogy mégsem zabálja annyira az üzemidőt az új termék, mint azt páran hittük.

Az utóbbi napokban viszont nagyon érdekes felhasználói visszajelzések árasztották el az Apple és az egyéb fórumokat. A legtöbb ember arra panaszkodott, hogy a fejhallgató eddig tökéletesen működött, azonban az elmúlt napokban nagyobb mértékben, olyan 20-30 százalékban esett vissza az üzemidő kapacítás úgy, hogy szinte nem is használták.

Az egyik legdurvább beszámolóról a MacRumors fórumán számoltak be, mely szerint este 85%-ig lett feltöltve az AirPods Max, melyet 15 percig használt emberünk, majd azt követően a tokjába rakta. A következő reggel, mire felkelt, akkor a telefon jelzett, hogy csupán 5%-os töltöttségen van a fejhallgató.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lehet a hiba, hiszen az Apple nem adott ki közleményt. Mi arra tippelnénk, hogy a következő napok folyamán érkezik egy új szoftverfrissítés, amivel megoldhatják eme kellemetlenséget.

AirPods Max tulajok, ti tapasztalatatok valami szokatlant az utóbbi napokban?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!