2020 elején is újabb rekordmagasságban az Apple

HusztiD 2020.01.03. 09:55 Apple 0 db 231

apple_store_oxmoor_steeber

Az Apple kicsivel több, mint egy éve, 2018. októberében érte el az eddigi legmagasabb értékét, ugyanis ekkoriban az AAPL 233,47 dollár volt, amivel a vállalat jóval az egybillió dolláros érték fölött járt. Ezt követően hónapokig mélyrepülésbe kezdett a kaliforniai vállalat, azonban a 2019-es év felétől sorra döntötte meg saját rekordjait.

A helyzet az, hogy átléptünk a 2020-as esztendőben, január másodikán, vagyis tegnap zárás előtt immáron 298,95 dollár volt egy részvény, amivel az Apple értéke újabb magaslatokat hódított meg az 1,33 billiós értékével. Az almásoknak kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt sikerült elérniük az egybilliós bűvös határt, s jelenleg úgy néz ki, hogy már az a bizonyos kétbillió sincs olyan messze.

aapl-one-third-way-to-next-trillion

Kíváncsian várjuk, hogy miképp növekszik majd az elkövetkezendő hónapok folyamán a vállalat részvényértéke, illetve arra is, hogy sikerül-e, illetve ha igen, akkor mikor átlépniük a kétbilliós határt.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!