Igazán ütős lesz a következő iPad Pro frissítés

HusztiD 2020.06.05. 09:55 iPad, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 347

iPad-Pro-2020

Az Apple a koronavírus alatt adta ki az iPad Pro 2020-as változatát, melyben ugyan megjelent a LiDAR szenzor, azonban teljesítményre ugyanazt hozta, mint a korábbi testvére. Nem igazán mondhatjuk, hogy kiemelkedő frissítést kaptunk, de azért még így sem csüggedhetnek a felhasználók.

Az utóbbi hetekben a L0vetodream Twitter felhasználó sok apróságot megosztott már, hogy mit várhatunk a közeljövőben az Apple-től, azonban ezúttal a következő évi iPad Pro-ról szolgált új hírekkel. Az első és legfontosabb, hogy ha minden jól megy, akkor a tabletet a 2021-es év első felében dobják piacra az almások.

Ami viszont a specifikációkat illeti, elviekben ez lesz az első olyan iPad, mely 5G konnektivitást kap, valamint bemutatkozik a már régóta pletykált Mini LED kijelző, s nem utolsó sorban, az idén ősszel érkező iPhone 12 család felturbózott processzorát, az A14X-et kapja majd.

 

Ne feledjük, hogy ezek egyelőre csak pletykák, hivatalosan mindent csak a következő egy év folyamán fogunk megtudni. Mi örülnénk, ha valóban ilyen újdonságokat kapna az új tablet, de ne feledjük, hogy addig még bármi történhet.

Információ! Az enyhítéseknek köszönhetően hosszabbított nyitva tartással vár az iDoki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!