Az Apple Watch vásárlók 75 százaléka teljesen új az okosórák világában

HusztiD 2020.02.04. 13:55 Apple Watch 0 db 70

apple-watch-airpods-gift-2019-800x799

Az Apple egészen kimagaslóan teljesített a 2020 Q1-es pénzügyi negyedévben, hiszen eddig sosem sikerült olyan jó számokat produkálniuk, mint az előző év utolsó három hónapos időszakában. A hivatalos adatok alapján pedig tovább büszkélkedhetnek az almások, ugyanis az utóbbi negyedévben az új Apple Watch vásárlók 75 százaléka volt teljesen új ügyfél.

Ugyan nem derült ki, hogy hány millió Apple Watch talált gazdára, de a kaliforniaiak megosztották a számokat. Egészen megdöbbentő, hogy a vásárlók háromnegyede számít teljesen új ügyfélnek, míg a maradék egynegyed váltott egy korábbi modellről. Az Apple nagy karácsonyi akcióval kedveskedett a harmadik generációs órák kapcsán, így feltehetően ennek köszönhetően sikerült ezen megoszlásokat elérniük.

További érdekesség, hogy most először sikerült a viselhetők piacának túlteljesítenie a Mac bevételeket. Ameddig 7,16 milliárd dolláros bizniszt jelentett az Apple részére a Mac Q1-ben, addig a viselhetők 10 milliárdot tettek ki. Magyarán mondva elmondhatjuk, hogy nagyobb biznisz rejlik a viselhetők piacán (Apple Watch, AirPods, HomePod és társaik), mint a Mac-ekben.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.59999

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!