Közel nyolcszorosára nőtt a kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasók iránti kereslet

HusztiD 2020.05.26. 12:55 Egyéb 0 db 173

iPhone-12-TouchID-Feature-Img-1

Egyre nagyobb kereslet mutatkozik a kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasók iránt. Legalábbis ez derül ki az Omdia által végzett felmérésben, amiből megtudhattuk, hogy az előző évben közel a nyolcszorosára növekedett a gyártók keresete eme komponensre.

2018-ban még csak 29,5 millió szenzort vásároltak az óriásvállalatok, azonban a tavalyi évben ez a szám már 228,3 millióra emelkedett, ami szám szerint 774 százalékos növekedést mutat. Jelenleg több, mint hetven különböző okostelefonban kaptak helyet a kijelzőbe épített olvasók. Az elemzők szerint itt még nincs megállás, ugyanis a járvány ellenére is az idei év folyamán 400 millió szenzort vásárolhatnak fel az olyan óriások, mint az Apple, Samsung, Huawei és társaik.

Az Apple évekig a Touch ID-t használta a hitelesítésre, azonban a 2017-ben megjelent iPhone X-től már a Face ID-ra álltak át a csúcsmodelljeiknél. Az elmúlt hetek folyamán megjelent iPhone SE-ben továbbra is Touch ID található meg, azonban egyelőre nem igazán szólnak arról pletykák, hogy az Apple is a kijelző alá építené be az ujjlenyomat olvasó szenzort.

Információ! Az enyhítéseknek köszönhetően hosszabbított nyitva tartással vár az iDoki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!