Előrendelések alapján félelmetesen jól pörög az iPhone 11 széria

HusztiD 2019.09.19. 11:56 iPhone 0 db 878

Screen-Shot-2019-09-12-at-3.40.21-PM

A napokban ugyan beszámoltunk, hogy egyik kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo szerint egészen jól pörögnek az iPhone 11 előrendelései, azonban most többen is alátámasztották eme kijelentését az elemzőnek. Jelenleg úgy néz ki, hogy a vártnál sokkal jobb számokat produkálnak az Apple aktuális csúcsmodelljei.

A Reuters arról számolt be, hogy a várthoz képest jelentősen megnövekedett a kereslet, s egyre jobban tolódik ki a szállítási határidő, főleg ha az előző évhez hasonlítunk. A JD.com statisztikái alapján az iPhone 11 széria előrendelése 480 százalékkal múlta felül azt, amit tavaly produkált az Apple. Az Alibaba számai szerint a mezei iPhone 11 335 százalékkal kelendőbb, mint előző évben az iPhone Xr. A jelenlegi beszámolók alapján az iPhone 11 Pro modelljei közül egyértelműen az új, éjzöld szín a nyerő, míg az iPhone 11-nél leginkább a fekete és a lila szín jön be a felhasználóknak.

Ugyan az Apple mostantól nem osztja meg, hogy milyen eladásokat produkál, mégis érdemes lesz megvárni a következő negyedéves teljesítésüket, ugyanis abból már lesz egy kiindulási pontja az elemzőknek. Korábban többen hitték, hogy az iPhone 11 nem igazán fog pörögni, de jelenleg az első számok, elemzések mást mutatnak.

Szerintetek hosszabb távon mennyire lesz kelendő az iPhone 11?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!