Több Mini LED kijelzővel szerelt terméket ad ki 2021-ben az Apple

HusztiD 2020.06.01. 09:55 iPad, Mac, Pletykák 0 db 140

13-inch-macbook-pro

A kínai GF Securities nem olyan régen arról számolt be, hogy az Apple a 2021. folyamán több Mini LED kijelzővel szerelt terméket is piacra dob. Elviekben jövő tavasszal érkezik az új 12,9 colos iPad Pro, amit a második negyedévben az új 16 colos MacBook Pro követ, majd valamikor az év második felében az új 27 colos iMac széria.

A jelenlegi technológiákhoz képest a Mini LED sokkal jobb, hiszen szélesebb színtartománnyal, magasabb kontraszt és dinamiukustartománnyal rendelkezik, ezen felül pedig maga a panel is vékonyabb, valamint kevesebbet fogyaszt. Ergo ha valóban ilyen kijelzőt kapnak a jövőre érkező termékek, akkor remélhetően az üzemidő is növekedni fog valamelyest a jobb képi világ mellett.

Ne feledjük, ez egyelőre egy kínai oldal beszámolója, így érdemes erős fenntartásokkal kezelni az alábbi információkat. Régóta olvashatunk már a Mini LED-ről és az Apple-ről, azonban eddig a kaliforniaiak még nem mutattak be egy olyan terméket sem, melyben ez a technológia kapott volna helyet.

Információ! Az enyhítéseknek köszönhetően hosszabbított nyitva tartással vár az iDoki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!