Time Flies – az Apple bemutatta az Apple Watch 6-ot, valamint az új iPad és iPad Air modelleket

HusztiD 2020.09.15. 20:12 Apple, Apple Watch, iPad, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 2 701

lcimg-b6c6708c-cc06-48ba-b9f6-221d89de854a

Az eseményt szokás szerint Tim Cook nyitotta meg, aki beszélt kicsit az átalakult életről, amit a koronavírus járvány okozott, aztán gyorsan megosztotta, hogy a mai napon voltaképp két termékről fognak beszélni: az iPad-ről és az Apple Watch-ról. Sajnos iPhone 12 szériát nem kaptunk, de a korábbi pletykáknak megfelelően ezt október folyamán mutathatják be.

Apple Watch 6

A bemutató elején Tim olyan emberekről beszélt, akiknek hasznukra volt az okosórájuk, s ezt követően róluk láthattunk videót, hogy miképp segítette őket és egészségüket. A hatodik generációs Apple Watch-ról gyorsan lehullt a lepel, s a korábbi szóbeszédeknek megfelelően véroxigénszint mérési funkcióval gazdagodott. Az új óráknál megjelent a kék és a piros szín egyaránt, valamint a régi színeken is dolgoztak kicsit, így kicsivel másabb árnyalatban érhetőek el.

lcimg-1a0f4842-aa5f-4980-bdc9-1e0614d02d4f

Visszatérve az új véroxigénszint mérésre… Összesen 15 másodpercet vesz igénybe a funkció, s az új szenzorok segítségével állapítja meg a vérünk színe által az oxigénszintet. Hardveresen az S6 processzor hajtja meg az órát, aminek köszönhetően 20 százalékkal gyorsabb az elődjénél. Az always-on kijelző kétszer fényesebben világít, így napsütésben is jobban látjuk a kijelzőt, valamint az elevációt is valós időben mutatja az új készülék.

Természetesen az új számlapok sem maradhattak ki, s elmondhatjuk, hogy egészen hasznos új darabokat kapunk. Megérkezett az úgynevezett solo-loop pánt, ami lényegében egy olyan pánt, amibe belebújhatunk, ergo nem kell csatolgatni. Ebből összesen két új kivitel lesz, de egy-két újabb szíjat is bemutattak ezen felül.

lcimg-3a46351f-2ba5-4d82-b82a-27f16ac84385

Lesz egy úgynevezett Family Setup funkció, amivel például a szülők könnyen megtudhatják, hogy hol vannak a gyerekeik, vagy éppen kommunikálhatnak is velük úgy, hogy nincs a gyerekeknek külön telefonja – mondjuk arra kíváncsiak leszünk, hogy ez a funkció Magyarországon mikortól lesz elérhető, hiszen egyelőre nem vagyunk benne a támogatott országok listájában.

Az Apple Watch 6 160 ezer forinttól vásárolható meg.

Apple Watch SE

A híreszteléseknek megfelelően bemutatkozott az Apple Watch SE, ami az új belépőszintű okosórája az Apple-nek, melyet 110 ezer forinttól érhetünk el. Természetesen ebben is megtalálható minden korábbi szenzor (kivéve az új véroxigénszint mérésre alkalmasakat), illetve egy S5-ös chip, mint a tavalyi modellekben, azonban a harmadik generációs készülékek is piacon tartják az almások 78 ezer forintos indulóártól.

lcimg-3c3e52af-7c97-4a9f-9a17-a7a4e8bc72c7

Megtörtént a megrázó bejelentés, amire igazából számítottunk, de nem vártunk: az Apple mostantól nem mellékel töltőadaptereket. Legalábbis egyelőre ez az állítás az Apple Watch-nál igaz, de feltehetően az iPhone 12 szériánál is így lesz. Az almások szerint mindenkinél több töltőadapter van otthon, így a környezetkímélés miatt nem gyártanak “fölöslegesen” újabb adaptereket.

