Négy különböző iPhone 12-t, olcsóbb HomePod-ot és újragondolt iMac-et várhatunk az idei évre az Apple-től

HusztiD 2020.04.23. 09:55 HomePod, iPhone, Kiemelt hírek, Mac 0 db 602

appleproductlineup

Mark Gurman neve ismerősen csenghet sokak számára, hiszen az elmúlt évek folyamán több olyan információi voltak még be nem jelentett termékekről, melyekről később kiderült, hogy valósak. Ebből kifolyólag érdemes lehet a nem olyan régen, Twitteren megtartott kérdezz-felelek információira hallgatni.

Gurman pár olyan információt is megosztott, melyről már korábban olvashattunk. Ilyen például az, hogy négy darab iPhone 12 várható ősszel: egy 5,8, két 6,1 és egy 6,5 colos kivitelben. Természetesen az egyik 6,1 és a 6,5 colos telefon lesz a Pro, amibe minden újdonságot belepakol az Apple. A másik kettőben viszont nem számíthatunk LiDAR szenzorra, sem 120 MHz-es ProMotion kijelzőre, valamint 5G-re, hiszen ezek csak a felsőbb kategóriás telefonok igazi újdonságai lesznek.

Ami a Mac szériát illeti, továbbra is várhatjuk az újragondolt 13-as MacBook Pro utódját, amely fizikálisan akkora lesz mint az előde, azonban a csökkentett kijelző kávájának köszönhetően 14-re nő annak az átmérője és a billentyűzete is visszatér az ollós mechanikához. Elviekben mellette új iMac modellek is jönnek, amelyek nem csak a szokásos évi frissítések lesznek, hanem egyenesen új dizájnt is kapnak, aminek immáron itt az ideje, hiszen az Apple legutóbb 8 évvel ezelőtt mutatta be az aktuális formatervet.

Végül szó esett egy új HomePod-ról is. A jelenlegivel az a baj, hogy túlságosan drága, így az Apple kénytelen lesz belépni egy új modellel az olcsóbb kategóriába, hogy növelje eladásait. Valószínűleg kisebb lesz maga a készülék, de hogy pontosan mivel tud majd kevesebbet, arról egyelőre nem tudni.

Ne feledjük, ezek csak egy szakértő meglátásai a korábbi értesülései alapján. Hogy ebből mi fog beválni, vagy mi nem, az még a jövő titka. Szerintetek milyen lesz az almások idei évi felhozatala?

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!