A Warner Music egykori alelnökével erősödött az Apple Music csapata

HusztiD 2020.02.17. 11:56 Apple Music 0 db 98

Apple-Music-and-Spotify

A Reuters beszámolója szerint az Apple-nek sikerült egy igazán nagy nevű szakemberre lecsapnia, ki az Apple Music csapatát fogja immáron erősíteni. Jeff Bronikowski, a Warner Music korábbi alelnöke a napok folyamán a saját LinkedIn profilján osztotta meg, hogy immáron az almásoknál tevékenykedik.

Nem lesz idegen Jeff számára a csapat, hiszen egy rövid közleményben kifejtette, hogy izgatottan várja, hogy elkezdje a munkát az Apple Music-nál, ahol nem mellesleg sok régi barátja tevékenykedik. A szakember korábban a Warner globális üzletének a fejlesztésében vett részt, azonban arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a kaliforniaiaknál pontosan mi lesz a feladata. Az Apple Music-ot jelenleg Peter Stern vezeti, aki egyenesen Eddy Cue-nak számol be, szóval Jeff valószínűleg pont nekik fog jelentéseket adni munkásságairól.

Az almások legutóbb tavaly június folyamán osztották meg, hogy 60 millió fizető előfizetővel rendelkeznek, azóta azonban semmilyen infó nincs róla. Elemzői becslések szerint a bázis immáron túl lehet a 70 milliós határon is.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.59999

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!