Jövőre érkezhetnek az első mini LED kijelzővel szerelt iPad és MacBook modellek

HusztiD 2020.09.28. 09:55 iPad, Kiemelt hírek, Mac 0 db 184

13-inch-macbook-pro

Mondhatni, hogy immáron évek óta olvashatunk a mini LED technológiáról, hiszen ez fogja felváltani a jelenleg használatos OLED kijelzőket. A jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo ezzel kapcsolatos információkat osztott meg, s ha minden jól megy, akkor a következő év folyamán már megjelennek az első olyan termékek, melyekbe ezen kijelzőket építi be az Apple.

Korábban úgy volt, hogy 2021-re kizárólag az Epistar fogja az Apple részére a mini LED technológiát leszállítani, s a Sanan Optoelectronics csupán 2022-ben. Elviekben az utóbbi cég jobban halad a fejlesztéssel, mint ahogyan azzal korábban számoltak, így 2021-re ők is fel tudnak zárkózni a tömeggyártással.

Az, hogy a következő évi rajtra az Apple-nek két beszállítója lesz, azzal csak jól járnak. A korábbi becslések alapján egy mini-LED panelt átlagosan 75-85 dollár közötti áron állítottak volna elő az almások részére, azonban most, hogy két beszállítója lesz az almásoknak, ki tudnak harcolni egy versenyképesebb árat. Az előrejelzések alapján közel a felére, 45 dollárra csökkenhet az előállítási költség.

Kuo úgy hiszi, hogy az iPad-ek 30-40, illetve MacBook-ok 20-30 százaléka, amit leszállít az Apple, az immáron a mini LED technológiával lesz felszerelve. Arról nem osztott meg konkrétumokat az elemző, hogy mely modelleknél jelenik meg, de ha tippelni kellene, akkor elsőnek biztosan a felsőbb kategóriás, drágább modellekben kezdik el a kaliforniaiak alkalmazni.

Legyünk türelemmel, hiszen már nincs olyan sok hátra. Kíváncsiak vagyunk, hogy a valóságban milyen is lesz ez a mini LED technológia.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!