2021-ben érkezik az első, 12 magos ARM processzorral szerelt Mac

HusztiD 2020.04.24. 09:55 Kiemelt hírek, Mac, Pletykák 0 db 199

Apple_16-inch-MacBook-Pro_111319_big.jpg.large_

Nem ez az első olyan eset, hogy arról olvashatunk, az Apple a közeljövőben lecseréli az Intel processzorait. Korábban a Bloomberg számolt be hasonlókról, azonban most újabb információkat osztottak meg, amely alapján már jövőre érkezik legalább egy olyan Mac, melyben egy ARM processzor lesz megtalálható.

Mindenek előtt, ősszel érkezik az iPhone 12, melyben helyt kapnak az A14-es chipek. Voltaképp ez a processzor adja majd az új Mac lelkét is, hiszen egy ugyanilyen egység lesz benne megtalálható, azonban a jelenlegi hírek szerint ez sokkal gyorsabb lesz, mivel 12 magot kap: 8 teljesítmény és 4 energiatakarékos mag. A chip 5nm-es gyártástechnológiával készül, illetve a TSMC fogja őket legyártani.

Aki nyomon követi az Apple körüli híreket, az tudja, hogy az utóbbi időben sikerül a kaliforniaiaknak mindig kimagasló sebességeket elérniük az aktuális évi processzoraikkal. Voltaképp nagyobb ütemben haladnak, mint az Intel, így korábban is emiatt érkeztek az első ilyen szóbeszédek, mely alapján ARM-re vált az Apple.

Sajnos a Bloomberg nem tudta megerősíteni, hogy mely Mac(ek)-ben kap helyet elsőnek az A szériás chip. Mi azt mondanánk, hogy esélyes, hogy valamelyik MacBook Air, vagy Pro lesz az első, hiszen ott lehetne egy új architektúra által nagyobb üzemidőt is elérni a látványos gyorsulás mellett.

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!