Kuo: a vártnál sokkal jobb az iPhone 11 modellek fogadtatása

HusztiD 2019.09.16. 15:55 iPhone, Kiemelt hírek 1 db 662

f1568138954

Egyik kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo vasárnap délután adott ki egy rövidebb közleményt, mely alapján az Apple a vártnál jobban teljesít az iPhone 11 modelljeivel kapcsolatosan. Korábban a legtöbb elemző, köztük Kuo is borúsan látta az új telefonok fogadtatását, de az elmúlt napok alapján úgy tűnik, mindhiába.

Ugyan az Apple nem osztott meg hivatalos számokat, hogy mégis milyenek voltak a nyitóhétvégén az előrendelések, de Kuo úgy hiszi, hogy a vártnál jobb volt a fogadtatás. Ez részben az új színeknek köszönhető, mint az iPhone 11-nél az új zöld és lila, illetve a 11 Prónál az éjzöld. Sajnos a rossz híre az az utóbbi kivitellel kapcsolatosan, hogy az új éjzöld modellnek az üveghátlapját egyelőre nehezebben tudja legyártani az Apple, emiatt csúszások várhatóak.

Az elemző szerint az iPhone 11 Pro modellek leginkább az USA-ban lesznek kelendőek, miközben a kínai piacon inkább a mezei iPhone 11 fog pörögni az olcsóbb árfekvésének köszönhetően. Ami pedig ez utóbbi telefont illeti, Kuo úgy hiszi, hogy sokaknak tetszeni fog a megnövelt üzemidő, az új ultraszéles lencse, valamint a 4K videófelvétel. A szakember úgy tippeli, hogy az iPhone 11-re a korábbi iPhone 6, 6s és 7 tulajok fognak lecsapni.

Végezetül érdemes szót ejteni a számításokról. Kuo hónapokkal ezelőtt 65-70 millió eladott iPhone-nal számolt az idei év utolsó negyedévére. Most, hogy túl vagyunk az első hétvégén, megemelte a tétjeit, s legújabb számításai alapján nagyjából 70-75 millió eladott okostelefonnal számolhat az Apple.

Nálatok mi a helyzet? Ti előrendeltetek valamelyik modellre, vagy inkább vártok még egy évet?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Geri - 2019.09.28. 05:57

    Sziasztok

    Előrendelés megvolt és a telefont is egy hete nyúzom. 7+ ról váltottam sima 11re. Kicsit szokatlan a Home gomb hiánya (sokszor fordítva kerül a telefon a kezembe). A váltás bal nem volt különösebb oka mert a 7+ is nagyszerű teljesítményt adott le az utolsó pillanatig de már csak 3 éves volt. A sima 11- el sem ért csalódás eddig.
    Mire is van használva: egy múltú cégnél dolgozom fő állásban és nem kertem az Androidos céges telefonokból így saját mobilt használok napi 60-70 hívás és rengeteg e-mail. A saját vállalkozásom dolgait is erről intézem és a privát dolgaimat is. Szerintem el mondható, hogy rendesen ki van használva és bírnia is kell mint az elődjének. Jó választás volt, legalábbis eddig úgy érzem!

Szólj hozzá Te is!