Kis szerencsével még az idei évben megérkezhet az első Mini-LED-del szerelt iPad Pro

HusztiD 2020.06.24. 09:55 iPad, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 245

iPad-Pro-2020

Az Apple idén márciusban dobta ki a legújabb iPad Pro családot, mely csupán apróbb újdonságokat hozott a korábbi tablethez képest. Ezúttal viszont arról szólnak a legújabb ellátási láncból származó hírek, hogy akár az idei év vége előtt megérkezhet az újabb generációs tablet, melyben immáron Mini LED kijelző kaphat helyet.

A szóbeszédek alapján kizárólagosan az LG fogja ezen paneleket legyártani az Apple számára, az ötödik generációs iPad Próhoz. Voltaképp ez lesz az a tablet az Apple kínálatában, mely elsőnek támogatja majd az 5G konnektivitást. A hírek szerint kis eséllyel, de még az idei év folyamán megérkezhet a tablet, azonban mi inkább következő év tavaszára tippelnénk, hiszen akkor lenne egy éve, hogy bemutatták a jelenleg piacon lévő negyedik generációs családot.

Az Apple elsőnek az Apple Watch-nál vezette be az OLED technológiát, melyet 2017-től kezdve már a csúcs iPhone modelljeikben is alkalmaznak. A Mini LED technológiára építve pedig egy olyan panelt kapnánk, ami vékonyabb, fényesebb és kevesebb energiát fogyaszt, mint a jelenleg használt OLED kijelző.

Mivel ez csak egy újabb pletyka, így kezeljük annak megfelelő óvatossággal. Régóta olvashatunk már ebben a témában különböző szóbeszédeket, de reméljük, hogy most már tényleg közel vagyunk ahhoz, hogy az Apple bemutassa eme újabb technológiát.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!