Több iPad-et is piacra dob az iMac mellett az év második felében az Apple

HusztiD 2020.06.15. 09:55 iPad, Kiemelt hírek, Mac, Pletykák 0 db 463

ipad_imac_mockup

Az év elején nagyon ködös volt, hogy mi lesz az Apple idei termékpalettájával. Voltak források, melyek azt állították, hogy több produktum is csúszni fog, azonban mostanra talán valamelyest körvonalazódni látszanak a dolgok.

A Digitimes beszámolója alapján az almások az idei év második felében több új terméket kívánnak frissíteni. Az egyik, amit kiemeltek, az az új iMac, amelyet elviekben a június 22-i WWDC ’20 konferencián mutatnak be a kaliforniaiak. Pontos dátummal nem szolgált a forrás, azonban ha azt nézzük, fél hónap múlva már a 2020-as év második felét tapossuk, így bármikor megjelenhet – mondjuk ezt biztosan csak majd a jövő heti konferencia után fogjuk megtudni.

Elviekben a következő hónapokban érkezni fog az új iPad Air is, amely újabb formatervet kap, s a korábbi 9,7 colos kijelzőméretről 10,8-ra váltanak az almások. Ezek mellett várható egy új iPad Mini is, ami szintén egy kicsivel nagyobb lehet, mint a piacon lévő 7,9 colos testvérei. Végül ha minden igaz, akkor 2021 első felében érkezik az új iPad Pro, amelyben immáron bemutatkozik a Mini LED technológia.

Az új iPad Air-hez elviekben az LG Display, BOE Technology és a Sharp fogja legyártani a kijelzőket. Hogy az alábbi információk mennyire hitelesek, azt sajnos nem tudjuk, így érdemes ennek megfelelően kellő óvatossággal kezelni azokat, de reméljük, hogy ezen felül még kapunk újabb termékeket az Apple-től.

Információ! Az enyhítéseknek köszönhetően hosszabbított nyitva tartással vár az iDoki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!