Jelentős növekedésre számíthat az Apple TV+ az elkövetkezendő évek folyamán

HusztiD 2020.02.25. 13:55 Apple, Apple TV 0 db 74

Tim-Cook-Apple-TV

Az almások előző év novemberében indították útjára az Apple TV+ szolgáltatást, melyhez nagy reményeket fűznek. Nem sokkal később indult el a riválisnak számító Disney+ egyaránt, amely már most nagyon sok előfizetővel rendelkezik, ám a Digital TV Research elemzői szerint egyik szolgáltatónak sem lehet oka panaszra.

Az Apple ugyan nem osztotta meg, hogy hány millió előfizetőre tettek szert az elmúlt hónapok folyamán, de a becslések nagyjából 2,6 milliót mutatnak. Ezzel szemben alaposan elhúzott a Disney+, amely immáron 28,6 millió tényleges felhasználót számlál. Ha a következő öt évet nézzük, akkor a kaliforniai vállalat bázisa 26 millióra nőhet, miközben ekkora a Disney+ már közel 130 milliónál járhat.

Mivel ezek csak becslések, így érdemes lesz az idő múlásával megnézni, hogy hogyan teljesít az Apple. Az Apple TV+ egyelőre kevés saját sorozattal rendelkezik, azonban az elkövetkezendő években egyre többre számíthatunk, s ha az almásoknak sikerül egy remek színvonalat húzniuk, akkor bizony növekedni fog az előfizetői bázisuk is.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.59999

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!