Fitness+ szolgáltatás: bármilyen Apple készülékünkről kaphatunk különböző edzéseket és közben az okosóra méri, hogy hogyan haladunk, illetve zenét is játszik számunkra. Lényegében egy olyan interaktív szolgáltatás, amivel az Apple még inkább a mozgásra motiválja az embereket, illetve az edzések végén megnézhetjük, hogy hogyan teljesítettünk az adott tevékenységben: jóga, tánc, bringázás és több hasonló sport közül válogathatunk majd.

lcimg-c386a74f-1fe5-4e37-bb7a-69dcfb5f6cdc

A szolgáltatás az Activity appban lesz elérhető. Havi 9,99 dollár lesz, ha pedig az éves csomagot választjuk, akkor 79,99, illetve a család bármely tagja használhatja. Első körben csak bizonyos országokban lesz elérhető, a későbbiek folyamán pedig több országban egyaránt – reméljük, hogy nálunk Magyarországon is.

Apple One

Az almások bejelentették az Apple One szolgáltatást, ami lényegében magában foglalja az összes előfizetéses szolgáltatásukat. Ahogyan várható volt, több előfizetői terve van erre az Apple-nek, s mondhatni kedvezőek az árazások is:

lcimg-0ea6d47a-b53f-442e-9670-18692e9a3490

iPad

Idén 10 éves az iPad, ez idő alatt, pedig több, mint 500 millió tabletet adtak el az almások. Hamarosan megjelenik a nyolcadik generációs iPad, amiben egy A12-es processzor kap helyet, azonban a dizájn marad a régi. A CPU teljesítmény 40 százalékkal nagyobb, mint az előző modellé volt, ha pedig a GPU-ról beszélünk, akkor ott kétszeres sebességnövekedést ígérnek. Az Apple szerint az új iPad kétszer gyorsabb, mint a top-selling Windows laptop, háromszor gyorsabb, mint az Android tablet és hatszor gyorsabb, mint a Chromebook.

lcimg-134be1ed-3e16-4a92-9e37-f40ff4d82fce

A nyolcadik generációs iPad ára 135 ezer forinttól indul. Mától előrendelhető, péntektől megvásárolható.

iPad Air

A korábbi pletykáknak megfelelően kicsit újratervezték az iPad Air szériát, ami nem mellesleg sokban hasonlít az iPad Próra. Összesen öt új színben lesz elérhető, a szokásosnak nevezhető három szín mellett lesz világoszöld és kék kiadás egyaránt.

lcimg-83466875-3743-4520-b8e4-9c953f7430f0

Az új formatervnek köszönhetően eltűnt a Home gomb a tabletről, azonban a hitelesítésért a Touch ID ujjlenyomat olvasó a felelős, amit a bekapcsológombba építettek bele. Ahogyan megérintjük a gombot, hogy életre keltsük a kijelzőt, a tablet máris azonosít minket.

Most először az iPad Air-ben mutatkozik meg az Apple legújabb chipje, az A14. A gyártástechnológia ezúttal 5 nanométeres, az ígéretek alapján nem csak energiatakarékosabb lesz az új processzor, de gyorsabb is. A négy darab mag mellett két energiatakarékost találhatunk meg. Az A13-hoz képest 40 százalékkal erősebb.

lcimg-fc5fa966-b569-4cc3-8a51-ba8e88d90a07

Az új iPad Air-nél is elköszönt a Lightning csatlakozótól az Apple, s helyét az USB C vette át. Az előlapon egy 7 megapixeles szenzort találhatunk meg, míg a hátoldalon az iPad Próból ismert 12 megapixeles lencse kapott helyet. A tablet támogatja a Wi-Fi 6-ot.

A készülék a következő hónaptól lesz elérhető 240 ezer forinttól.

Viszonylag rövid, egy órás volt az előadás, de ezt követően Tim elmondta, hogy a holnapi napon adják ki a legújabb operációs rendszereket, melyek között ott lesz az iOS 14, az iPadOS 14, a watchOS 7 és a tvOS 14.

Figyelem! Gamer széket keresel verhetetlen áron? Jó helyen jársz!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Rács - 2020.09.15. 20:37

    Touch ID nem lett a watch 6 on?

    • HusztiD - 2020.09.15. 20:41

      Nem.

  2. Rács - 2020.09.16. 19:16

    Van benne.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.