Egybegyúrja a Word, Excel és a PowerPoint alkalmazásait a Microsoft

HusztiD 2019.11.05. 13:55 Egyéb, Programok 0 db 886

maxresdefault

A Microsoft legismertebb alkalmazásai, a Word, az Excel és a PowerPoint immáron jó ideje elérhetőek az App Store-ban. A redmondi vállalat nem olyan régen egy hivatalos blogbejegyzést tett közzé, melyben bejelentették, hogy elkezdték ezen applikációk egybegyúrását.

A Microsoft egyelőre gőzerővel tesztel, így iOS-en és Androidon pár szerencsés már kipróbálhatta, hogy milyen az új app, amit egyszerűen csak Office Mobile-nak neveztek el. Sajnos arról nincs hír, hogy mikorra várható az új alkalmazás végleges megjelenése, azonban az Apple felhasználói az úgynevezett TestFlight program berkein belül próbálhatják ki – kizárólag csak az első 10 ezer felhasználó, ami természetesen már betelt.

Kíváncsian várjuk majdan a végeredményt, hogy mit hoz ki belőle a Microsoft. Sokkal jobb lesz, mivel nem kell három külön alkalmazást letöltenünk, illetve ezentúl egy helyen elérhetünk minden dokumentumot. Az elképzelés jónak tűnik, s bízzunk benne, hogy az elkövetkezendő hónapokban a publikum számára is elérhető lesz az új alkalmazás.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!