Rákapcsolt az AirPods gyártására az Apple

HusztiD 2020.02.11. 15:55 AirPods 0 db 52

MWP22

Az AirPods Prót az előző év végén adták ki az almások, azonban maga a termék azóta is hiánycikknek számít, hiszen 4 hetes szállítási határidővel kell számolniuk a megrendelőknek. Ha nem lenne elég a rá mutatkozó nagy kereslet, akkor bonyolítsuk meg a történetet a koronavírus terjedésével.

Mint tudjuk, a járványnak köszönhetően hatalmas kieséssel számolhatnak a nagyvállalatok. Elviekben az Apple értesítette a partnereit, hogy gyártsanak le annyi AirPods-ot, amennyit csak tudnak. Ha minden igaz, akkor az idei év első felére szeretnének legalább 45 milliót legyártatni, hogy sikerüljön kielégíteniük a piaci igényeket. Hasonlításképp, 2019-ben megközelítőleg 60 millió fülest adtak el világszerte.

Elviekben a gyártóknál is annyira necces a helyzet, hogy csak két hétre tudnak előre tervezni, ugyanis kevés komponenst kapnak ők is a beszállítóiktól. Ez voltaképp azt jelenti, hogy hiába rendeltek be több fülest az almások, egyelőre gyártási gondokkal küzdenek, ami mellett hatalmas érvágás lehet még a koronavírus is, ha jobban elkezd terjedni. Aki pedig egy új AirPods Prót rendelne, annak továbbra is négy hetet kell várnia rá.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.59999

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!