Darabjaira szedte az iPhone 11 Pro Maxot az iFixit

HusztiD 2019.09.23. 15:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 690

ifixit

Hivatalosan az előző hét pénteken jelent meg az iPhone 11 az első körös országokban, így ennek megfelelően az iFixit csapata lecsapott a legújabb almás csúcsmobilra, hogy szétszereljék, majd elmondják róla a véleményeiket. A kamera kivételével a külső szinte egy az egyben megegyezik a telefon az iPhone X/Xs-sel, azonban belül érdekes újdonságokra figyeltek fel a szakemberek.

  • az akkumulátorok két kábellel csatlakoznak a telefonhoz, ami eddig nem volt jellemző. Az iFixit szerint ez a kétoldalú töltés miatt lehetséges, amit egyelőre nem engedélyez az Apple.
  • a kijelző kinézetre teljesen olyan, mint amit az iPhone Xs szériában is megtalálhatunk, illetve a Face ID is ugyanúgy, ugyanolyan szenzorokból épült fel.
  • kisebb lett a Taptic Engine, mint amit az előző évi telefonokban találhatunk meg – feltehetően ez a 3D Touch funkció elhagyásának tudható be.
  • ha a vízállóságot nézzük, akkor szinte ugyanolyan anyagokat és technikákat használt az Apple, mint tavaly, ennek ellenére az iPhone 11 Prót úgy reklámozzák, mely 4 méteres mélységig és 30 percen át bírja a vizet, míg az Xs széria csupán 2 méteres mélységig.
  • az akkumulátornál három ragasztócsík található, ami minimálisan, de megnehezíti az aksi-cserét.
  • más kábelelrendezést használt az Apple az előző évi modellekhez képest.
  • a vezeték nélküli töltéshez használt tekercs megegyezik azzal, mint amit az előző évi modellekben találhatunk.

No és hogyan vélekednek a szakemberek az új csúcsmodellekről? Összesítettben 6 pontra osztályozták az iPhone 11 Prót. A fő probléma ismételten az, mint a tavalyi modellnél, vagyis az üveghátlapos kialakítás nagy kihatással van a szerelhetőségre. Ha törik a hátlap, akkor jóformán az egész telefont a darabjaira kell szerelni, s cserélni kell a keretet is, ami megnehezíti, s meghosszabbítja a folyamatot. Jó hír  viszont, hogy az újdonságok ellenére továbbra is a kijelzőt és az aksit a legkönnyebb cserélni az új telefonokban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!