Több ARM bázisú Mac érkezése várható 2021 második felére

HusztiD 2020.07.20. 12:55 Apple, Kiemelt hírek, Mac 0 db 113

imac-27-cto-hero-201903

Éveken át olvashattunk arról pletykákat, hogy a jövőben az Apple az Intel chipjeit a saját készítésű ARM processzoraira cseréli le, s az idei WWDC konferencián ezt hivatalosan is megerősítette Tim Cook. A tervek szerint még 2020 végéig kapunk legalább egy ARM bázisú Mac-et, ami feltehetően egy MacBook Pro lesz, illetve két éven belül teljesen megtörténik az átállás.

Mivel véget ért a második pénzügyi negyedév, így folyamatosan számolnak be teljesítményeikről a nagyvállalatok. Az Apple partnere, a TSMC, aki az A szériás chipek gyártásáért felelős, a vezetője megerősítette a konferenciájuk berkein belül, hogy a következő év második felére igencsak felpörögnek majd a gyártási folyamataik.

A jelenlegi számítások alapján az idei év végére a TSMC 20 százalékkal több chipet gyárthat le, mint az elmúlt egy évben. Ez a növekedés pedig valószínűleg annak tudható be, hogy az Apple is megkezdte, vagy lassan megkezdi a berendeléseket a következő szériás chipekre, melyek nem csak az új iPhone 12 szériában kapnak majd helyet, hanem egy-két Mac-ben egyaránt.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!