Javára váll az Apple-nek a Windows 7 halála

HusztiD 2020.01.15. 15:55 Egyéb, Kiemelt hírek, Mac 0 db 615

Apple_16-inch-MacBook-Pro_111319_big.jpg.large_

A tegnapi nap, vagyis január 14-e fontos nap volt a számítástechnika világában, ugyanis a Microsoft hivatalosan is kinyírta a Windows 7-et. A redmondi vállalat eredetileg 2009-ben adta ki azt az operációs rendszert, mely a Vista sikertelensége után visszanyerte a felhasználók bizalmát, azonban tegnaptól befejezte a szoftver támogatását az óriás.

Az IDC elemzői szerint nagyon fontos mérföldkő lesz ez a Microsoft és az Apple részére, hiszen ennek köszönhetően valamelyest megváltoznak a piaci eladások. A számítások alapján a korábbi Windows 7 tulajok 13 százalékát szerezheti meg magának, ergo az elkövetkezendő hónapok folyamán folyamatos növekedést figyelhetnek majd meg az eladásaikban.

Ennél kicsit tovább mentek a szakemberek, ugyanis nem elég, hogy ennek köszönhetően több tízmilliós plusz Mac eladást generálhatnak a kaliforniaiak, de ezzel arányosan nőni fog azok száma is, kik belecsöppennek az Apple világába. Ergo valamivel több iPad és iPhone-t fog egyaránt produkálni.

Mi azt mondjuk, hogy legyünk türelemmel, hiszen a soron következő negyedéves pénzügyi jelentésekből úgyis látni fogjuk, hogy hogyan alakulnak az almások számaik. Mi mindenesetre nagyon kíváncsian várjuk, hogy mennyire lesz érezhető a növekedés az eladásokban.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!