Itt az új iPad Pro, MacBook Air és Mac Mini az Apple-től!

HusztiD 2020.03.18. 14:52 iPad, Kiemelt hírek, Mac 0 db 1,081

Apple_new-iPad-Pro_03182020

Pont a napokban merült fel, hogy az Apple a hét folyamán frissíti majd a MacBook Air modelljeit, azonban ennél több terméket kaptunk. Mivel a márciusi eventről nagyon hallgattak, valamint a járvány miatt amúgy is elnapolnak minden rendezvényt, így feltehetően ezen termékekről is szó esett volna a március végi eventen, melyeket végül most frissítettek.

Először is itt az új iPad Pro. Meglepetésünkre nem az iPhone 11-ből ismert A13 Bionic chip került bele, hanem az egy generációval korábbi testvére, ám annak a valamelyest felturbózott változata, az A12Z Bionic. Pontos számokat nem osztottak meg az almások, de elviekben ez az eddigi leggyorsabb iPad a 8 magos GPU-nak és a szintén 8 magos CPU-nak köszönhetően. Elviekben 10 óra aktív használatot bír a tablet, valamint az LTE is 60 százalékkal gyorsabb lett.

További érdekesség, hogy a hátoldalon két kamera, valamint egy LiDAR szenzor található meg, amivel az Apple szerint jobban érzékeli a mélységélességet a tablet. Ergo jobb képeket készíthetünk majd általa, valamint a kiterjesztett valóságbéli funkciói is fejlődnek ezáltal. Ami viszont további újdonság, hogy itt az úgynevezett Magic Keyboard a tablethez, amivel lényegében egy MacBook-ot varázsolhatunk az iPad Próból, hiszen egy trackpad-et is elrejtettek benne.

Apple_new-ipad-pro-keyboard_03182020_big

A 11 colos iPad Pro 325 ezertől, míg a 12,9-es nagy testvére 400 ezer forinttól indul. A tablet már rendelhető, azonban a Magic Keyboardra még egy hetet várni kell, s ennek megfelelően hivatalos árat sem közöltek. Bővebb információt az Apple oldalán találhatunk.

Bemutatkozott az új MacBook Air egyaránt, ami úgyszintén Magic Keyboard-ot kapott, akárcsak a tavalyi évben megjelent 16 colos MacBook Pro. Ez voltaképp annyit jelent, hogy az Apple itt is elállt végleg a pillangó mechanikától, s visszatért a sokkal megbízhatóbb ollós mechanikára. Jó hír, hogy az Apple megduplázta az alapmodell tárolókapacitását, mely mostantól 256GB-ot jelent. Az új notebookban a 10. generációs Intel CPU-k kaptak helyet.

macbbokair

Az ár változatlan maradt, így az új modellt 410 ezer forintos indulóártól hozhatjuk ki. A magyar honlap nem jelzi a korábbi generációs Air masinákat, de Amerikában azok árszabása 100 dollárral csökkent, ameddig a készlet tart.

Erősen idézőjelesen, de azt is mondhatjuk, hogy frissítették a Mac Mini szériát is az almások. Igazából itt csak annyi történt, hogy duplázták az SSD-t a kaliforniaiak, így mostantól a 330 ezer forintért kapható alapmodell 256GB SSD-t kapott, ami mellett sajnos továbbra is a nyolcadik generációs Intel processzorokat találhatjuk meg.

Természetesen a koronavírus most világszerte kihatással van mindenre, de az Apple szerint nem kell sokat várniuk az új termékekre a megrendelőknek, valamint a (jelenleg nyitva lévő) boltjaikban is megtalálhatóak az új masinák.

Vigyázat! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!