Nem panaszkodhat az M1-es chip az előzetes tesztek alapján; jól teljesít a teszteken az iPhone 12 Pro – mi történt a héten?

HusztiD 2020.11.21. 15:25 Apple, Kiemelt hírek 0 db 120

Hamar elrepült ez a hét is, mi pedig ismételten összeszedtük az elmúlt napok legérdekesebb híreit és egyben történéseit.

 

Apples-M1-chip

A DxOMark a negyedik helyre rangsorolta az iPhone 12 Pro Max kameráját

Az iPhone 12 szériát egy hónapja mutatta be az Apple, a jól ismert DxOMark csapata pedig ezúttal sem volt rest, hiszen szokásukhoz híven alapos tesztnek vetették alá a vállalat aktuális csúcsmodelljét. Egészen jól szerepeltek ezúttal a kaliforniaiak, hiszen az iPhone 12 Próra a csapat összesítettben 130 pontot adott, ami egészen jó eredménynek számít, azonban egy kicsivel lemarad a Huawei és a Xiaomi aktuális csúcskészülékeitől. Viszonyításképp, házon belül, az előző évben megjelent iPhone 11 Pro Max 124 ponttal büszkélkedhet.

iPhone-12

Bővebben itt.

A GeForce GTX 1050 Ti és Radeon RX 560-as kártyákkal vetekszik az M1

Az Apple az előző héten mutatta be az új MacBook Air, Pro és Mac Mini modelleket, melyekben a vállalat új M1-es chipje is debütált. A jó hír, hogy az új gépek immáron megjelentek, s velük együtt a tesztelések is megindultak, melyek hatalmas bizakodásra adnak okot.

Screen-Shot-2020-11-10-at-13.06.19-PM

Bővebben itt.

Az iPhone 12 Pro Max rendelkezik a legjobb kijelzővel a DisplayMate szerint

Amint megjelenik egy új okostelefon a piacon, a DisplayMate csapata úgy csap le rá, hogy alapos tesztsorozatok alá vesse, hogy kiderüljön, milyen kijelzővel rendelkezik. Az Apple neve nem idegen a csapat számára, hiszen a korábbi években számos alkalommal nyerték el aktuális modelljeik a legjobb kijelzővel szerelt okostelefon elismerését. Mivel a napokban megjelent az iPhone 12 Pro Max, így a csapat egy új bajnokot hirdetett ki.

iphone-12-pro-display-video

Bővebben itt.

Több, mint 2,5 milliárd dollárt spórol meg csak az idei évben az M1 chipnek köszönhetően az Apple

Az Apple nem olyan rég mutatta be az első olyan Mac modelljeit, melyben az új M1 chipjük debütált. Teltek a napok, majd megjelentek a gépek, az első szerencsés felhasználók pedig már az új masinákat nyúzhatják. Az első tesztek alapján ígéretes, amit az almások csináltak, azonban ez még nem minden.

Screen-Shot-2020-11-10-at-13.23.25-PM

Bővebben itt.

További érdekességek

A hét elején felmerült, hogy a következő évi iPhone 13 széria a jelenleginél kisebb, azonban ütősebb akkumulátort kap, majd kiderült, hogy idén még készül egy meglepetéssel számunkra karácsony alkalmából az Apple. A nem olyan rég megjelent macOS Big Sur problémákat okozott a régebbi MacBook Pro modelleknél, illetve jött a jó hír, hogy hogyan támogatja a kezdő alkalmazásfejlesztőket az Apple.

Ezek voltak a 2020-as év negyvenhetedik hetének legérdekesebb hírei és egyben történései. Szép hétvégét mindenkinek!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!