Mikor érkezik az iOS 14?

HusztiD 2020.06.29. 09:55 iOS, Kiemelt hírek 0 db 4 101

ios-14-craig

Az Apple előző hét hétfőn mutatta be az aktuális főrendszereit, mint az iOS 14-et, iPadOS 14-et, macOS 11 Big Sur-t, watchOS 7-et és a tvOS 14-et. Számos újdonságot tartogatnak majd az új szoftverek, azonban ahogyan a korábbi évek folyamán megszokhattuk, a vállalat vezetői nem árultak el pontos megjelenési dátumot.

Ahogyan lenni szokott, a regisztrált fejlesztők már a hétfő esti médiaeseményt követően letölthették a szóban forgó rendszerek első bétáit. Aki pedig nem fejlesztő, de kipróbálná, annak csupán a publikus bétával lehet majd kísérleteznie, azonban az ígéretek szerint ennek a megjelenése valamikor júliusra várható.

Ha a korábbi évek tendenciáit nézzük, akkor a publikus béta mindig július elején érkezett meg, pont akkor, mikor az Apple már a második bétákat adta ki a fejlesztők számára. Mondhatjuk nyugodtan, hogy a fejlesztők mindig egy-egy kiadással előrébb járnak, mint a publikum.

custom-widget-stacks

Mivel az Apple egy hete adta ki az első fejlesztői bétát, így a másodikat feltehetően a következő, vagy az azt követő héten tehetik elérhetővé. Ez valószínűsíthetően azt jelenti, hogy az első publikus béta a következő két hét folyamán fog megérkezni.

No és mikor érkezik az iOS 14 végfelhasználói kiadása? Sokára. Ha az előző évekre hagyatkozunk, akkor az almások mindig az aktuális évi iPhone eventen jelentették be azok megjelenési dátumát. Ha tippelni kellene, akkor nagyjából szeptember első felére, esetleg közepére várhatóak az új főrendszerek.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!