Nem az iPhone 11-ből ismert kameralencsét kapja az iPhone 9 / SE 2

HusztiD 2020.02.24. 15:55 iPhone 0 db 1 190

iphone_8_gold_top_trans

Többször felmerült már, hogy mi lesz az iPhone 9 / SE 2 sorsa, hiszen a koronavírusnak köszönhetően esélyes, hogy csúszik. Nem olyan rég voltak olyan állítások, hogy a járvány egyáltalán nem lesz kihatással a megjelenésre, amelyet most Ming-Chi Kuo ismételten megerősített, illetve azt szintén, hogy mégsem lesz annyira fejlett a kamerája a telefonnak, mint várnánk.

Az elemző szerint az új telefonban nem az iPhone 11-ben található úgynevezett 7 element (7P) lencserendszert kapjuk, hanem az eggyel korábbi verziót, a 6P-t, amit anno az iPhone 8-ban alkalmazott utoljára az Apple. Kuo szerint ennek két oka van. Az egyik az, hogy olcsóbb valamelyest az előállítása, míg a másik, hogy könnyebb azt legyártani, hiszen nem tudni még, hogy a koronavírus mekkora zavart okoz majd az Apple beszállítóinál.

Ha pedig minden jól megy, akkor az Apple nagyjából egy hónap múlva mutatja be az új telefonját.

Ti várjátok már?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!