Az Apple törli a koronavírussal kapcsolatos alkalmazásokat az App Store-ból

HusztiD 2020.03.10. 15:55 App Store, Apple, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 168

app-store-gold-icon

Most már, hogy több hete tart a koronavírus, egyre nagyobb hangsúlyt kap a médiában, s néhol egyre nagyobb pánikot keltenek. Nem csoda, hiszen mondhatjuk, hogy a csapból is ez folyik. Úgy tűnik, hogy az Apple nem kíván részt venni a hisztéria keltésében, így szelektálnak.

Nem olyan rég, a CNBC számára négy fejlesztő is megerősítette, hogy az Apple törölte az alkalmazásukat az App Store-ból. Ezek leginkább olyan appok voltak, melyek statisztikáról tájékoztatták a felhasználókat, hogy hol és milyen arányban van jelen a járvány.

Mint kiderült, az egyik fejlesztő számára az Apple megerősítette, hogy törlik az összes olyan koronavírussal kapcsolatos alkalmazást, melyet nem hivatalos szervek, vagy kormányzatok adnak ki. Ezzel a céljuk az, hogy elkerüljék a pánikot, illetve ne kapjanak fals információt az emberek, mivel a nem hivatalos forrásból származó információk sokszor félrevezetőek lehetnek.

Szerintetek jól teszi az Apple, hogy szűri, milyen alkalmazások jelennek meg az App Store-ban a járvánnyal kapcsolatosan?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. David - 2020.03.10. 17:35

    Persze. Tul van lihegve az egész

  2. gyuri - 2020.03.10. 20:52

    egy nagy kamu az egész , valami nagy disznóságot akarnak titkolni .

Szólj hozzá Te is!