One more thing. – az Apple bemutatta az első ARM-es MacBook Airt, MacBook Prót és a Mac Minit

HusztiD 2020.11.10. 19:52 Apple, Kiemelt hírek, Mac 1 db 560

lcimg-9e96049e-f01c-44c5-bbf7-df25aef77eb0

Az eseményt szokás szerint Tim Cook nyitotta meg, aki gyorsan újra üdvözölt minket, majd összefoglalta, hogy mit kaptunk tőlük az elmúlt hónapok folyamán. Ezt követően gyorsan lényegre tértek az almások, hiszen a Mac kapta a főszerepet annak ellenére, hogy egy háromnegyed óra alatt véget ért a médiaesemény.

M1 chip

Az Apple lényegében mindent egy SoC-re pakolt, s egyenesen a Mac-ekhez tervezték, így mostantól egy chipben található meg a DRAM, a CPU, integrált GPU és a többi kiegészítő. Kisebb fogyasztást és kisebb méretet eredményezett mindez.

lcimg-59f58a6d-4bd4-4d4f-a8f3-db6bb8e6fc1e

Negyed akkora fogyasztása az új M1 chipnek, közben pedig kétszeresen nagyobb sebesség sajtolható ki belőle, mint a jelenlegi chipekből, melyeket a laptop gyártók használnak.

lcimg-74ecbf38-ea3a-4a85-8f36-ddc02f21d43a

Elviekben az M1 chipnek köszönhetően csendes lesz a gépünk, illetve sokkal energiatakarékosabb, mint eddig bármikor.

MacBook Air

Avagy ez lett az első gép, ahol az Apple hivatalosan is átállt az Intel processzorairól a sajátjára. Voltaképp várható volt, hiszen talán ennél a gépnél lehet legjobban megmutatni, hogy ekkora erővel, mekkora üzemidő hozható ki. Az ígéretek szerint a notebook 3,5x gyorsabb, mint az előző generációs testvére, ha CPU teljesítményről beszélünk, míg GPU-nál 5x-ös sebességnövekedésről beszélhetünk. Az Apple szerint az új MacBook Air gyorsabb, mint az előző egy évben eladott laptopok 98%-a.

lcimg-52498f96-9416-4e12-9310-7516dce2a20d

Nem csak, hogy gyorsabb a gép, de teljesen ventilátor nélküli kialakítást kapott, valamint az ígéretek szerint 6 órával tovább bírja, mint a korábbi modellek, így egy teljes napot is kibír a 18 órás üzemidejével.

lcimg-84a8e391-d796-406c-9c80-b4b758e685ca

A MacBook Air ára nem változik, továbbra is 999 amerikai dollártól, vagyis 430 ezer forinttól indul.

Mac Mini

Itt is 3x-os CPU sebességnövekedésről beszéltek az almások, így a teljesítményre nem lehet panasz. Ami a GPU-t illeti, itt kicsit jobb a helyzet, mint az előbb, hiszen 6x-os ugrásról beszélhetünk. Hamar lezavarták a Mini-t, így kíváncsiak leszünk majd az első olyan videókra, melyekből pontosabban megismerhetjük, milyenek is lesznek az új gépek.

lcimg-0e5fcbde-e79d-4282-af38-c4e4a2935689

A jó hír, hogy csökkent a Mac Mini ára, hiszen a korábbi 799 dollár helyett immáron 699-ért árulják, ami 310 ezer forintot jelent.

MacBook Pro

Az ígéretek alapján igazán bivalyerős lesz, hiszen a 13 colos MacBook Pro hatalmas sebességnövekedést hoz ahhoz képest, amit eddig megszokhattunk. CPU-ban 2,8x gyorsabb az új MacBook Pro, míg GPU-nál szintén 5x-ös sebességnövekedésről beszélhetünk, akárcsak az új Air esetében.

lcimg-88777f69-7f9d-4805-ba49-bf84668d7aee

Az Air-rel ellentétben itt aktív hűtés lesz, amelyért egy ventilátor fog felelni. A jó hír, hogy itt is növekszik az üzemidő, így mostantól 20 órát is kisajtolhatunk belőle, ami kereken 10 órával több, mint amit a korábbi modell kínál.

lcimg-64c4108c-4ea8-4991-8681-34cfd6a0e6b0

Az ár változatlan maradt, így 1 299 amerikai dollártól, vagyis 550 ezer forinttól indul a laptop árazása.

Az új gépekre mától lehet előrendelni, míg jövő héttől kezdik leszállítani. A macOS Big Sur-re sem kell sokat  várnunk, hiszen csütörtökön, vagyis 12-én jelenik meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Popacsku - 2020.11.10. 20:27

    Príma cuccok!!
    Az Airtag-at még vártam volna.

Szólj hozzá Te is!